peca
felhők farönkjén ültök – nagyapa és
te – így úszik el a délelőtt az ég
vízébe mártva a botot jajgatnak
az angyalok ha kicsi angyal akad
horogra vissza kell dobjátok
ha ark – mondja nagyapa – megtarthatod
minden este elsüllyeszti a napot
véres vödrében haldokló isten kavarog.
körömrozsda
mintha az
utolsó éjszakánkra ébredtünk volna
kezedben elvásik a csillagszínű cérna
még be kéne fűzni az égbe anyád
a holdat vállalta magára zörög a létra
neked kell tartani rozoga
fokai lépteire meginognak sose éri el a holdat
csak körömrozsda mondta apád ha fölnézett
istennek lenne ekkora tenyere
szerinte csillagok pettyezték az ujjbegyeit
idejekorán hagyta el az istenhit aztán ezt a földet
anyád maradt hátra a foghíjas létra
az emelkedés magánya a zörgés egy
fölnyithatatlan dobozban az emlegetett
csontszínű cérna az összetartozás vésztartaléka
