Az április 12-én történtek – nem csupán a választási eredmény, hanem az azt követő népünnepély – sok év után Magyarországot végre megint pozitív előjellel repítette a világsajtó címoldalára. A visszhang messze meghaladta azt a mértéket, ami egy hazánkhoz mérhető ország négyévente esedékes választásának általában kijár. Erre nemcsak és nem is elsősorban az eddigi kormánypárt megsemmisítő veresége adott okot, hanem a választás – nem túlzás, de – világpolitikai jelentősége.
Az eddig regnáló kormánypárt ugyanis annak a virtigli szélsőjobboldali politikai csoportosulásnak a tagja, amely a szó eredeti, pozitív értelmét kifordítva magát „patriótáknak” nevezi az Európai Unióban. Ők azok, akik Orbán Viktor copyrightját használva az általuk képzelt és támogatott őskonzervatív, tekintélyuralmi, euroszkeptikus és antidemokratikus rendszert az „illiberális” jelzővel illetik. A csoportba az Európai Parlament 15 pártja tartozik, és összesen 80 képviselővel 12 százalékos erőt képviselnek, közöttük a Fidesz-KDNP 10 képviselővel a második legnagyobb.
Ugyan a csoport elnökét a legtöbb képviselővel rendelkező francia Nemzeti Tömörülés adja, de – már csak az alapításban vállalt munka oroszlánrésze miatt is – a legnagyobb tekintély Orbán Viktoré, annál is inkább, mert az alakuláskor az ő pártja volt az egyetlen, amely döntő kormányzati pozícióval bírt – mostanáig. Mostanra már a cseh és az olasz tagpárt is kormányon van, de csak töredezett koalíciók egyik tagjaként. Tehát nem túlzás az állítás, mely szerint a magyar választás pörölye ennek az építménynek az alapkövét találta el és lazította meg.
A közelmúlt évek arról szóltak, hogy az európai választásokon általában a jobboldal és azon belül a szélsőjobb pozíciói erősödtek, még akkor is, ha ezeket a pártokat a többiek a „cordon sanitaire” alkalmazásával távol tartották a tényleges befolyástól. A politikai inga tehát az utóbbi években (szélső)jobbra lendült, amit persze e csoport tagjai – élükön Orbánnal – nem győztek hangsúlyozni, „Brüsszel” elfoglalását nem is oly távoli célként vizionálva. A magyar választás világpolitikai jelentősége éppen abban van, hogy mintául szolgál a többi progresszív, demokratikus erőnek az inga irányának visszafordításához.
Ebben az összefüggésben nem feledkezhetünk meg a fenti politikai irányzat – és Orbán Viktor - legerősebb támogatójáról, az USA elnökéről sem. Neki persze nem Orbán veresége az egyetlen baja. Nagy bizonyossággal állítható, hogy ha most lenne az USA-ban elnökválasztás, az számára történelmi vereséget eredményezne – ahogy ezt az összes ottani kutatási eredmény igazolja. A valóságshow elemeire épülő populizmus kábító hatása hamar elmúlik ugyanis, amint az emberek megtapasztalják, hogy most több mint dupláját kell fizetniük tankoláskor, mint két hónapja.
És nem elég, hogy a világ legnagyobb hatalmú embere ugyanazon dolgokról akár naponta ellenkező állításokat röpít világgá (ami Trump előtt elképzelhetetlen volt), de mind gazdasági, mind külpolitikai téren egyik katasztrofális húzásból a másikba szédeleg. A tavaly áprilisi „felszabadulás napi” vámhorrorból még visszatáncolt úgy, hogy a világgazdaságot visszarántotta a szakadék széléről (ha nem is következmények nélkül), de a jelenleg is pusztító iráni háborúval ugyanezt már nem tudta megtenni, az áldozatot belökte a szakadékba.
Arra, hogy hogyan vélekedik a világról, a naponta megjelenő őrültségei közül talán a legjellemzőbb az a március 12-én közzétett posztja, amely szerint: „Az USA a világ messze legnagyobb olajtermelője, így amikor az olajárak emelkednek, mi sok pénzt keresünk.” Ami persze az Exxon főrészvényeseire és igazgatóira nézve igaz, a párszázmillió autós véleménye viszont nem számít. Nem csoda, hogy már a Kongresszus előtt van az a (ritkaságszámba menő) kétpárti képviselői indítvány, amely az elnök és környezete bennfentes kereskedését vizsgálná és tiltaná (és amit e sorok írója szerint már régen meg kellett volna tenni). Trump tevékenysége tehát ugyanabba az irányba löki az ingát, mint a Tisza és Magyar Péter diadala.
Ha a leendő Magyar-kormány – maga mögött tudva az EU támogatását – sikeres lesz, akkor az sokat lendít majd azon, hogy az inga visszatérjen normális helyzetébe. Ezért nem túlzás a világpolitikai jelentőség emlegetése.
A szerző mérnök-közgazdász.