Hát, így a befutóra sikerült a Kárpát-medence géniuszának olyan káoszt teremtenie, ami mellett lassan már azt sem vennénk észre, ha Szijjártó Péter a Deák téren hangosbemondóval jelentene rózsaszín tütüben a derekasan betütüzött Szergej Lavrovnak. A legelszántabb választók talán már a sorba is beálltak a szavazókörük elé, hogy elsőként adhassák le a voksukat a kedvencükre. Csak legyen végre vége már.
Messzemenőkig egyet tudunk érteni velük. Jóból is megárt a sok, hát még oroszból. Rossz álomnak jó, álomnak nagyon rossz, valóságnak pedig elviselhetetlen, ami történik velünk. Vérszomjas zombikat nem lehetne olyan ügyesen csatasorba állítani, mint amilyen vehemenciával igeneli két és fél millió ember országszerte, hogy sikerült a legkorruptabb és legszegényebb barakká zülleszteni ezt a lángoktól ölelt kicsiny hont, messzeringó gyerekkorunk világát. Meg a legszomorúbbá is. De jön még láncos kutyára nevetés.
Szijjártó Péter tényleg nem érti. Negyedszer értetlenkedik a bámulatosan kitartó Simor Dánielnek (Telex), hogy a brüsszeli külügyminiszteri tanácsülések szünetében ő aztán bárkit felhívhat, akinek a magyar érdekekkel megegyező érdekei vannak. Hát, bizony, nem.
Ad. 1. Az Európai Unióhoz tartozva, európai értékek mellett elkötelezetten, az európai polgárok pénze után ácsingózva nem hívogathatunk fel akárkit. Se a brüsszeli külügyminiszteri tanácsülések szünetében, se közben, se előtte, se utána, se alatta, se fölötte. Ez volna a lényeg, ami olyan nehezen esik le nektek, skacok.
Ad. 2. Magyar érdek nyilván (vagy inkább talán) létezik, de ez a kormány mindent elkövetett, hogy ki ne derüljön, mi az. Nem tudhatja, mert cseszett megkérdezni. Ha tizenöt közpénzdaráló nemzeti konzultáció helyett csak egyetlenegy darab Unióról szóló népszavazást tartanak, akkor megtudhatták volna, hogy a magyarok nem akarnak Moszkvába menni.
Ad. 3. Ha befejeznék a parasztvakító szövegelést a rezsicsökkentésről, és a villanyszámlák narancskeretébe nemcsak a megtakarítást írnák, hanem az 5000 milliárd rezsikompenzáció és a véres olajjal támogatott ukrán/magyar halottak egy főre eső számát is, akkor eljutnánk a megvilágosodás korába végre.
De megkérdezhette volna Kocsis (Kacsás) Máté akár Matolcsy Ádámot is arról, hogy hova vágynak a magyarok, és akkor máris megtudott volna valami fontosat. Integethetett volna Ádámnak egy „Fidesz a biztos választás!” táblával a luxusautóit és más összeharácsolt vagyonát kimentő aranyvonat gazdája után, miután kiderült, hogy a bankrablócsalád sarja nem Moszkvába igyekszik, nem Szocsiba, de még csak nem is Minszkbe, hanem Dubajba. Kocsis úgy tolja el magától a kérdést, mintha a Fővárosi Törvényszék kérdezte volna. Ő aztán soha nem találkozott Matolcsy Ádámmal, nem tagja a kormánypártoknak, és a Fidesz nem kívánja „púpként a hátán cipelni” az ügyeit.
Hát, mondják erre a kifosztott magyarok, ők aztán végképp nem érdemeltek egy újabb púpot a hátukra, de mintha Kósa Lajos magyarázta volna meggyőzően Bánki Erik gazdasági bizottsági elnök mellett, hogy az alapítványi pénz elveszti közpénz jellegét.
