A XXI. századba lépő Magyarország fájó adósságot törlesztve kezdte meg intézményesen a holokauszt magyar áldozataira való emlékezést. Először a 9/2000 (V. 31.) OM-rendelet mondta ki, hogy a 2000–01-es tanévben április 16-án iskolai emléknapot kell tartani a holokausztról. Az Országgyűlés pedig 1/2004 (IV. 16.) számú politikai nyilatkozatában úgy foglalt állást, hogy a holokauszt a magyar nemzet tragédiája, amelynek emléknapján „mély részvéttel hajtanak fejet a Vészkorszak áldozatai és sokat szenvedett túlélői előtt”. 2004 óta minden év április 16-án a holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk.
A soának, a II. világháborúban elkövetett zsidó népirtásnak mintegy 500-550 ezer magyar áldozata volt. A tömeges deportálások és gyilkosságok 1944 tavaszán és nyarán kulmináltak (kevesebb mint két hónap alatt több mint 400 ezer magyart deportáltak, főként Auschwitzba). Összességében a holokauszt áldozatai közül csaknem minden tizedik magyar zsidó volt. Mindennek állami keretekben való tudatosítását, a társadalom lelkiismeretének felébresztését és az áldozatokra való emlékezést a felnövő új generációk életelvévé tenni – ez legfőképpen az oktatás-nevelés feladata.
Abban, hogy ez megvalósulhasson Gábor (Turgeman) Zitának meghatározó szerepe volt. Zizi – ahogy mindenki hívta – a budapesti Radnóti gimnáziumban érettségizett 1990-ben. Még abban az évben felvették a jeruzsálemi Héber Egyetemre. Tanulmányai befejezése után egy évtized alatt a holokauszt nemzetközi és hazai oktatásának egyik kulcsszereplőjévé vált. Zizi a jeruzsálemi Jad Vasem – a holokauszt áldozatainak állami emlékközpontja – Holokauszt Tanulmányok Nemzetközi Iskolájának európai osztályán dolgozott. 2005-ben a holokauszt történetének megismertetésében és tanításában végzett munkája elismeréseként a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével tüntették ki. Fél évvel később, a Jad Vasem érte tartott gyászünnepségén Gyenge András akkori tel-avivi magyar nagykövet Zitáról elmondta: „Egyik legfontosabb feladata volt, hogy a magyar népet még inkább megismertesse közös múltunkkal, azzal a tanulsággal, ami ebből levonható, hogy megérthessük mi is történt”.
Gábor Zita nem pusztán pedagógus volt, hanem oktatáspolitikai „híd” Izrael és Közép-Európa, állami és civil programok, a történeti kutatás és a pedagógia között, és egyben a holokauszt-oktatás módszertani megújításának egyik motorja volt – ezt a ChatGPT állapította meg róla. Oroszlánrésze volt abban, hogy a hazai holokauszt-oktatás ma már nem pusztán történelemtanítás, hanem egyben erkölcsi nevelés, emlékezetkultúra- és identitásformálás. Munkája épp abban volt különösen jelentős, hogy a holokauszt oktatását történeti pontosságra, személyes történetekre és pedagógiai érzékenységre alapozta. Ez a szemlélet ma is sok képzési program alapja.
Zita különös érzékenységgel fordult a túlélőkhöz, sorsukat kutatta és visszaemlékezéseiket a tanítás egyik leghatékonyabb részévé tette. „Az ilyen foglalkozásokat olyan tehetséggel és empátiával tartotta, hogy nem egy meghívott túlélő az átélt borzalmak óta először neki nyílt meg. Többen megvallották, hogy ha nem Zitával kerültek volna kapcsolatba, akkor soha nem mesélték volna el a történetüket” – mondta róla Chava Baruch, Zizi szintén magyar származású egykori főnöke, azt is hangsúlyozva, hogy „amit Zita végzett, az egyrészt pedagógiai, didaktikai munka volt, amely nagyon sok tárgyi ismeretet követelt, másrészt számos diplomáciai elemmel is párosult, amihez fantasztikus érzéke volt. Bárkivel tudott tárgyalni, beszélgetni, legyen az illető államfő, újságíró, tanár vagy diák.”
