Magyarország;Egyesült Államok;látogatás;portré;JD Vance;

Megtért Trump-bíráló, örök Orbán-imádó – JD Vance amerikai alelnök portréja

Nehéz gyerekkora volt. 

James David Vance 1984. augusztus 2-án született az Ohio állambeli Middletownban, az Egyesült Államok egyik rozsdaövezetében James Donald Bowman néven. Nehéz gyerekkora volt: édesanyja függőségekkel küzdött, nagyanyja volt az egyetlen, aki foglalkozott vele. Ez később politikai identitásának egyik meghatározó eleme lett.

A széteső családi környezetből először a hadseregbe menekült, majd a tanulásba. Tengerészgyalogosként szolgált Irakban, majd az Ohio Állami Egyetemen szerzett diplomát, később pedig a Yale joghallgatója lett. Itt találkozott azzal az elit világgal, amelytől későbbi politikai narratívájában gyakran elhatárolódik.

Országos ismertséget a 2016-ban megjelent könyvével, a Hillbilly Elegyvel (Vidéki ballada az amerikai álomról) szerzett. A memoár a fehér munkásosztály válságát, társadalmi lecsúszását és kulturális törésvonalait mutatta be. A könyvből készült Oscar-jelölt filmben JD Vance nagyanyját Glenn Close, édesanyját Amy Adams játszotta. Az életrajzi ihletésű regény egyszerre lett bestseller és politikai hivatkozási pont a Trump-korszak értelmezésében.

Pályája elején Vance még Trump-kritikus volt, de aztán elég volt néhány év, hogy megtérjen és nyíltan támogatni kezdje az amerikai elnököt. 2022-ben Ohio állam szenátorává választották a republikánusok színeiben. Kampányában a bevándorlás korlátozására és az amerikai ipar újjáépítésére helyezte a hangsúlyt. Kritikusai szerint a gyors nézetváltozások nem bizalomgerjesztőek, és politikai alkalmazkodóképességét inkább opportunizmusnak, mintsem következetességnek tartják. Hívei viszont épp ezt látják erősségnek: egy olyan politikust, aki felismerte a republikánus szavazóbázis átalakulását, és képes volt ahhoz igazodni.

Alelnökként retorikájában egyszerre jelenik meg a gazdasági nacionalizmus, a kulturális konzervativizmus és az IT-elit kritikája. Külpolitikában inkább visszafogottabb, az amerikai szerepvállalás csökkentését hangsúlyozó álláspontot képviseli, különösen az európai konfliktusok kapcsán. JD Vance ugyanakkor az Orbán-féle magyar modellt – szuverenitás, migrációs politika, családpolitika – mintának tekinti, amit többször hangoztatott. Kemény kritizálja a washingtoni politikai elitnek és a globalizációt. Úgy véli, hogy a korábbi gazdaságpolitika elárulta az amerikai munkásosztályt a munkahelyek külföldre telepítésével. Donald  Trumppal ellentétben JD Vance nyitottabb a nagyvállalatok megadóztatására és szigorúbb állami szabályozására. Főnökénél jobban védené a nyugdíjakat és az időskori egészségügyi biztosítást (Medicare), és Donald Trump háborúinak sem nagy híve.

JD Vance felemelkedése egyébként jól illeszkedik az amerikai politika átrendeződésébe. A hagyományos konzervatív elit helyét populista hangvételű, a társadalmi mobilitás válságát hangsúlyozó irányzat veszi át, ennek egyik legkarakteresebb arca lett az ohiói politikus.

Alkonyi Zalán leszögezte, ő erre semmilyen körülmények között nem hajlandó.