frankenstein ham & eggset készített, de szénné égette,
így a lénnyel a kanapén pom-beart vacsoráznak
meséltem már neked mufasáról? ő volt
az első szomorúságom, mégis több százszor
láttam meghalni. élettelen mancsai közé
furakodott simba, majd füleit szájába véve
unszolta a játékra, de a hatalmas test
nem mozdult, sziklányi dudor a tengerszint
felett. olyan csendes volt, mint a szellemek,
és nehéz, mint egy vizes rongyszőnyeg.
délután bebarangoltuk a tájat.
legnagyobb bölcsességem
a szavaim közötti hallgatás volt.
néztük az ég szeplőit, és mintha fehér
leheletünkkel púdereztük volna be.
észrevettem, hogy csak úgy megállt
bennem a beszéd. a nézés súlya a szemek
mögül, ezt éreztem a tarkómon.
és nem tudtunk sehova se bújni.
frankenstein a lény kezébe adja a black & decker fúrógépet,
hogy pihenésként igyon egy üveg heinekent és lamentáljon egy sort
lényem, nem vagy a szavak embere,
a tetteké meg pláne, a szórakozottságé
már inkább. néha, mintha nem is ember
lennél, hanem valami, ami az ember
és állat közé rekedt. aki a halála után
teljesedhet ki, vagyis kezd el élni,
pontosabban létezni. a nap sugarai
átvilágítanak rajtad, mintha homályos
röntgenfelvétel lennél. mikor a sötétség
mögéd kúszik, láthatatlan vagy, mint isten.
izmaid elnyelik az összes mozdulatodat,
csontjaid kopjafák. emléke leszel
valaminek, amit már most elfelejtettem.
becsomagoltad az otthont, hogy hazavihesd.
valaki igazán idegenvezethetne
ebben az otthontalanságban.
