Jókat szórakoztam (mondom utólag) a választások plakátcsinnadrattáin. Bár a száradó ragasztóanyag szagát már egyre kevesebb helyen érezni, az emberek pénztárcáiban még mindig érezni az űrt, amelyet a kormányoldal által a kampányba tolt közpénzek teremtettek. Valóságos hidat lehetne építeni belőlük a Földről a Holdig… Tömegközlekedés helyett gyakran inkább gyalog mentem, hogy szemügyre vehessem, a rongáló választópolgárok hogyan, miképpen dekorálták ki őket. Egyébként is művészlélek vagyok, a vizuális információk – ekképpen a plakátok is – mélyen megmaradnak bennem.
Nem tudom, mit gondolnak a pártok, miért is szükséges teleplakátolni a várost. Miért nem elég csak minden ötödik-hatodik villanyoszlopra tenni, de legfőképp: miért kell közpénzmilliárdokat költeni rájuk? Aki informálódni akar, úgyis megteszi, akit pedig nem érdekelnek, tesz azért, hogy ne kelljen tudomást vennie róluk.
De térjünk vissza magukra a plakátokra! íengem többek között egy Orbán-plakát fogott meg: minden bizonnyal többen is találkoztak a „Fogjunk össze a háború ellen!” szlogennel, és a Döbrögi-vezérünk hősies, céltudatos, távolba révedő tekintetével ellátott molinókkal. Az ellenzéki rongálók ezekre is hamar reagáltak. A miniszterelnök képét gyakran „SZAR” feliratú, QR-kódokat tartalmazó matricákkal „látták el”, amelyek egy oldalra irányítanak: itt egyik választópolgár társunk véleményét olvashatjuk el, amely rávilágít a rendszer néhány sajátos jellemvonására – többek között korrupciójára.
A plakát nem állításokat közöl
A plakátkampányt figyelve megerősítettem magamban: a társadalom színültig van feszültséggel, és persze sok-sok „SZAR-ral”. A falragaszokat ért letépések hosszában, az üzenetek indulatosságában és a matricák mondanivalóiban mind-mind heves indulatok tükröződnek. Az ellenzéki letépi a fideszes plakátot, a fideszes az ellenzékit. A fideszes újabbat ragaszt a letépett-, összefirkált-, összematricázott molinók helyére, az ellenzéki pedig újra kidekorálja. A fideszes válaszol a plakátra írt ellenzéki üzenetekre, majd fordítva, és így tovább…
Mindazonáltal szerintem fontos lehet különbséget tennünk a népi kampány és a pénzelt kampány között: először is, az előbbi indulatokkal, míg a másik közpénz-milliárdokkal túlfűtött. És hogy mi az igazi különbség?
A politikai oldalak által finanszírozott kampányplakát nem érvel, az arcok, a színek, a logók a felismerhetőséget igyekeznek erősíteni. A falragaszok üzenetei inkább az érzelmi kondicionálásról szólnak, vagyis minél többször látunk valamit vagy valakit, annál szimpatikusabbá válik. Nem feltétlenül azért, mert egyetértünk vele, hanem mert ismerős – és ami ismerős, abban megbízunk. Emellett a plakátok üzenetei rövidek, szlogenszerűek, autóból, útközben is láthatók, könnyen értelmezhetők.
Bennem ennek kapcsán egyetlen kérdés fogalmazódott meg: ha a FIDESZ és a KDNP szövetségben indul – vagyis vállalják a közös értékrendet és célt – miért öltöztetik az összes plakátot narancs színekbe? Miért nem találnak ki valamilyen harmadik közös színt, ha nekik olyan fontos a pártszövetség?
Az alulról létrejövő kampány spontán szerveződik. A pénzelt plakátokat gyorsan kidekorálják, az üzenetük pedig szintén szlogenszerű. Narratívájában az ellenállást fogalmazza meg, proteszt részvételre buzdít. Nem költséges, ugyanakkor a hatása legalább akkora, mint a pénzelté, hiszen ez is az érzelmileg labilisabb rétegeket igyekszik megszólítani – rosszabb esetben manipulálni.
A magam részéről nem értem, miért kell ezen a téren is túlzásokba esni, és trágár szövegekkel, nemi szervekkel és miegymással kidekorálni politikusok plakátjait? Nem ettől lesz népi, nem ettől lesz hazafias az üzenet… Emellett ez is lehet a háttérből szervezett és irányított.
