A hazai választási csatazajban nem talált visszhangra az Ideje a függetlenségi nyilatkozatnak! címmel a Népszavában március 12-én megjelent figyelemfelkeltő írás a Monnet Akcióbizottság az Európai Egyesült Államokért tollából. Az Európa jövőjéről szóló vitában a szervezet a föderalista álláspontot képviseli.
Itthon bár sok szó esik az Unióról, mégsem világos, hogy melyik pártnak pontosan milyen elképzelése van az integráció jövőjével kapcsolatban. A Méltányosság Politikaelemző Központnál úgy gondoljuk, fontos, hogy a magyar közvélemény értse az uniós viták tétjét, és érdemi gondolkodás induljon el az integráció jövőjéről. Ebben az írásban a Monnet Akcióbizottság programjára reagálunk.
VÁLSÁGDIAGNÓZIS ÉS FÖDERALISTA VÁLASZOK. 2024 májusában, az európai parlamenti választások előestéjén öt európai föderalista szervezet indította újra a Monnet Akcióbizottság az Európai Egyesült Államokért nevű kezdeményezést, amely eredetileg 1955 és 1975 között működött. Céljuk a mélyebb politikai, gazdasági és katonai integráció előmozdítása. A szervezet létrejöttét az EU válságtüneteire vezetik vissza, mint a „nemzeti-populista” erők előretörése, az orosz-ukrán háború, az európai versenyképesség csökkenése és Kína párhuzamos felemelkedése, valamint Trump elnöksége. A válaszuk egy európai föderáció megalkotása. Nem a nemzetállamok egybeolvadásáról van szó, hanem az eddigieknél is mélyebb integrációról, bizonyos nemzetállami hatáskörök átadása által. A megjelent deklaráció négy fontosabb irányvonalat jelöl ki.
Az első a „stratégiai autonómia” az Egyesült Államok mellett. Trump miatt sok európai számára világossá vált, hogy Európa egyoldalúan kiszolgáltatott Amerikának. A föderalisták ezért az Unió önállóságát szeretnék, legyen szó a belpolitikáról, a védelemről vagy a külügyekről. A második javaslat Európa versenyképességének javítása és a költségvetés korszerűsítése. Ez Európa lemaradására ad választ az USA-val és Kínával szemben. Sürgetik az európai versenyképességet erősítő Draghi-jelentés és az egységes piac elmélyítését javasló Letta-jelentés végrehajtását. Javasolnak még egy többéves közös költségvetést, védelmi és kutatási fókusszal.
A harmadik kezdeményezésük egy közös uniós haderő a növekvő orosz fenyegetésre és Amerika megbízhatatlan támogatására reagálva. Egy közös parancsnokság alatt álló 60 ezer fős hadsereg létrehozását javasolják, amely az EU bármely tagállama védelmében bevethető. A legradikálisabb utolsó felvetés a tagállamok vétójogának megszüntetése egyes kérdésekben. Ez egyértelműen az Orbán Viktor és szövetségesei által alkalmazott vétó ellen szól. Eltörölnék az egyhangú szavazást például olyan döntő területeken, mint a költségvetés, a külügy, a védelmi politika vagy a bővítés és az alapszerződés-módosítások.
MÉRLEGEN AZ EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK TERVE. Hogyan értékelhetjük ezt a javaslatcsomagot? Egy széttagolt, nemzetállami Európához képest kétségtelenül vannak előnyei. Az egységes külpolitika Európának lehetőséget adna arra, hogy hatékonyabban képviselje az érdekeit a világban. Másrészt az európai gazdaságot könnyebben lehetne felívelő pályára állítani, ha az erőforrásokat egy nagyobb rendszerben, összehangoltan kezelnék. Az összehangolt védelem és a közös haderő pedig sokkal szilárdabb alapokra helyezné Európa biztonságát, és lehetővé tenné számára, hogy külföldön is tudja az érdekeit érvényesíteni.
A föderalizációs elképzelésnek azonban látványos hátulütői is vannak. Az Unió már most is legitimációs problémákkal küszködik, nemhogy egy nagyobb centralizáció esetén. Az akcióbizottság tesz szimbolikus gesztusokat ez ügyben, például egy „interparlamentáris közgyűlés” és az Európai Polgárok Közgyűlése létrehozását javasolja, de ezek aligha orvosolják ezt a problémát. További aggodalomra ad okot, hogy az egységes piac mélyítése növelheti az Unión belüli gazdasági egyenlőtlenségeket. Az európai munkamegosztásban Magyarország az „összeszerelő üzem” státuszban maradna, valamint még nehezebb lenne megállítani a kevésbé fejlett régiókból a munkaerő elvándorlását.
Különösen érzékeny kérdés a vétójog megszüntetése. Ez az európai politikát még inkább a magországok érdekeinek rendelné alá a kisállamokkal szemben, ami a föderációt belülről feszítő ellentétekhez vezetne. Minden bizonnyal ennek a szempontnak tudható be, hogy az akcióbizottsági deklarációk aláírói között nagyítóval kell keresni a 2004-ben vagy utána csatlakozott országok képviselőit.