Gábor Zita nem családja sorsától indíttatva vált a nemzetközi holokauszt-oktatás egyik meghatározó egyéniségévé és a vészkorszakot túlélők felkutatásának szinte megszállottjává. Zsidó származása és a család sorsa ugyanis otthon nem volt téma. Ő maga nyilatkozta egy interjúban, hogy 17 éves koráig erről nem is tudott. Nem részesült vallásos nevelésben és a zsidó hagyományokat sem ismerte. A barátnője nyakláncán függő kis medálról sem tudta, hogy az a héber „chai” szó, az élet és a judaizmus jelképe.
A véletlen és a történelem azonban sorsfordító. Zita – akinek a szülei elváltak – már az érettségire készülve azon töprengett, hogyan kezdhetne önálló életet. Ezzel egyidőben, 1989-ben rendeződtek Magyarország és Izrael között a diplomáciai kapcsolatok. A nemzetközi zsidó ügynökség, a Szochnut elkezdte verbuválni az Izraelben tanulni, illetve letelepedni akaró magyar fiatalokat. Ekkor állt elő Zita barátnője azzal az ötlettel, hogy menjenek Izraelbe egyetemre. Angol felső- és orosz középfokú vizsgájának köszönhetően felvételt nyert Jeruzsálembe. Így érkezett az idősebb Gábor lány 1990-ben Izraelbe.
Az előkészítő után a Jeruzsálemi Héber Egyetem pedagógia és összehasonlító világirodalom szakán végzett. Kollégiumban lakott, részt vett kötelező katonai kiképzésen, majd bármilyen munkát elvállalt, ami a szülői támogatás kiegészítéseként a megélhetését biztosította. Volt bébiszitter, családokhoz járt takarítani, vállalt fordítást, tolmácsolást, idegenvezetést (németül és olaszul is megértette magát), szervezett nemzetközi konferenciákat, pótanyaként dolgozott a Perah hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó szervezetnél.
Zita külsős tolmácsként és idegenvezetőként kezdett dolgozni a Jad Vasemnél. A folytatásról Chava Baruch elmondta: „Kezdetben titkárnő volt. Később a vészkorszakot túlélőknek szánt foglalkozásokat vezetett, majd ezt követően nemcsak szervezőként vett részt, hanem tartalmi kérdésekben is bekapcsolódott a holokauszt oktatásáról tartott szemináriumokba. Fantasztikusan végezte a munkáját. Belülről érdeklődött a holokauszt iránt, amely őt, mint a humanista értékek megtestesítőjét érintette meg leginkább. Zita ugyanis minden szenvedő ember sorsát átélte, minden szenvedést, igazságtalanságot, atrocitást, emberi fájdalmat a szívére vett. Nem hiszem, hogy csak azért, mert felfedezte zsidó mivoltát – ez az ő érdeklődésének csak egy része volt. Zita azért tudta olyan kiválóan végezni a munkáját, mert felismerte: a holokausztban az emberi értékek – jók és rosszak egyaránt – olyan kiélezett formában jelentek meg, hogy minden emberi viselkedés megtalálható benne. Zitát kapcsolatteremtő készsége, empátiája és kisugárzása tette a Jad Vasem egyik legnépszerűbb személyiségévé. Az intézetben találta meg igazán önmagát és életcélját. Fáradhatatlanul kutatta, kereste a túlélőket. Személyes történeteiken keresztül, a történelmi háttér bemutatásával, szívhez szólóan és egyben okosan tanította a kurzusain részt vevő történelemtanárokat.”
Ezt nagyon sokan tanúsíthatják Magyarországon is. Az oktatási együttműködés a két ország között a kilencvenes évek végén kezdődött. Évente 20–25 magyar tanár vett részt pályázati alapon a holokauszt oktatására felkészítő tanfolyamokon a Jad Vasemben. Az ezredforduló óta az ő programjuk szervezése volt Zita egyik feladata, emellett témafelelős volt és előadásokat, bemutatókat is tartott.
