Felértékelődtek a közeli tengerpartok a nyaralást tervezők körében, és - bár egyelőre erről nincs hivatalos adat - sokkal többen választják az indulás előtt még lemondható szállásokat, és kötnek sztornó biztosítást a repülőjegyekre. Érthetően, mindenki biztosra akar menni ebben a bizonytalan geopolitikai helyzetben. A nyár még messze van, legalábbis annyira mindenképp, hogy ne lehessen tudni, mi lesz addigra a Közel-Keleten: háború vagy béke. És azt még kevésbé, hogy mindez hogyan érint minket és miként érinti az utazási piacot, az egész turizmust, ami amúgy a legsérülékenyebb, de szerencsére a leggyorsabban is regenerálódó iparág.
A Hormuzi-szoros jelentőségével pár nap alatt mindenki tisztában lett a világon, miként ahhoz sem kell közgazdásznak lenni, hogy tudjuk, az emelkedő kőolaj és gázárak mi mindenre hatnak. Az üzemanyagárak emelkedése miatt drágább lesz utazni, akár autóval, vonattal, akár repülővel. Ez azonban csak az érem egyik oldala, a másikon az irány és a távolság kérdése van.
Kérdés, hogy kinek mit bír el a pénztárcája - és mostanában egyre inkább az is, hogy hol van az ingerküszöbe. Meri, vagy nem meri megkockáztatni a nagy távolságokat, ahonnan baj esetén, vis maior helyzetben hazajutni akár több hétbe is beletelhet, ami még egy egzotikus szigeten dekkolva sem mindig csupa derű. Nem könnyű tehát most elkalandozni a biztosnak tűnő közeli európai helyszínektől, például a magyaroknak autóval is néhány óra alatt elérhető horvát, olasz, vagy balkáni nyaralóhelyektől.
A közel-keleti válság elsőként az utazási irodáknak került nagyon sokba, hiszen az állami mentesítő járatokkal a kint rekedteknek csak a töredéke jutott haza, nem beszélve a derékba tört egzotikus főszezonról.
Déjà vu érzés, bár legalább most maszkot nem kell viselnünk.