„A ragyogás bennünk van, a kristály csak emlékeztet” – Tündérműhely Nyimben

Mihály Cecília fonalakból és kristályokból alkot különleges nyakékeket és fejdíszeket, melyek összekapcsolják viselőjüket a természettel és saját belső ragyogásukkal. Lételeme az alkotás, akár makramézik, vagy önellátó kertjét gondozza a Nyimi Öko Közösségben. Nagy erő és alázat kell, hogy valaki megvesse a lábát idegenben, ő pedig kétszer is megtette: Székelyudvarhelyről előbb Budapestre, majd a somogyi kis faluba költözött, itt talált otthonra három gyermekével és több másik családdal együtt.

Siófoktól délre, a somogyi dombság lankái között találjuk Nyimet, a 350 lelkes zsákfalut, ahol másfél évtizede több család alkot önfenntartó közösséget (lásd keretes írásunkat). Takaros kis házhoz érkezünk, a kiskertben a fák és a virágok már éledeznek, a kapuk s az ajtók kitárva, az élettér itt összeér a természettel.

Mihály Cecília műhelyében is számos természeti kincs akad: a jávorszarvas-koponyát például párja, Tibor hozta Svédországból, amikor tűzzsonglőrként beutazta a világot. Lekuporodunk az emelt kis sarokba, a kemence mellé. Körülöttünk madártollak, virágok, kristályok, és az ihletet adó tündérek.

– Jobb szeretek törökülésben ülve dolgozni – kezdi házigazdánk, akinek a zsálya illatos füstje tölti be műhelyét. – A kristályokat a legjobb indiai kőcsiszolóktól veszem. Régen sokat utaztam, elmentem hozzájuk is, azóta tőlük rendelek. Ezt a nyakéket tegnap este készítettem, rendrakás közben – mutatja a ragyogó opálból készült, kecses alkotást. – Közben csinálok egy nyakláncot, válassz színt és egy követ! – mondja fotósunknak, majd nekilát mohazöld fonallal körbecsomózni a hegyikristályt. Az egyszerűbb nyakláncait férfiak is hordhatják, Tibor is megmutatja nekünk, amit Cecília workshopján magának készített.

– Erdélyi családból származom, nálunk mindenki kézműves. Már gyerekkoromban is fafaragást, kötést, fonást, szövést tanítottak nekem. Engem ebben a szabadság vonzott, meg a meditatív állapot. Érettségi után Budapestre jöttem, természetgyógyászatot tanultam nyolc évig, de a három gyerek, ökofalu, önellátó életmódba a kézművesség jobban beleillett. Tudom ebben is használni az érzékenységemet, de magamban vagyok, csendben, és ilyenkor a család is kicsit békén hagy. Számomra ez nem is munka, sosem akarom abbahagyni. A jó idő tud kicsalogatni, különben ha hagynak, három napig innen nem állok fel – mondja nevetve.

Belső tengelyből élni

A vásárokon, ásványbörzéken, ahol árusítja portékáját, hosszan beszélget a vevőkkel. Sokan elmesélik neki az életüket, megosztják a munkahelyi vagy párkapcsolati problémájukat. Többen akkor érkeznek meg hozzá, amikor már alaposan átrágták a helyzetet, de kell egy kis segítség. Cecíliát pedig boldoggá teszi, ha azt látja, hogy egy különleges nyakéktől megváltozik egy nő kisugárzása, vagy egy férfi talál magának egy kristályt, amiben benne van a szépség és az erő.

A természet ebben nagyon példamutató, mert nem fukar, nem sajnálja azt se, ha az alkotása gyorsan tönkremegy, a virágok is olyan hamar elhervadnak. Igyekszem olyat alkotni, amivel az ember tud a természethez és a saját isteni ragyogásához is kapcsolódni. Ez mindenkiben benne van, a kristályok csak segítenek felidézni. Ezek a csodás kövek nagy nyomás alatt, a sötétben keletkeztek, nem jókedvükben lettek ilyenek. És amikor mi is megélünk nehézségeket, vagy valami présel, gondolhatunk erre, hogy eközben is fejlődünk, jobb emberré válunk. Nem mindent olvastam könyvekből, szeretem érezni a kristályokat, hogy ők mit tanítanak nekem. Az egyik kedvencem a kétvégű hegyikristály, ami azért különleges, mert mind a két oldala begyógyult, és magától kipottyant a kőzetből. Sokan nem is tudják, hogy nálunk is lehet találni a Mátrában. Nem olyan ragyogó, mint az opál vagy a labradorit, de nyakban hordva nagy erőt ad, hogy a saját belső tengelyünkből próbáljunk tisztán létezni emberként itt a földön. Olyan sok minden van, ami elvonja a figyelmünket erről, ez a kristály pedig erre emlékeztet.

Amikor Cecília megrendelésre készít ékszert, pontosan tudja, mire „programozza” a kristályt, ami szerinte nem varázslat, elég a szándékot megfogalmazni az alkotónak és a viselőnek. Ilyenkor mindig erős energetikai fókusszal dolgozik, mindig az egyensúlyra törekedve. – Az utóbbi öt évben egyre több nő keres meg azzal, hogy felépítettek egy sikeres karriert, de nem tudják megélni közben a nőiességüket. Neki választok egy holdkövet, rózsakvarcot, vagy rodokrozitot, valami „lágy” követ, ami őt és a környezetét is abban erősíti meg, hogy ő is tud finom, intuitív, érzékeny nő lenni. Persze nincs olyan, hogy bármilyennek kellene lenni – amire a vásárló vágyik, én abban segítek. A színekre is nagyon érzékeny vagyok, befolyásol az is, ki milyen színű ruhában érkezik hozzám, és ahhoz keresek harmonizáló ékszert. Vagy megfogalmazza, épp mire van szüksége, és ahhoz javaslok kristályt vagy -kombinációt. Például akik érzékenyebbek, ebben a világban nincsenek könnyű helyzetben, nekik kell védelem, stabilitás is. Számukra egy intuitív kő, mint a labradorit, alkalmilag jó, de kell tudni letenni, és magunkhoz térni. Magamnak is csináltam egy füstkvarc nyakláncot kifejezetten arra, hogy érkezzek vissza a földre.

