– Ez most komoly, Bercikám, eszem a zúzádat? Életviteli kócsmentor?
– Igen, főnök. Az a terv, hogy beleállunk.
– Ennél beljebb? Mégis hova?
– Hát a frankóba.
– És nem akartál előtte megkérdezni?
– Küldtem SMS-t.
– Kinek?
– Magának, főnök.
– De hiszen nálad van a telefonom, Bercikám, toszod alássan.
– Mellékes.
– Bercikám, olvastam a hírekben, hogy te vagy az egyetlen fideszes, aki nem szart be, és hogy ritka nagy tököt növesztettél, de hogy négy keréken kell idegurítanod! Nem lősz te túl a célon éppenséggel nagyon is?
– Ne fosson, főnök, béke van.
– Hát ez az én bajom is, hogy béke van. És mikor akar fellépni a kócsmentor?
– Most.
– Ó, Bercikám, hát te meg vagy húzatva jelentősen, nemde? Az én beszédemet várja mindenki!
– Április tizenkettő óta várják, még egy kicsit várhatnak.
– És mi a terv?
– A kócsmentor vezetésével jól szembenézünk a választási vereség okaival.
– Élő egyenesben, Bercikám? Biztos jó ötlet az?
– Nézze, főnök! Április tizenkettedikén felkenődtünk a falra, percekkel minden idők legnagyobb választási veresége előtt még nagy pofával ordítoztuk, hogy most mi jövünk, és revansot veszünk. És akkorát zakóztunk, mint ide Bázakerettye.
– Nem Kiskunlacháza?
– Ez az, főnök! El kell szakadnunk a bigott geopolitikai stigmáktól.
– És miért éppen Bázakerettye?
– Mert ott fogjuk tartani holnap az első polgári szalont, szűk körben. Főnök lejárja a vidéket, elmegy minden faluba, és személyesen beszél az emberekkel.
– Megkérdezhettél volna.
– Főnök, előre menjen, ne hátra. De addig is, mivel az egész nemzeti oldal fülét-farkát lógatja, ki kell beszélnünk a vereség okait.
– Ki?
– Ki.
– Lássuk meg.
– Kedves Fidesz-kongresszus, bemutatom Kovács Béláné PhD-kócsmentort, aki segít szembenézni a vereség okaival. Büfében saját számlára, benzinpénznek ötöde. Rubrikák és ikszek. Pontozott vonalak.
– Pfuuuj, a buzik tehetnek mindenről!
– Meg a négerek!
– Meg Soros!
– Meg Brüsszel!
– És Ukrajnába viszik a pénzünket meg a gyerekeinket, jaj, szegény fejünknek!
– Köcsög szakállas bácsik!
– Liberók!
– A bekiabálásokat hanyagoljuk, a kócsmentor asszony kérdez, és utána egyesével, ha kérhetném.
– Kérem szépen, nekem mindjárt megy a buszom, mert bár azt ígérték, hogy megkapom Kohán Mátyás Mandiner-celebritás arcátlanul pofás győri gázsiját, végül elálltak ettől. Így összesen három kérdéskörre futja. Kezdjük a tartalmiakkal! Mit gondolnak, ha jól kormányoztak, miért küldte el magukat a zivataros, bús fergetegbe eszetlenül sok ember? Parancsoljon, ön ott, a Gucci-melegítős mellett! Nem a zöld, hanem egy sorral hátrébb, a kék melegítős mellett!
– Köszönöm a szót, Huth Gergely vagyok. Szerintem azon túl, hogy a bukás okait továbbra is elemezni kell, és Szun-ce alapján szembe kell nézni azzal, hogy mi történt, meg kell érteni, hogy kellenek a jobboldali közéletbe új hangok, új gondolatok is. Ez mind igaz. De azért az alapkonfliktus nem az, hogy hibázott a Fidesz, hanem az, hogy a történelem viharaiban Magyarország lakossága úgy alakult át, hogy van itt egy társaság, akiknek mi útban vagyunk. Akiknek az a bajuk, hogy itt van ez a hely, és mi a francot keresnek itt a magyarok, húzzunk már el innen a francba, majd ők megszervezik maguknak úgy, ahogy akarják, konzumidiótákkal, és felépítenek egy új nem-Magyarországot. Ez a konfliktus zajlik a rendszerváltás óta folyamatosan, de ugyanez történt 1918–19-ben, és ugyanez zajlik gyakorlatilag minden ügyünkben. Hogy lehet, hogy az 1956 dicsőséges napjai után 1957. május elsején százezerszám mentek ki az emberek Kádárnak tapsolni? Hát így lehet. Most Magyar Péternek tapsolnak azok az emberek.
