Magyarország;dokumentumfilm;vidék;mélyszegénység;szavazatvásárlás;

A szavazatvásárlás drogért csak a jéghegy csúcsa, a magyar vidéken zsarolással használják ki a mélyszegénységben élőket

Rendszerszintű problémáról van szó, amelynek a megoldásához politikai akarat és több ciklus kell.

 Az, hogy a szegény telepekre addiktológiai szolgáltatást, prevenciót visznek, az is csak a felszín kapargatása volna addig, amíg a valódi problémát nem kezeljük: hogy a helyi politikai abban érdekelt, hogy nyomorban tartsa az ott élő embereket. – fogalmazott lapunknak Sárosi Péter a Drogriporter oldal szerkesztője, jogvédő azzal kapcsolatban, hogy a A szavazat ára című dokumentumfilmben a többi közt drogért cserébe kérik a szavazatot.

A YouTube-on március 26-án jelent meg A szavazat ára című dokumentumfilm, mely a szavazatvásárlás témáját járja körül. A készítők, Tompos Ádám, Tímár Áron, Buczó Csanád egy évig forgatta, a többi között olyan településeken, mint Tiszabura, Ilgen, Nyírbogát. Ez idő alatt több mint hatvan interjú készült rendőrrel, polgármesterrel, civilekkel, érintettekkel. Az üzenet egyértelmű, zsarolással, félelemben tartással használják ki ennek a rétegnek a végtelen kiszolgáltatottságát, és manipulálják a mélyszegénységben élő embereket. Ennek egyik eszköze, hogy kristályfüggőket, dealereken keresztül hálózza be a hatalom, és a függőségen keresztül biztosítják, hogy megfelelő helyre rakják az X-et. A film azt is állítja, hogy azért engedik el a a drogkereskedőket a börtön helyett, hogy ezért cserébe szavazatokat szállítsanak a Fidesznek. 

Mindebben pedig a helyi politika is részt vehet.

Sárosi Péter szerint eddig minderről inkább anekdotáik és sejtéseik voltak, de a film konkrétabb, részletesebb képet adott a jelenségről. Ráadásul a történetnek külön színezetet ad, hogy a kormány épp világraszóló drogháborúba kezdett. – Horváth László drogügyi kormánybiztos azzal van elfoglalva, hogy a zenészeket, a klubokat vagy éppen a Tiszát tegye meg bűnbaknak ahelyett, hogy a szegénynegyedek kristályválságával foglalkozna. – fogalmazott a szakértő, aki leszögezte, a kistelepüléseken élő emberek kihasználása nem Fidesz találmány, ez a '90-es évek óta fennáll, a Fidesz csak „beleült” ebbe.

A rehab sem elég önmagában. Már az is csodaszámba megy, ha bekerül a telepről valaki a rehabra, az még inkább ha végig is csinálja. Ezekben a közösségekben a legfontosabb a családi kapcsolatok ápolása, nem bírják az otthontól távol, és sajnos amikor visszatérnek, a visszaesés esélye magas, ugyanis ugyanabba a kilátástalanságba érkeznek meg. – magyarázta lapunknak a szakértő, hozzátéve,

mindez nem szűnik meg egy kormányváltással. 

Mint mondta a helyi potentátok, akik érdekeltek a nyomor fenntartásában, azzal számolnak, hogy átmentik magukat egy másik rendszerbe is. – Az a baj, hogy magát a problémát sem könnyű felszámolni, egész biztos nem elég hozzá egy kormányzati ciklus. Fontos lenne, hogy a helyi polgármesterek is érdekeltek legyenek abban, hogy ne legyen kirekesztés, szegregáció. De nem csak a politikának, a többségi társdalomnak is akarni kell. Bódis Kriszta jelenléte kicsit bizakodóvá tesz a Tisza irányából, mivel ő legalább ebben dolgozott, ismeri ezt a közeget.

Sok kép sok fellépőről és sok dühös fiatalról.