A fekete kövek, bár különlegesek, nem mindenki tudja ezeket viselni, még én sem. De itt vannak körülöttem, például ez az arany shungit, amit néha felveszek, hogy érezzem a talpam alatt a talajt. Akkor szoktam beletenni ékszerbe, amikor valaki olyan környezetben dolgozik, ahol sok a külső behatás, de szeretné azt érezni, hogy ő a saját terében biztonságban lehet, nem kell mások akarata előtt meghajolnia. Ez olyan védelmező kő, ami nem taszít el semmit, csak megerősít, hogy amit te érzel, az ugyanolyan jó és fontos, mint az, aki hangosabb.

Megszólít a kő

Cecília az ékszerekhez nem használ üveget, csakis bronzot, rezet és fél­drágaköveket. Végig is mutatja nekünk gyűjteményét: van itt achát, holdkő, rózsakvarc, kianit, apatit, aurakvarc, rutilkvarc, rubin, fekete obszidián, zöld gránát, azurit és pávaszem kagyló is. Míg ő a kőtípust választja ki, az egyes kövek saját energiáját már a viselő érzi meg. Segít ráhangolódni, de ezután hagyja, hadd szólítsa meg őket a kő. A legutóbbi vásáron odament hozzá egy anyuka a gyermekével, akinek volt egy komolyabb kibillenése, amivel már orvosnál, pszichológusnál is jártak. Ahogy Cili fogalmaz, valami nagyon elfújta őt a lelkéből, és kellett egy kő, ami visszaerősíti.

– Három követ adtam neki, az elsőnél semmit nem érzett, de van ilyen: vagy én nem találtam el, vagy a kő nem hat. A másodiknál, ami amúgy lemú­riai kvarc volt, érezhetően megváltozott az energiája. Ilyenkor én nem is szólok, várom, hogy megossza, ő mit tapasztal, és el is mondta, hogy ezzel sokkal erősebbnek érzi magát – mesél egy jellegzetes esetet.

Minden egyes ékszerben, amit készít – még ha nem is tudja, kié lesz –, ott az erő és a harmónia. Addig-addig rakosgatja a köveket, amíg az alkotás ragyogni nem kezd, vagy ha nem megy, félreteszi, és másnap előveszi újra. Bár szeret utazni, mozogni, nem tud úgy létezni, ha nem alkot. A makramézás mobil munka, bárhová magával viheti, akár más vidékre költőző családokat látogatnak meg, akár itt, Nyimben mennek át valakihez. A szomszédban lakik Cecília volt férje az új családjával, velük is összejárnak. Sokan kérdezhetik, vajon ez hogyan működhet, szerinte nincs nagy titok, kell hozzá intelligencia és négy érett ember.

Arra tudunk fókuszálni, hogy mindenkinek jó legyen. Persze bele kell rakni az erőfeszítést, de szerintem így lehet megváltoztatni a világot. Az én világom már megváltozik, máshogy ébredek, máshogy kezelem a problémákat. Hálás vagyok, hogy ebben mind támogatjuk egymást, különben nem lenne ekkora ereje. Fantasztikus társaság van itt, kezdetben voltunk harmincan, mára maradtunk tizenketten, de ez még egy belátható közösség, akikkel egyszer-kétszer együtt eszünk, elvisszük egymást ide-oda, közösen gondozzuk a közösségi tereket. Egy ismerősöm úgy fogalmazta meg, „sok itt az oroszlán” – mert hatalmas erő kell, hogy itt megtapadj, bírd a fizikai munkát, a közösségi életet, felújítsd a házadat, és pénzt is keress. De ha sok oroszlán él egy helyen, lesznek konfliktusok. Az első hét évben folyamatosan csak tanultunk kommunikálni és egymást meghallgatni. Mert nem így nőttünk fel, hogy ezt tudtuk, és a kívülállók talán nem is értik, ­miért kell ennyit beszélgetni. Ehhez kellettek facilitátorok, akik kijártak hozzánk, meg rendszeres gyakorlatok. Ebben képeztük magunkat, amit a kapcsolatainkon belül is tudunk használni, csak úgy nehezebb, ha nincs mellettünk segítő. Azt is megtanultam ezalatt, hogy az lesz meg, amit te megcsinálsz, és mindig csak az számít, amit te bele tudsz tenni. Például, ha hiányzik a sütizés, nekem kell sütni és vinni mindenkinek. Életemben nem csináltam még kevés sütit, mert akkor vagyok boldog, ha minél több embernek jut.

És amikor én nem tudok beletenni, elfogadom, hogy erre most nincs kapacitásom. Ha sok ilyen gondolkodású ember összejön, akinek a közösség kivételes érték, akkor tud ez jól működni. Az erő mellett kell alázat, és kell tér is, hogy elférjünk egymás mellett. Még ha nem is mindenkivel minden nap találkozunk, tudjuk, hogy ott vagyunk, bármikor átmehetünk egymáshoz.