Eljött az a pillanat, amikor a világpolitikai események értelmezését magyarországi történéssel kell kezdeni. A Tisza Párt választási győzelmét globális geopolitikai kihatású eseménynek minősítették a nemzetközi elemzők. Felocsúdva az első sokkból Orbán Viktor vereségét kivétel nélkül a magyar belpolitikán messze túlmutató jelentőséggel ruházták fel. A magyar kormányfő portréja ott díszelgett az összes jelentős nemzetközi hírközlő orgánum címlapján. Ezzel Orbán Viktor régi álma vált valóra. Igaz a vágyotthoz képest éppen ellenkező előjellel.
A Fidesz összeomlásán ezzel akár túl is léphettek volna, de nem, a magyar történéseket Európa egészére ható forradalomként értékelték. Voltak, akik még ennél is tovább mentek. Barack Obama korábbi amerikai elnök például a demokrácia olyan diadalát látja a magyar választók döntésében, ami hatással lesz az egész világra. Hogy igaza van-e Obamának, azt a nem túl távoli jövőben meglátjuk. Az viszont már most bizonyos, hogy Magyar Péter azt az Orbánt taszította le a trónjáról, aki mögött támogatóként ott tornyosult Donald Trump amerikai, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök is. Egy ilyen csapatot összehozni rendkívüli mutatvány, másoknak eddig nem is nagyon sikerült. Hogy mi kellett hozzá? Egyszerű lenne ráfogni a szerencsére, a szereplők képességétől független történelmi pillanatra. Ez nem csak igazságtalan lenne Orbán Viktorral szemben, de egyben rejtve hagyná a valódi okát annak, hogy mitől lett érdekes, majd egy rövid időre fontos az Alcsútdobozról magát a világpolitika zárt klubjának előszobájáig feljuttató pártvezér-miniszterelnök.
A titok összetett, és mégis egyszerű. Ne vitassuk el a tehetséget, a tanulási képességet, azt, hogy mindig felismerte a kínálkozó lehetőséget. Felismerte, és élt is vele. De valljuk be, mindez kevés lett volna ahhoz a mutatványhoz, amit Orbán az utóbbi másfél évtizedben véghez vitt.
Ezzel eljutottunk a valóban látványos, több évtizedes politikai karrier legfontosabb eleméhez, ahhoz, ami eldöntötte, hogy végül mire használja az előbb említett tulajdonságait.
Ez pedig az árulás. Nem egyszeri, nem véletlenül belesodródott, nem az önvédelemből elkövetett. Tudatos, ridegen átgondolt, a pillanat diktálta érdek alapú árulásról van szó. És még csak nem is egyszer elkövetettről.
Ilyen volt, amikor öt évvel a párt alapítása után 1993-ban a kezdetek kezdetén elárulta pártalapító társait, kisöpörte a neki nem tetszőket és arra a pályára állította a liberálisnak indult Fideszt, amivel végül egy zárt, bolsevik típusú pénzcsináló gépezetté formálta azt. A konzervatív, nemzeti fordulathoz szükséges lépés akkor „csak” a liberális eszmeiség elárulását jelentette.
Jó pár évvel később, viszont, olyan döntést kellett hoznia Orbán Viktornak, ami őt a korábbiakhoz képest az árulásnak sokkal összetettebb, a mostani bukásához vezető pályára állította. 2009 novembere után az európai konzervatív értékeket valló, Oroszországgal kritikus demokrata politikus éles fordulatot vett, és rászánta magát élete legdrámaibb döntésére. Szentpétervári találkozója Putyinnal beindította azt a folyamatot, ami végül elvezetett a 2015 februári G-naphoz. Akkor Orbán Viktor nem csak azt a Simicska Lajost árulta el, aki a középiskolai évek óta volt a leghűségesebb barátja és harcostársa.
A Fidesz-birodalom építése a kezdetek óta azzal a munkamegosztással volt hatékony, hogy a politikai rész Orbán Viktor feladata volt, a pénzcsinálás, a gazdasági gyarapodás a koncepciótól, a kézivezérelt döntésekig pedig Simicska Lajoshoz tartozott. Mindezek ismeretében valóban sorsfordító lépésre szánta el magát a magyar miniszterelnök annak a furcsa együttműködésnek a kiépítésével, ami Vlagyimir Putyin Oroszországához kötötte a következő tíz évre. Ennek a orbáni döntésnek a motivációi hivatalosan nem ismertek, a következményei annál inkább. Az elárult baráton túl
Orbán Viktor mindennemű választói felhatalmazás nélkül szembefordult Magyarország teljes történelmi környezetével, azzal a gazdasági és védelmi szövetségi rendszerrel, amelynek tagjait a demokrácia, a jogállamiság, a gazdasági érdekek és a közös biztonság értékei kötik össze.