– Ha jól értem, maga szerint mindig is volt Magyarországon 3,3 millió kommunista Lenin-fiú és Szamuely-katona, de a Fidesznek sikerült szétforgácsolni őket, így tudott kormányozni 16 éven át, most viszont egy jobboldali emberre szavaztak, mert Kádárt sírják vissza?
– Pontosan. A háttérhatalmak, ugye. Ezek nem magyarok. A magyarok mi vagyunk.
– Értem, kérem, üljön le, és igyon egy pohár vizet.
– Ön, kérem, mondja, mit gondol a luxizásról!
– A luxizás pfujos. Amúgy Szatmáry Kristóf vagyok, és szerintem érdemes lenne végre tisztán kimondani: nem ugyanaz az igényesség és a hivalkodó luxus.
Az igényesség nem (csak) pénz kérdése, a luxizás viszont szegénységi bizonyítvány. Kezdjük a söprögetést a saját házunk táján. Mondjuk ki, voltak valóban nehezen vagy egyáltalán nem vállalható ügyek és emberek az elmúlt években köztünk és körülöttünk. Hogy őket kinek kellett volna kezelnie, na, ez messzire vezet, de az biztos, hogy a felesleges és hivalkodó luxizás sokat ártott a polgári oldalnak, nekünk. Különösen a választások előtt ragadt rá a jobboldalra egy olyan kép, amely sok ember számára taszítóvá vált. Ezzel szembe kell nézni, és ezt le kell hántani magunkról.
– De uram, évek óta csótányoznak, de senki nem mer egyetlen nevet sem említeni. Pláne kettőt!
– Úgy van, úgy van, említsünk neveket! Ne-ve-ket! Ne-ve-ket! Ne-ve-ket! Plá-ne ket-tőt!
– Parancsoljon, ön, aki neveket akar hallani!
– Én?
– Hát nem is én.
– Ööö. Irén.
– Vagyis?
– Az egy név.
– Van itt ebben a kongresszusi központban a megmaradt összes fideszes között, aki nemcsak megbotránkozik a csótányokon, de tenni is akar ellenük?
– Tenni a-ka-runk! Tenni a-ka-runk!
– Ön? Mit kellene tenni?
– Tisztuljunk meg!
– De hogy?
– Hát mondjunk neveket! Elég a luxizókból!
– Az nem lehet, hogy a rendszerük működése önmagában kitermelte a nívótlan, kulturálatlan politikai csinovnyikokból az érdemtelen gazdagodást? Nem lehet, hogy Orbán Viktor kézi vezérlésű korrupciója, konkrét telefonhívása nélkül is tudta minden pályázati döntőbíró, hogy Tiborcznak, Mészárosnak és a többi oligarchának kell nyernie? Vagyis kiépítettek egy rendszert, és most csodálkoznak a Balásy Gyulákon. Tessék, Szatmáry úr, folytassa!
– Én nagyon sok puritán életvitelű gazdag embert ismertem meg. Olyanokat, akik kemény munkával, tudással és kitartással jutottak előre. Nem minden vagyonos ember tolvaj, és nem minden siker mögött áll bűn. A „mindenki gyanús, aki elért valamit az elmúlt években” hozzáállás a proletárdiktatúra előszobája.
– Megint a komcsik. De ön ott, abban a prémium öltönyszettben, azzal az aranyhímzésű Porsche-felvarróval!
– Igenis. Kötter Biczi Tamás ügyvéd vagyok, és nagyon rossz hírem van a negyvenöt-ötven feletti elhanyagolt háziasszonyoknak, akik piszkos kis vágyaikba avatárként beleképzelték Magyar Pétert, mert Magyar úr nem tudta elengedni a feleségét.
– Ennyi a mondanivalója?
– Ha vesz egy könyvet, mondok még ezt-azt.
– Nos, kedves kongresszus, akkor hát így állunk. Önök szerint a komcsik leváltották a magyarokat, és nem tudnak megnevezni egyetlen embert sem, aki szégyent hozott önökre. De talán most utánam Orbán elnök úr megteszi. Hiszen az ő felelőssége. Rámutat azokra, akik megtollasodtak, és elárulták a polgári Magyarországot.
– Rá-mu-tat biz-to-san! Rá-mu-tat biz-to-san! De hogy nye-rünk mi vá-lasz-tást? De hogy nye-rünk mi vá-lasz-tást?
– Sajnálom, de megy a buszom. Írassanak tanulmányt a győri fideszes média felszabaduló munkatársaival, havi 2-2,5 millióból talán tudtak félretenni a Párt szolgálatára.
– Í-ra-tunk! Í-ra-tunk!
