„Im itt a szenvedés belül, / ám ott kívül a magyarázat.” (József Attila: Eszmélet)
Hosszabb ideje faggatom magam: mi történhetett a szakállas fiatalemberrel, aki azon a június 16-i temetésen a magyar fiatalság jövőjét siratta, majd amint az időt alkalmasnak vélte, eltüntette Nagy Imre szobrát és a Forradalom lángját. Ha arra keresünk választ, mi történt vele, bizonyosan megérthetjük azt is, mi történt velünk.
Apafigura
A figura kifejezést azonnal vissza is vonom: hús-vér emberről van szó, nem figuráról. Falusi, de nem földműves, üzemmérnök. Felnőtt, de még fiatal, amikor az uralkodó párthoz (MSZMP) csatlakozik, mint a magyar lakosság 11 százaléka. A párttagság kötelező nem volt, de a karriernek használt. Gyorsan emelkedik, a megyei pártbizottság agitprop felelőse. Hatékony – és önjellemzése szerint durva. Őszintén lelkesedett-e a marxizmus-leninizmus dogmáinak és gyakorlatának terjesztéséért, vagy, színlelt-e, mint a párttagok többsége, nem tudjuk. „Mi úgy teszünk mintha dolgoznánk, az állam úgy tesz, mintha fizetne bennünket” – hangzott a Kádár-kor mondása.
Pedagógiája valamivel túlhaladta a makarenkói pofont. A családtagok között két Győzőt és két Viktort találunk. Az idősebb Győző minden esetben győzött, az eltérést, az ellenállást megtorolta. A fiatal Viktort nadrágszíjjal nevelte, leginkább a fémcsattal, hogy jobban fájjon. A kamasz az ellenkezést egyetemista koráig nem adta fel, a csatt se kopott el. Győzőfia Viktor a komplexumot két módon oldotta fel. Mivel az apával szemben sohasem győzhetett, tűrt és tagadott, de egyúttal az örökséget is kamatoztatta. Játszótárssal, baráttal, ellenféllel szemben felülkerekedett, akaratát mindig érvényesítette. A rendszer játékszabályait ugyan semmibe vette, de alkalomadtán a maga javára érvényesítette; focipályán, kis- és nagypolitika konfliktusaiban egyetlen győztes lehetett: Viktor.
Hány hét a világ?
Úgy hírlik maga sem érti, mi történt vele. Június 16. nemcsak a gyilkosságok számonkérése volt, de a népvezér avatása is. „Feri bácsi, én Magyarország miniszterelnöke akarok lenni” – tárta fel útitervét aznap délután Fejtő Ferencnek. Horthy temetésétől távol maradt, de útjának állomásai Jászi Oszkártól és Bibó Istvántól „a nagy államférfi Horthy Miklósig”, a KISZ-titkárságtól az európai szélsőjobb legszéléig vezettek. Amikor pártot alapított, eljátszott a gondolattal, hogy a Szocialista Internacionáléhoz csatlakozva, „megfúrják” az MSZP tagságát. A fikciót elvetve a Liberális Internacionáléhoz szegődött, azonnal az alelnöki székbe – ami vezéri ambíciójához képest kevésnek bizonyult. Hozzá csak Putyin és Trump barátsága illett. Amikor Trump először rázott kezet vele, azt hitte Törökország elnökéhez van szerencséje. Fényképezkedéshez elég volt, vámkedvezményhez kevés. Putyin fegyverhordozó státusban elfogadta, de bukása másnapján szóvivőjével tudatta: barátok sosem voltak. Kapcsolatukat legjobban a pesti vicc jellemzi: Hallod hogyan dübörgünk? – kérdi az egér az elefánttól, amikor a hídon átvonulnak...
Barkácsolt valóságból nem érthető a világ.
Az F-tényező
A II. világháború alatt a különböző szolgálatok Hitlerről és közvetlen munkatársairól, valamint a náci gépezetet működtető vezetőkről rengeteg információt gyűjtöttek. Az ún. kisemberek, a gépezet csavarjainak karakteréről kevesebbet tudtak. Később a pszichoanalízis és a társadalom-lélektan tudósai ezekre összpontosítottak. Következtetéseiket kiterjesztették más diktatórikus és autoritárius rendszerekre is. A kutatások kezdeményezője, Theodor Adorno fogalmazta meg az ún. F-tényező lényegét (az F a fasizmusra utalt – a szerk.). Bár e jellemzők valamilyen formában valószínűleg minden egyénben, sőt a fejlettebb emlősök világában is megtalálhatók, a tényező magas szintje az ilyen rendszerek létrehozóit és működtetőit jellemzi:
– merevség, a hierarchia feltétlen tisztelete;
– mások deviáns viselkedése megtorlandó, az övé megengedhető;
– „biciklista” viselkedés; felfelé nyal, lefelé rúg;
– teljhatalomra tör, de ha kénytelen, elfogadja az alávetettséget;
– bosszúvágy, nem csupán az ellenség, de a korábbi barát, jótevő ellen is;
– az állandó hadiállapotot indokló valós, vagy mesterségesen előállított ellenség keresése.