FOLYTONOSSÁG ÉS TÖRÉSPONTOK A FÖDERALISTA GONDOLKODÁSBAN. A jelenlegi szervezet magáénak vallja az európai alapító atyák örökségét. Adódik a kérdés: vajon mennyiben egyeznek a mostani elképzelések az eredeti akcióbizottság és az alapító atyák gondolataival? Bizonyos hasonlóságok kétségtelenül vannak. Mindkét esetben központi szerepet kapnak a liberális értékek és a demokrácia, amely szembeállítja őket az autoriter vagy illiberális erőkkel.
A második világháború után a föderalisták a nemzetiszocializmussal és a kommunizmussal szemben határozták meg magukat, ma pedig az erősödő szélsőjobboldali irányzatokkal és Oroszországgal szemben. A történelmi helyzet is mutat párhuzamokat. A háború után Nyugat-Európa ráébredt, hogy a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között elveszítette korábbi globális súlyát. Ma a Szovjetunió helyett Kína gazdasági előretörése fenyegeti Európát.
Azonban különbségek is szép számmal akadnak. A transzatlanti szövetség mindig is alapvető volt az Európai Unió számára, most azonban az Amerikától való függetlenség gondolata fogalmazódott meg. A Monnet által képviselt konszenzuskeresés helyett pedig inkább a többségi döntéshozás felé billent a mostani akcióbizottság törekvése. Az eszmei háttér is átalakult. Az alapító atyák egykor a kereszténydemokrácia és részben a szociáldemokrácia értékei mentén képzelték el Európa jövőjét. A kereszténydemokrácia elveiből következett a szociális piacgazdaság gondolata, és a kereszténység egyfajta univerzális összetartó identitásként szolgált volna az európai integráció számára.
A mostani elképzelésekből azonban hiányzik a kulturális összetartó kapocs. Érhető módon az ötvenes évek kereszténydemokráciája ma már nem töltene be ilyen egységesítő szerepet, hiszen csökkent a munkásság, nőtt a szekularizáció, és új globális kihívások jelentkeztek. Ma már a liberális értékek sem jelentenek közös kiindulási alapot. Ezért föderalisták számára kulcskérdés, hogy melyik mai ideológia tölthetné be a kohéziós szerepet.
Végül fontos kiemelni, hogy a föderációs gondolat a második világháború után nem a teljes centralizációt jelentette. Épp ellenkezőleg: a központi kormányzat mellett erős autonómiával rendelkező regionális és helyi egységeket képzeltek el. Ez a gondolat köszön vissza a szubszidaritás elvében is, vagyis hogy a döntések a legközelebb szülessenek ahhoz, amire vonatkoznak. Az ilyesfajta decentralizációs javaslatok szintén hiányoznak a mostani föderalisták elképzelései közül.
TÚL A SZLOGENEK EURÓPÁJÁN. A felsorolt különbségek egy része egyértelműen a megváltozott történelmi kontextusból adódik. A másik része viszont az akcióbizottság technokrata szemléletéből következik. A hard power szempontokra koncentrálnak, mint a gazdaság, a védelem és a kormányzás, ugyanakkor a soft power eszközöket nem veszik figyelembe, mint a kultúra és az identitás megalkotása. Pedig elengedhetetlen lenne, hogy az állampolgárok kötődést érezzenek a föderációhoz. Az alapító atyák nemcsak gazdasági szövetséget, hanem közös európai identitást is szerettek volna létrehozni. Mintha a mai akcióbizottság ezt elfelejtené.
Ez a technokrata szempont is szerepet játszik a nemzetállami Európa vízióját képviselő erők fellépésében. Az ő politikájuk sokkal több figyelmet szentel a vélt vagy valós lokális érdekekre és a nemzeti identitásra. Nem véletlen, hogy számos országban pont ezek a pártok szívták fel az egykori kereszténydemokrata pártok szavazóit. Azonban a „szuverenista” pártok általában az Európát érintő átfogó, országok közötti együttműködést kívánó kérdésekben tesznek kevésbé meggyőző ajánlatokat.
KÖZÖS FELELŐSSÉG. Bármelyik álláspontot támogatjuk is, a jelenlegi válságok közepette az Európa jövőjéről és megújulásáról szóló diskurzus aligha fog csendesedni. Magyarországon ugyan első ránézésre könnyűnek tűnik eligazodni a politikai szlogenek között: egyes pártok a „nemzetek Európáját” hirdetik (Fidesz, Mi Hazánk), mások az „Európai Egyesült Államok” vízióját emlegetik (DK, Momentum). A felszín mögé nézve azonban gyorsan kiderül, hogy ezek a jelszavak sokszor inkább politikai identitásjelzők, mintsem részletesen kidolgozott programok.
Több mint két évtizednyi uniós tagság után itt az ideje végre komolyan gondolkodni a közösség jövőjéről Magyarországon is. Az Európai Unió végső soron a közös politikai közösségünk, a jövőjének alakítása pedig közös felelősségünk.
A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.