A kint járt magyar tanárok fő kérdése: hogyan lehet a borzalmat elmondani a diákoknak? Zita és munkatársai ehhez adtak ötleteket, mintákat, amelyeket aztán a hazai viszonyok figyelembevételével tudnak beilleszteni az oktatásba. A tanfolyamok egyik legfőbb tanulsága, hogy inkább az emberről kell többet beszélni, mint a száraz történelemről, másrészt nem szükséges horrorisztikus képeken, leírásokon keresztül bemutatni ennek az egész témának a drámaiságát, tragédiáját.
Zita ebben volt utolérhetetlen. Bemutatta például a „Repülni szerettem volna, mint egy pillangó” című tananyagot, amely egy túlélő lengyel kislány történetét írja le. Ez a tananyag általános és középiskolások körében is nagyon sikeres. A kisiskolások számára is kidolgozott olyan esettanulmányokat, amelyek a hétköznapokból ellesett példákkal játékos formában ébresztik rá a gyerekeket arra, hogy már egészen kis korban tele vannak előítélettel.
Pécsi Tibor történész, tanár szerint a Jad Vasemnél elsajátított módszerrel igyekeznek meggátolni, hogy a diákok összetörjenek, belebetegedjenek a látottakba. Azt próbálják elérni – sikerrel –, hogy amikor a fiatalok szembesülnek a rémtettekkel, kialakuljon bennük az eltökéltség a holokauszthoz vezető eszmékkel való szembehelyezkedésre. „Ma már tudjuk, hogyan kell tanítani a holokausztról, és ebben Zitának nagyon komoly a szerepe” – tette hozzá.
A mesterséges intelligencia elfogulatlanul állapítja meg, hogy 2005 és 2010 között a hazai holokauszt-oktatásban módszertani és szemléleti bővülés volt megfigyelhető. Ez az az időszak, amikor a Jad Vaseméhez hasonló programok hatása érzékelhető, nagyrészt Gábor Zitának köszönhetően, aki tipikus példája annak, amikor egy szakember transznacionális szakpolitikai közvetítővé válik. Módszerének átadásával az oktatásban a történelmi/történeti kronológia és adatok helyett, illetve mellett a túlélői visszaemlékezések, személyes sorsok bemutatása, forrásalapú feladatok és helytörténeti perspektíva oktatásba beemelése kap nagyobb szerepet. A kutatások szerint ekkor vált hangsúlyossá, hogy a holokauszt nem csak történelmi esemény, hanem társadalmi és morális kérdés is. Ez pedagógiai paradigmaváltásnak számított.
Zita élete utolsó két évében kiemelten foglalkozott Horvátországgal, Szlovákiával és Csehországgal és úttörő munkát végzett ezekben az országokban a holokauszt-oktatás beindításában. Emellett kihelyezett tanfolyamokat vezetett, járt az USA-ban és Angliában is.
Miközben Gábor Zita pályája rendkívül sokat ígérően ívelt egyre magasabbra, a magánélete összeomlott. Házassága rossz volt. David Turgeman, a férje algériai gyökerekkel rendelkezett. Az izraeli olvasztótégely talán nem tudja elmosni azokat a kulturális és gondolkodásbeli különbségeket, amelyek a számtalan közösség hatását magán viselő diaszpórából Izraelbe bevándoroltakat jellemzik. Zita el akart válni, ezért a férje 2006. április 23-án megölte, majd utána magával is végzett. Zitát gyászolták Sidneytől Houstonig és Máltától Banja Lukáig. A megemlékezések a Jad Vasem neki szentelt emlékhonlapján olvashatók. Ezekből a reflexiókból egy sugárzó egyéniség, magával ragadó, okos, derűs, melegszívű, nyitott és végtelenül segítőkész ember képe rajzolódik ki.
„Zizi egy tündér!” – mondta róla Kertész Imre. A Nobel-díjas író 2002-ben tartott előadást a Jad Vasemben. Az ő programját is Gábor Zita készítette elő.
Fájdalmas leírni: Zizi egy tündér – volt.