A Magyarországon élő olvasónak nincs szüksége Dosztojevszkij vagy Orwell idézetekre, hogy az F-elmélet gyakorlatára példákat találjon. Az F-tényező kimutatásán túl a a szakvélemények szerzői különböző forrásokból merítettek, abban mindannyian egyetértettek, hogy a személyiség torzulásának eredete gyermekkori seb. A neurotikus, vagy pszichotikus minősítés inkább határesetet, mint kizárólagosságot feltételez. Másképpen: százalékarányban nem kifejezhető, helyzetekről függően hol az egyik, hol a másik dominál.
Bibó István a jog-és morálfilozófia felől közelítve így jellemzi az F-tényezőt: „forradalmi alkat az, amely egy elvi cél érdekében (...) hajlandó minden kíméletességet és érzékenységet félretenni, fasiszta alkat az, amelyik avégből, hogy kímélet és érzékenység nélkül járhasson el, hajlandó bármiféle célok szolgálatába állni, s bármilyen valóságos vagy álideológiát megtanulni és kiszolgálni, amelynek céljait azonban, a maga öncélú elvadulásának a törvényeit követve, minden pillanatban átlépi”.
Az egyik önmagát hol oroszlánhoz, hol egérhez hasonlítja, a másik szerint „akinek nincs semmije, az annyit is ér”, a harmadik a közvagyon kisajátítását azzal igazolja, hogy „a kommunizmus alatt nekünk nem jutott elég, most rajtunk a sor”. Ebből következik, hogy az oroszlán veleszületett joga a konc legnagyobb részének felfalása, vadászcimborái elégedjenek meg a maradékkal.
A közéleti szereplők nagy részétől eltérően Orbán híresen monogám. Hitvesének kezét nagyon is XX. századi lovagi tornán nyerte el, egy kollégiumi szobában. A hajnalig tartó párviadal után a szoba berendezéséből csak pozdorja maradt, a lovagok arcán is nyomot hagyott a küzdelem, a vetélytársén valamivel többet, de a predesztinált győztes ő maradt.
Átváltozások
Ó vidius! A politikusok metamorfózisai nem napjainkban kezdődtek. Jellemzően egyetlen irányba, a XIX. század óta általában balról jobbra – bár néhány kivételt ellenkező irányba is számontartanak. Hősünk pályája ilyen szempontból is kivételes. Ifjúkommunistából liberális, onnan illiberális, majd oly mértékben szélsőjobb, hogy csak a fal állhatja útját. Doctor juris, falusi fiú, utcai harcos, csuhás-csúfoló, hívő, kálvinistának született, de katolikus körmenetben gyalogol, mosolyogva fogadja idős asszonyok kézcsókját, dandy módra csókol kezet olyan asszonyoknak, akiket a protokoll szabályai szerint meg se érinthetne.
Meggyőző alakítás színpadon, szomorúan nevetséges a politika porondján. Szereti saját képét a falakon, a 3x4 méteres plakátok nélkülözhetetlen információt hordoznak: ő Magyarország miniszterelnöke. Tisztességtelen lenne említés nélkül hagyni egyetlen, de annál imponálóbb jellemvonását: a pénz nem érdekli. Édesapja, felesége, lánya-veje dúsgazdag, gyermekkori pajtása milliárdos, ő vagyontalan.
Magyarország hajdani miniszterelnökei közül többet kedvezményként agyonlőttek, hogy elkerüljék az akasztófát. Oh, tompora, oh mores! Ő lesz az első, aki nyugdíjas korára koldusbotra jut.
Pártja és kormánya
A fiatal demokraták mozgalmának megalakulása napján eldőlt a vezető/vezér kérdése. A kollégiumi élcsapat a hűség és a központosítás mellett köteleződött el. A legbelső körbe csak kevés, szigorúan megszitált tag kerülhetett, de közülük is többen kiűzettek. Ideológiáról, a szó szoros értelmében elvekről nem esett szó. A cél: a hatalom megszerzése és megtartása – ami, mellesleg minden politikai alakzaté. A különbség azonban a hatalom gyakorlásában rejlik. A fennmaradást csak a teljhatalom biztosítja.
Nincs se helyem, se szándékom a részletezésre. Úgy vélem, a már két évtizede elterjedt jelző: fehér bolsevikok, pontosan írja le a lényeget. A Fidesz pályája a lenini élcsapat szabályai szerint alakult és sztálini rendjében öröklődött. A vörös zászló, a sarló és kalapács jelképei alatt a cárok Oroszországa lélegzett. Napjainkig, immár sarló és kalapács nélkül. Orbán pártjának és kormányainak éppen ez a berendezkedés felelt meg, ezt ültették át – minden kényszer nélkül – magyar változatba.
„Rab vagy amíg a szíved lázad - / úgy szabadulsz, ha kényedül / nem raksz magadnak olyan házat, / melybe háziúr települ.”