Úgy árulta el a vezetésére bízott országot és európai szövetségeseinket, hogy tette gazdasági hasznát egy szűk üzleti érdekkörnek juttatta.
Mindennek azért van jelentősége, mert Orbán Viktor árulásai nyomán a Fidesz kormányzása nem zárulhatott másképp, csak egy ilyen, a világpolitikai történésekre is hatással levő bukással. Sokan – így ennek a cikknek a szerzője is – úgy gondolták, hogy az összeomlás már korábban, az előző parlamenti választást megelőző ciklusban magával rántja a Fideszt. Azonban ismételten bebizonyosodott, hogy a történelem nem szereti, ha sürgetik. Minden akkor és úgy következik be, ahogyan annak lennie kell. Sok vektornak kell egy irányba, a változás irányába mutatnia. A gazdasági gondok halmozódása, a társadalmi elégedetlenség egyre kezelhetetlenebb halmozódása, a hatalmat gyakorlók sűrűsödő hibázásai végső soron mind hozzájárulnak a bukás közeledtéhez. Magyarország esetében Orbán árulásain és a hatalom természetes erózióján túl a világpolitika történései is jelentős mértékben hozzájárultak a második rendszerváltás bekövetkezéséhez.
A magyar miniszterelnök rendkívül sokáig hatékonyan használta ki az európai együttélés működési hiányosságait. Sokszor sokkoló könnyedséggel jogászkodott, trükközött határidőkkel. Az esetek többségében a nemzeti érdekekre való hivatkozással el lehetett venni az élét a különutas álláspontnak.
Majd jött az orosz-ukrán háború. A maga véres valóságával, az addigi békés életünket egyre durvább félelemmel sebezve. Nem véletlenül mondják, hogy a háború kegyetlen önvizsgálatra kényszerít. Nincs sokáig lehetőség kétértelmű, furcsa szerepjátszásra. Mi azért megpróbáltuk. Hátha sikerül. Barátaink, volt ki finoman, mások keményebben szóltak, hogy rossz az irány.
Emlékeztették Magyarországot, hogy történelme során már kétszer rosszul döntött.
És hogy most nem kéne. Majd ismét elhangzott az Orbán Viktor politikus karrierjének fordulatait jellemző, fájdalmas szó. Az árulás.
Hogy miért fájdalmas? Csak azért, mert bár a tett konkrét személyhez, esetleg elkövetők csoportjához kapcsolódik, a következményei hosszútávú, történelmi kihatásúak. Olyanok, amelyek egy egész nemzet életét befolyásolhatják, besározva azt több évtizedre előre.
Biztosak lehetünk abban, hogy sokaknak feltűnt, hogy eltérő motivációval ugyan, mégis egyszerre tudott fontos szerepet játszani az orosz-amerikai-kínai elnöki hármasnak Európa renitens miniszterelnöke. A kínaiak játszmája a legvilágosabb. A pekingi vezetés mindig nagyon hosszú távban szokott tervezni, nem hirtelenkedik, kerüli a konfliktusokat, és nem törekszik politikai, ideológiai nyomásgyakorlásra. A kínaiak a gazdasági eszközök erejében hisznek, és nem fogják vissza magukat, ha megnyitják előttük az ajtót. Magyarország így válhatott számukra az egyik kiemelt bejutási ponttá az Európai Unió piacára.
Ennél is izgalmasabban alakult Orbán Viktor kapcsolódása az orosz-amerikai páros világpolitikai násztáncához. Az orosz elnökhöz kiépített, sok kellemetlen gyanúra okot adó viszony rendkívül kemény bírálatokat váltott ki Budapest uniós és NATO-partnereinél. Az orosz-ukrán háború négy éve alatt teljesen értelmezhetetlenné vált a magyar kormány egyre agresszívebb, Ukrajnával a konfrontációt kereső politikája. Ukrajna fő választási témává tétele aztán olyan szűk mederbe terelte Magyarországot az európai szövetségeseinkkel vívott hadakozásban, hogy onnan már nem lett volna visszaút.
Orbán Viktor kimondta, hogy Magyarország ellenségének tartja UkrajnátOrbán Viktor érezhetően arra játszott – az általa kedvelt egérhasonlatnál maradva –, hogy majd az egyik nagy elefánt hátán átdübörög a hídon. Donald Trump megválasztását olyan önfeledt örömmel fogadták a NER minden szintjén, hogy már már szinte kézzelfoghatóvá vált az amerikai-magyar kapcsolatok beígért aranykorának közeledése. Aztán a valóság felülírta a szolgalelkűségtől csöpögő csodavárást. Trump pont annyira vette komolyan az Orbánnak tett nyilvános, és vélhetően négyszemközt tett ígéreteit, amennyire azt tőle megszokhattuk második elnöksége első éve alatt.
