A húsvét előtti nagyböjt időszakában vagyunk. Ez keresztény felfogás szerint a bűnbánat, a mások szenvedésének átélése, a lelki megtisztulás időszaka. Előkészület Krisztus kereszthalálának és feltámadásának megélésére és megünneplésére. A lelki megtisztulást kíséri a böjt, a testi önfegyelem gyakorlásának ideje. A vallásos ember megtartóztatja magát ebben az időszakban a zsíros húsok, a bódító italok élvezetétől – ez jót tesz a testnek is.
Az idei nagyböjt egybeesik a választási kampány időszakával. A kormánypárt és a kormány vezetője járja az országot, be-betér kiskocsmába, nagy étterembe, puccos vendéglőbe, és megmutatja országnak-világnak, mire képes. Mármint elfogyasztani. Tányérról lelógó rántott húsok, hagymás sült vér, hurka, kolbász, pörkölt és töpörtyű – minden, amit a magyar konyha csak előállítani képes: zsíros, nehéz, koleszterindús. Böjtös étel még véletlenül sem kerül a terített asztalra, ha a miniszterelnök a vendég. Idén tavasszal mintha elfeledkezett volna arról, amit olyan sokszor emlegetett: milyen mélyen hívő keresztény is ő.
A böjti időszak nemcsak a test, hanem a lélek megtisztulásának időszaka is. A mások iránt érzett harag, gyűlölet, undor – ezek az érzések sem összeegyeztethetők az ünnepre készülő lelkülettel a keresztény felfogás szerint.
Ha ránézek az utcaképet meghatározó óriásplakátokra, mást se látok, mint haragot és gyűlöletet. A kormány plakátjai aljasabbak, mint a Krisztus haldokló teste alatt a köpenyéért kockát vető római katonák. Elfelejtették volna, hogy ők a keresztény-nemzeti értékrendet képviselik?
A katolikus templomokban felolvasták a püspöki körlevelet, amely méltó módon emlékezett meg a háború kezdetének negyedik évfordulójáról és feltette a kérdést: „Hány gyermeknek és felnőttnek kell még testileg, lelkileg megnyomorodnia, mire mindenki felismeri, hogy egy háborúnak csak vesztesei vannak?”
A Magyarországi Református Egyház nem találta meg az együttérzésnek minden szenvedőre kiterjesztett szavait. Ha meg is emlékeztek a határon túl folyó háborúról, akkor is csak ottani „hittestvéreikről” beszéltek. Március elején viszont megtartották a „Szemben a fősodorral” című konferenciát, amelyen megtudhattuk, hogy a körülöttünk levő világ ellenséges a keresztyénséggel szemben. Aggodalomra azonban nincsen ok, hiszen mint a Dunamelléki Egyházkerület püspöke, Balog Zoltán bevezető áhítatában leszögezte: mi a világosság fiai vagyunk, amely kontrasztközösséget alkot a világ sötétségéhez képest. Szóval mi vagyunk a legkülönbek, ahogy Balog miniszterelnök barátja is mondani szokta.
A MRE az utóbbi másfél évtizedben erős támasza volt a fideszes hatalomgyakorlóknak. A református főméltóságok – Orbán, Kövér, Novák Katalin – rendszeresen megjelentek egyházi rendezvényeken, és ott mondták el, hogy az igazi keresztyének mind ezt a pártot és kormányt támogatják. Csakugyan sok templom és egyházi épület újult meg az elmúlt években, a hívek száma viszont csökkent. A magyar lakosság kevesebb mint tíz százaléka vallotta magát kálvinistának a másfél évtizedes Orbán-féle keresztény kormány uralkodása után – ez történelmi mélypont.
Viszont soha ennyire gazdag nem volt még a honi református egyház. A kormány az elmúlt másfél évtizedben összesen 270 ingatlant adott át a magyarországi bevett egyházaknak, ezek oroszlánrészét a reformátusoknak. A több milliárdos budapesti ingatlanokat, amelynek gazdája a Balog püspök vezette Dunamelléki Egyházkerület, nem tudják, de nem is akarják egyházi célokra használni, viszont pár év türelmi idő után eladhatják. Hogy mi lesz az egyházhoz így befolyt milliárdok sorsa, azt csak a jóisten, no meg Balog püspök környezete tudja. A magyar állam és a MRE között 2017-ben kötött szerződésben nem találtam nyomát erre vonatkozó szabálynak.
Az ajándékokat meg is hálálják a református papok az Orbán-kormány politikájának. Nemcsak határon belüli és túli szavazók toborzásával, hanem azzal is, ahogy február 2-án bejelentették: felülvizsgálják, sőt esetleg meg is szüntetik tagságukat a Református Egyházak Világközösségében, mivel annak szellemisége számukra túlságosan is „progresszív”. Könnyű szívvel lemondanak a 108 országból származó 80 millió református önzetlen szolidaritásáról.
Meggondolatlan lépés ez, hiszen a múltban sokan számos példáját tapasztalhatták a határokat átlépő együttérző szeretetnek, elég, ha csak a két világháború közti gyermekvonatokra utalok. Ennek a nemzetközi karitatív akciónak a keretében 1920 és 1930 között több tízezer magyar gyermek utazott néhány hónapra Hollandiába, Belgiumba, Svájcba, Svédországba és Angliába, döntően protestáns családokhoz. Az akció célja az első világháború és az azt követő forradalmak ínséges évei alatt legyengült gyermekek üdültetése és az érintett családok tehermentesítése volt. A külföldi egyházaknak ebben az évekig tartó akcióban magyarországi partnerük is volt, az Országos Gyermekvédő Liga, anyám első munkahelye. Ez a szervezet sem létezik már, a családok kormánya nem látja szükségét a rászoruló gyermekek speciális védelmének. Most a magyar reformátusok egyháza önként mond le a sokakat érintő baráti, testvéri segítségről, mikor a jelenlegi kormány izolacionista politikáját követve hátat fordítanak az erős nemzetközi egyházi közösségnek.
A magyar reformátusok egyházának Orbánt követő szűklátókörűsége és rideg szeretetlensége okozta szomorúságot némileg oldja Varga László kaposvári püspök üzenete: „Megtámadni egy másik országot nem probléma, hanem bűn. Az ellenségképek, a hamis tartalmak gyártása, az igazság elhallgatása is bűn. Nem lehet béke addig, amíg nem tartanak bűnbánatot, akik ezeket elkövették.”
Ez számomra az idei húsvét érvényes üzenete.
A szerző nyelvész.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.