Belső vizsgálat indult a Magyar Nemzeti Bankban (MNB), amiért Matolcsy György közel 171 millió forinttal távozott az intézmény éléről - írja a 24.hu.
A portál közérdekűadat-igényléssel kérdezte meg a ma már Varga Mihály vezette MNB-től, hogy a 2013. március 4. és 2025. március 3. között hivatalban lévő korábbi jegybankelnök milyen jogcímeken és mekkora összegeket kapott távozásakor.
A jegybank válasza szerint Matolcsy György két jogcímen részesült kifizetésben. Az MNB-törvény alapján bruttó 48 050 280 forintot kapott annak ellentételezéseként, hogy megbízatása megszűnése után 6 hónapig nem létesíthet munkaviszonyt vagy munkavégzéssel járó más jogviszonyt hitelintézetnél.
Ennél jóval nagyobb tétel volt a szabadságmegváltás: ezen a jogcímen bruttó 122 795 610 forintot fizettek ki neki. A 24.hu szerint az MNB nem közölte, hány nap szabadság megváltásáról volt szó, de a korábbi öt- és hétmillió forintos havi fizetésével számolva ez akár több száz napot is jelenthet. A lap ebből arra következtet, hogy hivatalosan elképzelhető: Matolcsy György egyáltalán nem, vagy csak néhány napot volt szabadságon több mint tízéves elnöki időszaka alatt.
Pompás luxusban szivarozhattak Matolcsyék az MNB-székházbanAz intézmény azt is közölte, hogy „az elszámolás vonatkozásában” jelenleg belső vizsgálatot folytat. A válasz szerint „a Magyar Nemzeti Bank új vezetése a jegybank működésének racionalizálása keretében a tavalyi évben felülvizsgálta a szabadságkiadás és -nyilvántartás rendszerét”.
A cikk felidézi, hogy az ügyészségen külön nyomozócsoport vizsgálja az MNB alapítványának százmilliárdos vagyonvesztési ügyét. A Matolcsy család értékes vagyontárgyakat és sportautókat szállított konténerekben Dubajba, miközben több mint egy éve nyomozás zajlik az eltűnt több száz milliárdos jegybanki alapítványi vagyon miatt.
Matolcsy Ádám Dubajba szállíttatja a legértékesebb vagyontárgyait Házkutatást tartottak az ÁSZ-nál az MNB több száz milliárd forintos vagyonvesztése ügyébenA PADME köré szerveződő hálózatnál az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint százmilliárdos nagyságrendű, közpénzeket érintő vagyonvesztés történhetett abban az időszakban, amikor Matolcsy György vezette a jegybankot. A volt jegybankelnök nemrég közleményben reagált a vádakra, és azt írta: ha bármely hatóság vizsgálni kívánná az MNB 2013 és 2025 közötti munkáját, ahhoz fenntartások nélkül, teljes körűen hozzájárul. Álláspontja szerint az alapítványi vagyon nem tűnt el, az érték megvan, csak a tőzsdei értéke csalóka, mert a befektetés „hosszú távú küldetés”.
Még egy edénykészlet szekrénybe helyezéséért is külön fizettek az MNB-székház felújításakor