Kiszivárgott a kormányzati jegyzőkönyv, Orbán Viktor biztosította Vlagyimir Putyint, hogy mindenben segít neki, mint egér az oroszlánnakÍgy vált Orbán Viktor egy birodalmi vágyálmokat dédelgető orosz tömeggyilkos és egy korlátozott szellemi képességű, demenciával küzdő, a végső bukást elkerülni igyekvő amerikai elnök politikai túszává.
Az újraválasztásra készülő magyar miniszterelnök feláldozott mindent a barátnak remélt nagypályás játékosok kegyeiért. Feláldozott mindent: szövetségesi hűséget, becsületet, jószomszédi viszonyt, és leginkább a takarózásra használt, sokat emlegetett nemzeti érdekeket. A legszörnyűbb rombolást pont az Ukrajnához fűződő kapcsolatokban vitte véghez az Orbán-Szijjártó duó. Nem voltak tekintettel sem a kárpátaljai magyar kisebbségre, sem arra a geopolitikai realitásra, hogy Ukrajna még akkor is a szomszédunk lesz, amikor az Orbán család lopásért elítélt tagjai 15-20 év múlva elhagyhatják a börtönt.
„Mentsük meg Orbán Viktort!” – Nyilvánosságra hozták JD Vance magyarországi programjátJD Vance: Bárkivel együttműködünk, aki megnyeri a magyarországi parlamenti választást – Percről percre a közös sajtótájékoztatórólA magyar diplomácia sajnos annyira rögeszmésen igyekezett kiszolgálni Moszkva és Washington igényeit, hogy közben elkerülték a figyelmét az ukrán háború és a világpolitika egészét jellemző új realitások.
A Karmelita kolostor pazar panorámájú teraszáról nem tűnt fel senkinek, hogy az oroszok okozta pusztítás és a rettenetes emberáldozat ellenére Ukrajna katonailag megerősödve, gazdaságilag meglepő eredményeket felmutatva igyekszik lezárni a háborút.
A hírek jelenleg arról szólnak, hogy miközben a frontvonal mentén 400-600 négyzetkilométernyi területet az ukránoknak sikerült visszafoglalni, addig több európai politikus meglepő kéréssel fordult Zelenszkijhez. Azt szeretnék elérni, hogy az ukránok most egy ideig ne indítsanak rakéta- és dróntámadásokat az orosz kőolajexportot kiszolgáló tengeri kikötők ellen. Trump iráni katonai akciójával, és a Hormuzi-szoros körül állandósult bizonytalansággal sikerült annyira az egekbe emelni az olaj árát, hogy a világ legnagyobb gazdaságainak ez már el kezdett fájni. A korábbi túlkínálat keresleti piaccá fordult, így vált fontossá Európa számára, hogy valamennyi olaj kijuthasson Oroszországból. Az ukránok válaszul nem vállaltak önkorlátozást, de a jelek szerint a rakétáikkal és drónjaikkal az olajexport logisztikája helyett inkább a hadianyaggyártó üzemeket célozzák.
A világot rég nem tapasztalt gazdasági válsággal fenyegető iráni háborús feszültség egyre aggasztóbb történései mellett szinte észrevétlen maradt egy valahol Kijev környékén készült interjú. Ebben Denisz Stilerman, az ukrán Fire Point haditechnikai vállalat tulajdonosa bejelentette, hogy rakétagyártó programjuk részeként már elkészültek és bevethetőek a 300 kilométeres hatótávú ballisztikus rakéták. A 850 kilométeres hatótávú rakéták sorozatgyártását legkésőbb az év közepére, július hónapra tervezik.
Ezzel a ballisztikus eszközzel az ukrán hadsereg el tudja érni a moszkvai célpontokat és az orosz főváros környéki hadiüzemeket rakétánként 800 kilogrammos robbanótöltetekkel.
Míg egyesek erre a bejelentésre csak legyintettek, mondván, hogy propagandisztikus félelemkeltésről van szó, addig orosz katonai elemzők, és hírszerzési szakemberek félreverték a harangokat. Denisz Stilermant jól ismerik és az általa közölteket javasolják komolyan venni. Szerintük, ha Moszkva ellen bevetik ezeket a ballisztikus rakétákat, akkor az orosz rakétaelhárító rendszerek nem lesznek képesek elfogni a közeledő rakétákat. A Patriot színvonalú technológia hiányában ezek a támadások fordulóponthoz vezethetnek a háború menetében.
Így jó esetben a nyáron munkához látó első Tisza-kormány a háborús feszültség enyhülése közepette mutathatja fel első eredményeit.
Eljött a drónok totális háborúja, és az ukránok most új fejezetet akarnak nyitni