Esterházy Péterrel szólva: megint csúcsforgalom van a damaszkuszi úton, akárcsak 1989 környékén. Kapkodjuk a fejünket a sok „megtérés” közepette, és iparkodunk elkerülni azt a hibát, hogy meghatódjunk a kamerák előtt hullajtott krokodilkönnyek láttán.
Mert a legutóbbi rendszerváltáskor olyannyira elmulasztottuk a múlttal való szembenézést, hogy például a volt keleti blokk országai között úgyszólván egyedül nálunk nem hozták nyilvánosságra az ügynökaktákat. Csak egyes elszigetelt esetekben derült ki egy-egy közszereplőről besúgó volta; különben tömegével úszták meg az átvilágítást és kaptak feladatot az újdonsült demokrácia építésében a Kádár-rendszer egykori szekértolói.
Meggyőződésem, hogy a rendszerváltási folyamat kisiklatásában és a tizenhat esztendővel ezelőtt bekövetkezett autokratikus fordulat előkészítésében kulcsszerepet játszottak ezek a számonkérést sikeresen elkerülő, elvtelen opportunisták. Hiszen nekik sohasem volt igazán szívügyük a magyarországi népképviselet! Mellékes körülmény volt számukra, az önkényuralom vajon vörös rongyokba öltözik-e vagy megtévesztésül kokárdát visel.
Ha azt szeretnénk, hogy hazánk ezúttal tartósan a demokratikus értékközösség tagja maradjon, nem követhetjük el még egyszer ezt a hibát.
Eleve szkeptikusan kell hozzáállnunk az Orbán-rezsim azon emblematikus alakjaihoz, akik most nagy hirtelen a „bűnbánat” jeleit mutatják. Tényleg szép dolog, ha egy dúsgazdag nagyvállalkozó (s a leváltott rendszerben kormánybiztos) hatalmas összeget juttat az orbáni állam által kis híján kivéreztetett kisegyháznak, miután a Tisztelet és Szabadság Párt – nagyon helyesen – nem kért kampánytámogatásából. De hát kétes őszinteségű vezeklése jeleként a nürnbergi perben 25 évre ítélt Albert Speer, Hitler bűntársa is adományokat juttatott zsidó szervezeteknek a szabadulása után!
Balásy Gyula, a Fidesz boszorkánykonyhájában kiötlött gyűlöletkampányok gyakorlati megvalósítója és milliárdos haszonélvezője pedig, miután vagyonának külföldre menekítése kudarcba fulladt, ártatlan arccal jelenti ki: „nem tudom, mi alól kéne tisztáznom magam”. A leendő Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal sokszor fog még találkozni ezzel a védekezéssel, mely az Orbán-érában megkötött üzleti szerződések jogszerűségére épül. Ajánlom ezért a vádhatóság figyelmébe a „törvényes jogtalanság” terminusát, amelyet Gustav Radbruch német jogtudós alkotott meg!
A „nagyhalak” elszámoltatásán túl amúgy sem remélhetjük a „hétköznapi fehérterror” áldozatainak kárpótlását. Baloldali érzelmű közalkalmazottak tömegeiről van szó, akiket „felsőbb utasításra” bocsátottak el állásukból szolgalelkű intézményigazgatók, politikai bosszúból egzisztenciális bizonytalanságba taszítva egész családokat.
Rétvári Bence „bosszúbeszédként” bélyegezte meg a megválasztott miniszterelnök első parlamenti felszólalását. Én azonban egyetértek Magyar Péterrel, aki 1989-ből is okulva kijelentette: a megbékélés előfeltétele a szembenézés és az igazságtétel.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
