Robert Schumann 1853-ban írt d-moll hegedűversenye a zeneszerző egyik utolsó, nagyszabású alkotása, amelyet a korszak legnevesebb magyar hegedűművészének, Joachim Józsefnek ajánlott. A háromtételes, romantikus versenymű a hegedűirodalom különleges darabja, sokáig feledésbe merült: Joachim úgy végrendelkezett, hogy csak Schumann halálának századik évfordulóján, 1956-ban lehet újra előadni. Joachim unokahúga, Arányi Jelly és nővére, Arányi Adila hegedűművészek 1933 márciusában egy londoni spiritiszta szeánszon ugyanakkor azt az állítólagos üzenetet kapták Schumanntól, hogy keressék meg kiadatlan művét – amelynek kéziratát 1907 óta a Porosz Állami Könyvtár őrizte. A mű végül 1937-ben Berlinben és New Yorkban is felhangzott újra – Georg Kulenkampff, illetve Yehudi Menuhin előadásában. Menuhin szerint a hegedűverseny a romantika zeneirodalmának hiányzó láncszeme.
A világ egyik legnépszerűbb és legtöbbet játszott versenyműve, Max Bruch 1. hegedűversenye Joachim nélkül nem a ma ismert formájában született volna meg. Bruch 1864-ben kezdte írni a művet, de az első bemutató után elégedetlen volt. Elküldte a kottát a magyar hegedűművésznek, aki alapos revíziónak vetette alá: tanácsokat adott a hegedűszólam virtuózabbá tételére, a szerkezet javítására. A mű átdolgozott változatát Joachim mutatta be 1868-ban, amit Bruch hálája jeléül neki dedikált.
Johannes Brahms D-dúr hegedűversenye a hegedűirodalom „négy nagy" versenyművének egyike – Beethoven, Mendelssohn és Bruch hegedűversenye mellett. A darab a Brahms és Joachim közötti szoros barátság betetőzése. A harmadik tétel főtémája a magyar verbunkos stílusát idézi, hódolat Joachim magyar származása előtt. Joachim nemcsak technikai tanácsokat adott Brahmsnak, hanem konkrét változtatásokat is javasolt a hegedűszólamban. Az 1879-es ősbemutatón Joachim játszott, a zenekart Brahms vezényelte. A barátság aztán egy rövid időre megszakadt: a hegedűművész válóperekor Brahms Joachim felesége pártjára állt. Utolsó zenekari műve, a hegedűre, gordonkára és zenekarra írt a-moll kettősverseny a megbékélés „zenei olajága": az 1887-es ősbemutatón a hegedűszólamot Joachim játszotta.
Antonín Dvořák szintén Joachim Józsefnek írta 1883-ban bemutatott a-moll hegedűversenyét.
Bár a darab Joachimnak készült, a magyar mester végül sosem adta elő nyilvánosan. Feltehetően a konzervatívabb ízlésű Joachim nem barátkozott meg maradéktalanul a mű formabontó szerkezetével, például azzal, hogy az első tétel közvetlenül átúszik a lassú tételbe.
Pjotr Iljics Csajkovszkij majdnem hasonlóképpen járt Auer Lipóttal: D-dúr hegedűversenyét neki szánta, ám Auer kezdetben „játszhatatlannak" és túl nehéznek találta, ezért nem vállalta a bemutatót. A premiert végül Adolf Brodszkij játszotta 1881-ben Bécsben, a fogadtatás katasztrofális volt. Ám évekkel később Auer felismerte a mű zsenialitását, kicsit átdolgozta a technikai megoldásokat (az úgynevezett Auer-féle változatot ma is sokan játszák), és tanítványaival, Jascha Heifetzcel és Mischa Elmannal a darabot világsikerré tette. A mű fergeteges táncritmusa és virtuozitása sok ponton emlékeztet a magyar hegedűstílusra.
A hegedűirodalom egyik legnépszerűbb és technikailag legnehezebb művét, Jean Sibelius 1904-ben bemutatott d-moll hegedűversenyét az akkor 12 éves Vecsey Ferenc tette világszerte ismertté virtuóz játékával. Sibelius közeli barátságban állt Csillag Jenő magyar hegedűművésszel is: Csillag és Ferruccio Busoni közös koncertjei inspirálóan hathattak a zeneszerzőre.
Magyar hegedűművész zsenialitása inspirálta Maurice Ravelt is a Tzigane megkomponálására.
Ravel egy magánhangversenyen hallotta játszani Arányi Jellyt, játéka pedig annyira lenyűgözte a zeneszerzőt – különösen, amikor éjszakába nyúlóan magyar cigányzenét és népdalokat improvizált neki –, hogy elhatározta: ír neki egy virtuóz darabot. Arányi Jelly több technikai módosítást is javasolt, hogy még hatásosabb legyen, Ravel pedig annyira az utolsó pillanatig csiszolta a művet, hogy Jellynek három és fél napja maradt megtanulni a kész kottát. A magyar rapszódia formáját követő, fergeteges művet Arányi 1924-ben mutatta be Londonban. (Jelly korábban Bartók Béla múzsája is volt.)
Nemcsak Schumann említett műve, hanem Bartók 1. hegedűversenye is sokáig rejtve maradt. A művet Bartók 26 évesen írta az általa eszményített Geyer Stefinek. Miután a fiatal hegedűművésznő nem viszonozta a zeneszerző érzelmeit, Bartók átadta neki a kéziratot, de Geyer sosem játszotta el, évtizedekig egy szekrényben őrizte a kottát. Bartók ezt annyira fájlalta, hogy a mű első tételét később felhasználta a Két portré című zenekari művében, de a teljes hegedűversenyt sosem hallotta megszólalni. A mű csak Geyer Stefi 1956-ban bekövetkezett halála után került elő, 1958-ban a svájci Hansheinz Schneeberger mutatta be Bázelben.
