Cáfolta a haláláról szóló híreszteléseket a fideszes Lezsák Sándor. „Ha igaz a jóslat, hogy akinek halálhírét keltik, az hosszú életű lesz” - fogalmazott egy Facebook-posztban pénteken.
A veterán kormánypárti politikus a Fidesz–KDNP kiskunfélegyházi jelöltjeként méretteti meg magát a választáson. Mint közölte, politikai ellenfelei azt a hazugságot terjesztik róla, hogy kómában van és kórházban. Január elején ugyan valóban gyengélkedett egy reumatikus izomgyulladás miatt, de már lélekben és fizikailag is túl van rajta, készen áll a következő kihívásokra.
„Aki nem hiszi, nézzen utána az elmúlt hetek-napok közéleti szerepléseinek” - üzente azoknak, akik mégiscsak kételkednek a fideszes képviselő hogyléte felől. A „kuvikoló, dögledező jómadaraknak” pedig jó egészséget kívánt.
A körzetben egyébként hatan is megmérettetik magukat, a Fideszen, a Tiszán, a Mi Hazánkon és a DK-n kívül a Szolidaritás-Munkáspárt is indít jelöltet, valamint egy független is ringbe száll. A Tisza Párt jelöltje a körzetben Kovács Gyula korábbi háziorvos.