Kocsis leül, magába száll, és megszámolja a púpokat a zebracsíkok után. A kormányinfó se volt gyenge, Gulyás Gergely háta mögött zakatolt kifelé az országból a magyarok vagyona (amiből nem egyheti, hanem egyhavi nyugdíjat lehetett volna fizetni minden érintettnek), Vitályos Eszter még szélesebbre húzta infernális mosolyát, hogy kitakarja a Nemzeti Bank aranyozott vécékeféit, de a kormány a Tisza Párt ukrán titkosszolgálati beszervezéséről hadovált. De nem oda aranybudi.
A kampányban ugyanis hősök is születnek. Mondanánk, hogy váratlanul, de a hősök nem váratlanul születnek. Várjuk őket nagyon is. Szabó Bence rendőr századost is vártuk. Isten hozta. És várunk mindenkit, akinek a helyén van a szíve, és aki elhiszi végre, hogy nem hazudhatják magukat keresztül az igazságig. Még egyszer nem. Velünk többé már nem. Elegen próbálták, nemrég próbálták, vissza is löktek bennünket a 19. századba, mivelhogy „a nácik és a komcsik is magyarok voltak, / mi voltunk Koppány és Kun Béla, mi vagyunk magunk a probléma.” Ezek meg ott marasztalnának bennünket, legyen igazán úri a muri, azaz urambátyámvilág a magyarok igazi otthona. „Ha egy idegen idejön, az azt hiszi, itt meg lehet fulladni a portól és a piszoktól. Aki pedig itt született s itt lakik, annak ez a világ legjobb s leggyönyörűségesebb paradicsomkertje”, gondolták, és a türk vérvonalban meg a félázsiai hatalomfüggőségben meg is találták hozzá az illiberális ideológiát. A huszonötödik órában vagyunk. Ilyenkor születnek a hősök.
Szabó Bence rendőr százados is most született, mert bár megszűnt rendőr századosnak lenni, de megérett magyar hazafinak lenni.
Pedig ő sem így képzelte, ő csak jó rendőrnyomozó akart lenni, aki az esküjének megfelelően szolgálja a nemzetet, és odajuttatja a pedofil kiberbűnözőket, ahová valók. Valami nagyon nyirkos és hűvös helyre, ahol még sokáig élhetnek egészségben és szégyenben. Mégsem ez lett az alapos gyanú igazolása, amiért két Tisza-informatikushoz bekopogtatott a Nemzeti Nyomozóiroda, hanem a konspiráció. A 16 éve Fidesz–KDNP által vezetett magyar állam úgy gondolta, hogy a nála esélyesebb demokratikus kihívóval szemben úgy tud győzni, ha a nála esélyesebb demokratikus kihívónak nem áll módjában elindulni a választáson, mert előzetesben van. Vagy a vádlottak padján. Kicsit megkésett ugyan a művelet az egy évvel ezelőtti várakozásainkhoz képest, szerintünk sokkal korábbra tervezte az Alkotmányvédelmi Hivatalt vezénylő pártagytröszt (ezért is állampárt ez a nagy halom bűzölgő alfaranyag itt), de hát túlságosan riasztók a közvélemény-kutatási adatok ahhoz, hogy ne vessék be ezt is. (És itt váratlanul kaptunk egy részválaszt arra, hogy miért is volt az elmúlt hónapokban minden eddiginél szélesebb körű tömegoszlató és bombakereső készségfejlesztés a magyar rendvédelem összes termeiben.)
Végezetül: Panyi Szabolcsnak (Direkt36) ezúton is támogatásunkat küldjük: veled vagyunk.
És már nem tart sokáig. Hamarosan megérkezik a válasz arra a kérdésre, hogy „ki hát a bűnös, ha ebből az aranyból semmi sem lett?”. Mert az „Az Isten, aki nem csinált belőle semmit” irodalmi válasz is fontos ugyan, de a magyarok (van rá mentségünk) nem Istenre bízták a közvagyon védelmét és a közhatalom gyakorlását, hanem a kormányra.
Elkúrtátok. Menetekel.