Bartók Béla 1928-ban komponálta két hegedűrapszódiáját. Míg az elsőt Szigeti Józsefnek, a másodikat Székely Zoltánnak dedikálta. Székely visszaemlékezése szerint Bartók meglepetésként mutatta meg neki a kéziratokat, és rá bízta a választást, hogy melyiket szeretné a sajátjának. Székelytől elválaszthatatlan Bartók 2. hegedűversenye is, amelynek megírására a hegedűművész 1936-ban kérte fel a zeneszerzőt. Bartók eredetileg egy nagyszabású variációsorozatot akart írni, de Székely ragaszkodott a hagyományos, háromtételes versenyműformához. Bartók úgy oldotta meg a dilemmát, hogy a középső tétel egy variációsorozat, a harmadik tétel pedig az első variánsa lett. A rendkívül modern és komplex művet Bartók eredetileg úgy fejezte be, hogy a hegedű elhallgat, és csak a zenekar zárja a darabot. Székely azonban kért egy virtuózabb lezárást. Bartók megírta az új véget is, ma szinte mindig a Székely-féle változatot játsszák. Kelemen Barnabás e mű előadásával nyerte meg a neves indianapolisi versenyt.
A Kossuth-díjas hegedűművész május első három napján az említett művek mindegyikét műsorra tűzi a Zeneakadémián, kilenc koncerten.
– Nagyon inspirált, hogy közhírré tegyük: a magyar hegedűiskolát nem kizárólag Hubay Jenő és szenzációs növendékei jelentik. Hubay Joachim Józsefnél tanult. Joachim – Auer Lipóthoz, Reményi Edéhez és Jakob Donthoz hasonlóan – Böhm József tanítványa volt. Böhm Budán született, Bécs legelső hegedűprofesszora volt, fiatalon lett koncertmestere Beethovennek, a IX. szimfónia bemutatójának a koncertmestere is ő volt. Az ő nevét szeretném visszahozni a köztudatba – mesélte lapunknak Kelemen Barnabás. Böhm Pierre Road növendéke volt, akinek az etűdjeit – akárcsak Dontét – a hegedűsök az egész világban jól ismerik. (A mester-tanítvány családfája pedig Corelliig és Vivaldiig vezethető vissza.) A koncertsorozat címe – Tudja meg az egész világ! – ezt a szándékot tükrözi.
A koncertsorozatot több hónapnyi komoly munka előzte meg, több versenymű el is hangzott hangversenyeken az elmúlt hetekben. Kelemen Barnabás mindegyik művet már 22 éves kora előtt is sokat játszotta koncerteken és versenyeken, a Schumann-hegedűversenyt leszámítva, amelyet egy beugrás kedvéért, 30 évesen tanult meg. – Mélyen beágyazódtak a zsigereimbe, de minden alkalommal találok bennük valami újat. Mert ezek a remekművek pont olyanok, mint egy gyönyörű architektúra, egy festmény vagy egy szobor – tette hozzá a hegedűművész. A koncertsorozat ötlete két éve vetődött fel, amikor a művekről beszélgetve felesége, Kokas Katalin hegedűművész megkérdezte: aznap este melyik művet tudná eljátszani, akár bármelyiket?
Infó
Tudja meg az egész világ! – Főhajtás a magyar hegedűiskola előtt
Három nap, 9+1 hegedűverseny magyar hegedűművészeknek ajánlva Kelemen Barnabás előadásában
Zeneakadémia, 2026. május 1-3.
A műveket inspiráló előadók közül Arányi Jelly az, akihez nagyon sokféle kötődést érez Kelemen Barnabás. – Bartók imádta őt, mindkét hegedű-zongora szonátáját neki írta. A londoni premier után az 1. hegedű-zongora szonátát – ami a 20. századi hegedűirodalom egyik csúcspontja – Bartók és Jelly közösen adták elő Párizsban is, a nézőtéren ott volt Stravinsky, Poulenc, Honegger Szymanowski. És Ravel is, akire rendkívül mély benyomást tett mind a darab, mind Jelly játéka. Imádták a koncertet! Utána volt egy after party, amelyen még egyszer el kellett játszaniuk a darabot, Poulenc pedig lapozott. Micsoda idők! De van egy személyes szál is: anyai nagyapám, Pertis Pali híres cigányprímás volt, 1920-tól, 14 éves korától többször muzsikált Párizsban. „Pertis Palit első osztályon vitték a zenekarával Brüsszelbe, Pertis Pali Belgiumban vette a Guarneri hegedűjét" – számos magyar lap cikkezett a a csodagyerekként ünnepelt nagyapámról, még címlapon is. Ravel több magyar cigányprímást is hallgatott Párizsban, nem bizonyítható, de nincs is kizárva, hogy az én 17 és 20 év körüli nagyapámat is. Annyi bizonyos, a Tzigane egyik melléktémája nagyon hasonlít nagyapám híres valcerének egyik motívumára.
A koncertsorozat a 19. század közepétől a 20. század közepéig ível, és rálátást ad arra, mit adott a magyar hegedűiskola az egyetemes zenetörténetnek – mondta Kelemen Barnabás. – Ha ezek a hegedűsök nem lettek volna, biztos születtek volna jó darabok, de nem ezek a művek.
