„Egy jó producer ott van a rendező mellett, gyakorlatilag a legszorosabb munkatársa”

Ön az egyike azoknak a magyar hallgatóknak, aki a londoni National Film and Television School-ban diplomázott. Miért pont itt tanult?

Eredeti végzettségem szerint szociológus vagyok, és volt egy pillanat az életemben, amikor rájöttem, hogy filmezni szeretnék, és a szociológia mellett producerkedéssel szeretnék foglalkozni. 2019-ben jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem gyártásvezető szakára. Ez az a híres évfolyam, amelynek volt egy féléves oktatása, utána egy félévnyi Covid, majd egy félévnyi egyetemfoglalás. Végül úgy döntöttem, hogy nem maradok, jó kaland volt és három évig a szociológia végzettségemmel dolgoztam. Három év után azonban úgy éreztem, ez nem az igazi. Magyarországon nincs producer-mesterképzés, Európában sincs túl sok, amely angol nyelvű lenne. Azt gondoltam, jelentkezem a legjobb intézménybe, a londoni National Film and Television Schoolba. Ha a legjobb iskola Svédországban lenne, akkor oda mentem volna.

Nehéz volt bekerülni?

Első körben írásbeli felvételi volt esszékérdésekkel. Majd London mellett egy kisvárosban – mert ott van tulajdonképpen az iskola – volt a szóbeli beszélgetés, ahol kiderült, ismerik a magyar filmkultúrát, még Enyedi Ildikó is szóba került. Amikor ezen is túljutottam, volt egy egyhetes tábor, mely elképesztően intenzív volt. Végül felvettek. Amikor megkérdezik tőlem felvételi előtt állók, hogy mit tanácsolok, azt válaszolom: élvezd a folyamatot. Nem mellékesen, akikkel beszéltem, azokat mind felvették…

Miket kellett írni az írásbeli keretében?

Írni kellett például a kedvenc filmünkről, melyik a legjobb produceri könyv amelyet olvastam – ilyen magyarul nincs, mert a szakirodalmakat nem fordítjuk le. Egy filmlabor-folyamatot taglaló könyvről írtam, mert volt egy csodálatos tanárunk az SZFE-n, aki a Filmlaborban dolgozott – itt azért megjegyezték, hogy ez unikális válasz volt. De kellett filmötletet is írni. A képzés két éve alatt mindig bátorítottak minket arra, hogy legyenek saját ötleteink. Angliában és Amerikában teljesen bevált, hogy a producer hozza az ötletet, és minket arra tanítottak, hogy hogyan tudd megtalálni a téged foglalkoztató témákat, és abból hogyan lehet legalább egy egyoldalas tervet összerakni. Magyarországon nem divat, hogy egy producer elolvas egy regényt, meglátja benne a film lehetőségét és ezek után felkér egy forgatókönyvírót, hogy dolgozzon az anyagon.

A londoni iskola után triviális, hogy rögtön Cannes-ba hívják? Tavaly egy, idén kettő rövidfilmje versenyez.

Ennek az iskolának nagyon jó híre van Cannes-ban, az idei  a hatodik év, amikor bejut innen film. Nem alapvetés, de Angliából könnyebb bejutni a rendszerbe, mint Magyarországról. Idén készült tíz-tíz csodálatos animációs és élőszereplős etűd, és szenzációs, hogy épp az én kettő produkciómat válogatták be.

Kötelező különböző műfajú alkotásokat „produkálni”?

Az igen, hogy kettő különböző műfajú diplomafilmet kell készíteni, de ha valaki talál témát és rendezőt, akár dokumentumfilmet is készíthet.

Magyarországon nincs produceri mesterképzés – a Filmreform 2026 egyik fontos része, hogy ezen változtatni kell. Ugyanakkor nem is tudom hirtelen hány produceri szakmai szervezet van mégiscsak. Segítsen: ki pontosan a producer?

Ha a technikai definíciót keressük, akkor azt szoktam mondani, hogy a producer az, aki a munkáltató a filmezésben. A jogi és az adminisztratív kereteket teremti meg, hogy az emberek szabadon és legálisan alkothassanak. De a producer ennél szerintem sokkal több mindent jelent, mindenhez is kell érteni egy picit. Például a kamerákhoz annyit, hogy tudja, egy forgatás során az eszközigény reális-e és az ahhoz rendelt összegből mgvalósítható-e, de nyilván nem az én dolgom, hogy milyen optikával dolgozzon az operatőr. Sok kreatív része van ennek az egésznek. A forgatókönyv-fejlesztési folyamatban mindig részt veszek az elejétől kezdve, az utómunka fázisban is a legeslegvégéig. Ott van az ember a rendező mellett, gyakorlatilag egy jó producer a rendező legszorosabb munkatársa, mind kreatív, mind szakmai és mind emberi értelemben. Magyarországon szerzői filmes kultúrában élünk, de a rendezőknek is el kell fogadniuk, hogy vannak még olyan emberek, akik tudják őket támogatni abban az elképzelésben, amitvégig szeretnének vinni. Nem gondolom magamat hagyományos értelemben véve kreatív embernek, sosem éreztem azt, hogy rendezni vagy írni szeretnék, színészkedni meg pláne nem.

Sok ilyen producer van Magyarországon?

Vannak jó példák. Említette, hogy sok a szakmai szövetség – most törekszünk az egyesítésre: Fiatal Újgenerációs Producerek Közössége egyik alapítójaként úgy vélem, össze kell fogni és itt az ideje, hogy tanuljunk egymástól.

Visszatérve egy kicsit az SZFE-re: az ön karrierje sikeresen alakul, de mekkora kárt okozott a modellváltás?

Hatalmasat. Az én évfolyamom nem is a legnagyobb áldozat, hiszen csaknem mind végeztünk és dolgozunk, a probléma az azóta fel nem vett tehetségek hiánya.

Jelenleg dolgozik az első nagyjátékfilmjén az Inkubátor program keretében. Ennek a pályázatnak voltak csúcspontjai, és drámai korszakai egyaránt. Milyen most „benne lenni”?

Amikor az Inkubátor elindult, az első öt éve álomkorszak volt. Ez most is értékes program, meg is kell őrizni, vissza kell állítani azt a bizalmat, ami az elmúlt pár évben elveszett. Nagyon hosszú a folyamat most az inkubátornál, mi három éve kezdtük el fejleszteni ezt a forgatókönyvet. Akik ma az NFI-ben és az Inkubátor programban dolgoznak, akik minket segítenek bürokratikus részről, iszonyatosan segítőkészek és nagyon-nagyon kedvesek. Ahogy nagyon-nagyon sok helyen az országban nem azokkal az emberekkel van probléma, akikkel napi szinten kell kapcsolatban lenni, a probléma inkább rendszerszintű. Egy fiatal alkotóra károsan hat, ha az első filmjének elkészítése ennyire elhúzódik.