Amikor képviselő voltam három cikluson át, az ezredforduló idején, akkor egy kormánypárti képviselő munkáját végeztem. Igaz, mivel abban az időszakban még lehetett egyidőben városi és megyei képviselő is az ember, előfordult, hogy a városi közgyűlési padsorokban az ellenzéki oldalon ültem.
Eközben a Dél-Alfőldi Területfejlesztési Tanács munkájában is részt vettem. Nem mintha notórius álláshalmozó lennék, de ez észszerűnek tűnt, mert a területfejlesztési döntések fontosak voltak, viszont sok időt elvittek az előkészítéssel együtt, utazni is kellett; nem szívesen toltam volna másra, hiszen nekem megoldott volt a közlekedésem, megvoltak a szükséges kommunikációs csatornáim. Hasonló okból az MSZP megyei vezetéséhez kapcsolódó területi munkát, kapcsolattartást is magamra vállaltam.
Mindebből az adódott, hogy szinte kizárólag az enyémhez hasonló gondolatokat képviselő közegben mozogtam. Ma azt mondanánk, hogy mélyen elmerültem a saját buborékomban. Ami nem csoda, elvégre nem is fogadtak volna el egy ennyire transzparens módon baloldalit egy eltérő, netán kifejezetten jobboldali társaságban. Igényem sem volt rá, és akkoriban a közvetlen támadás is előfordult. Kaptam “poros” levelet, volt tüntetés a lakásomnál. A habitusomból adódóan szemtől szembe kizárólag normális nexusaim alakultak ki.
Ennek az sem mond ellent, hogy az egyéni képviselői választásokat rendre elvesztettem, Baján például tizennégyezer, nyolcezer arányban. Kiskőrösön jobban szerepeltem, Bácsalmáson pedig épp hogy alulmaradtam. Azért nem sérült a buborék, mert nyolcezer pozitív, támogató kapcsolat egy kisvárosban rettentő sok. Valójában a szavazáson megmért, számszerűsített vereség mellett - vagy annak ellenére - csak támogató, alkalmanként segítséget kérő nexusaim voltak (és vannak).
Ezt a képletet simán alkalmazhatjuk a velem szemben évtizedek óta győztes képviselőre is, aki látványosan és mindenki számára világos módon egy ismert jobbos, fideszes személy. Ő sem találkozik más közeggel, mint a sajátja. Őt is barátságos, segítő vagy segítséget igénylő közönség támogatja, és sosem fordult elő, hogy “átment volna” a mi oldalunkra. Látható tehát, hogy
évtizedeket éltünk le párhuzamos valóságokban. Mindkét buborék számára bőven volt hely. A lényeges különbségek - illetve idővel a választáson induló személyek cserélődése - ellenére a támogató közösség mérete és aránya alig változott úgy negyed évszázada.
Gondolhatnánk, hogy ebből az is következik: a mostani választáson sem lesz változás, hiszem most vezettem le, hogy nem igazán várható más. Így működik az extrapoláció, amit az élet számtalan területén alkalmazunk. Mégis, a változásra hozzuk be a “dől a fa” gondolatát: minden fának az a sorsa, hogy növekszik, nagy lesz, sok-sok évig cseréli a lombját, de előbb vagy utóbb kivágják, esetleg saját jogán elpusztul és kidől. Ez törvényszerű.
Ahogy bekövetkezett a rendszerváltásnak nevezett esemény, alig egy ciklussal később megtörtént az MDF-kormány bukása, és hasonlóképpen az első szocialista kormány regnálása sem volt örökéletű. Két évtizeden át látványosan dőlt a fa minden alkalommal. Aztán most azt tapasztaljuk, hogy négy ciklus óta regnál a fideszes kormány, amely az ezredfordulón is működött négy éven keresztül. Az ó-ellenzék hosszas fadöntési kísérletei után most a Tisza mutatja fel a reményt.
A közeljövő kérdése, hogy most fogy-e el a fideszes buborékot összetartó felületi feszültség avagy később. Előbb-utóbb a fideszes uralom is véget ér. Minden fa kidől, és akkor ott kell lennünk - gondoltuk korábban. Komoly stratégiát is alapoztunk a gyors változás ígéretére. Most meglehet, hogy bekövetkezik a változás, de sokan nem leszünk ott. Most nem. A személyes, az életkorból adódó korlátoktól függetlenül sem: a változás természete az, ami távol tart.
Egészen biztos, hogy a változás sikertelensége személyes kudarc is lenne nekem. Ellenben a változás bekövetkezése nem jelent politikai típusú győzelmet számomra, számunkra. Ilyesmi nem következik a változás természetéből. Hiszen azon túl, hogy a Fidesz már nem fog kormányozni, nem sok mindent lehet tudni - egyszerűen nem ismert, hogy mi következik. Vannak mindenféle állítások, heves lelkesedés és intenzíven elutasítás, de az olykori ellenállításokhoz sem tartozik különösebb, tényekkel alátámasztott program.
Amellett, hogy az általános elégedetlenség megfogalmazásán túl jogosan lehet számonkérni a Tisza Párton a változás tartalmát - hiszen a fideszes kompilációt követően közreadott saját programjában is meglehetősen sok az elvarratlan szál -, érdemes észrevenni, hogy a Fidesz részéről végképp nincs kifejtve, hogy mégis, milyen módon készül megoldani ugyanazokat a problémákat, amelyekkel a Tisza is szembekerül a választásokat követően. Valójában a fideszes válaszok nem ismertek, ha csak az nem, ami régóta: folytatják.
Mindebből jól látszik, hogy ezúttal is aszerint fog dönteni a közönség, milyen mértékben és milyen arányban hatottak rá a két oldal által megfogalmazott különböző vádak és ellenállítások. Ebből csak annyi következik, hogy nem lehet tudni, akkor most “dől-e a fa” vagy sem. Az továbbra is igaz, hogy előbb-utóbb kidől, de egyelőre kétséges, hogy mikor és miért.
Most nem tudunk semmi biztosat. Bízzunk hát a nép ítéletében!
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
