Több volt polgármester, államtitkár és miniszter szólítja fel visszalépésre a baloldali képviselőjelölteket az utolsó pillanatban az április 12-i parlamenti választás előtt.
A lapunknak is elküldött nyílt levél aláírói azokhoz a barátaikhoz, szövetségeseikhez, képviselőjelöltekhez fordulnak, akik függetlenként vagy a kis pártok színeiben indulnak. „Most nem pártotok parlamenti jelenlétéért, hanem a magyar baloldal jövőjéért kell áldozatot hoznotok. Mert baloldalnak lennie kell, és lesz is, bármilyen szervezeti keretek között. De az Orbán-rendszer teljhatalma idején a baloldalnak sem volt érdemi mozgástere, céljainkból semmi sem valósulhatott meg. A váltásra nemcsak az ország érdekében, de benne a baloldal érdekében is szükség van. A magyar társadalom változást akaró többsége ezért döntött úgy, hogy eddigi kudarcaink után most egyetlen váltópártba tömörülve keresi az esélyt” - fogalmaznak.
Kitérnek arra is, hogy „az új, sikeresebb baloldal” megteremtésében azok kapnak majd egy szűk körön túlmutató társadalmi felhatalmazást, akik nem kockáztatják a körzetekben sem a váltóerő sikerét, sem megfelelő arányú győzelmét. Érthetőnek nevezik, hogy sokan kockázatosnak és bizonytalannak ítélik meg az új váltóerő kormányzását, ugyanakkor ennek formálásában egy új, parlamenten kívüli baloldali mozgalomnak is szerepe lesz.
„Ne hagyjátok magatokon a bélyeget, hogy akár csak lehetőségként veszélyeztetitek a jelenlegi rendszer felszámolását! Azét a rendszerét, ami már nem kockázat, hanem pusztító valóság, mindannak ellenében, amiben hisztek, amiben hiszünk. Hitelesítsétek saját példátokkal a baloldal rendszerváltó elkötelezettségét! Az utolsó percekben vagyunk. Lépjetek vissza!”
- zárul a nyílt levél, amelyet Balogh József Győr volt polgármestere, Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, Botka Lajosné, Szolnok volt polgármestere, Csabai Lászlóné, Nyíregyháza volt polgármestere, Göncz Kinga volt külügyminiszter, Gőgös Zoltán volt államtitkár, Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, Katona Tamás volt államtitkár, Lamperth Mónika volt belügyminiszter, Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke. Pál Béla volt államtitkár, Szabó Imre volt környezetvédelmi miniszter, Vastagh Pál volt igazságügyi miniszter és Varga Zoltán önkormányzati miniszter írt alá.
Önvédelemből lépnek vissza az ellenzéki képviselőjelöltek, a Tisza Párt semmit nem kér és semmit nem is ígérA baloldali vagy egyszerűen csak ellenzéki pártok közül csak a Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt állított országos listát, az MSZP és a Párbeszéd nem. Mindegyikük több egyéni képviselőjelöltje is bejelentette már, hogy visszalép.
Szabó Tímea bejelentette, hogy nem indul a parlamenti választásonVisszalépett Kunhalmi Ágnes, nem indul a parlamenti választáson
