Minden nemzetegyesítő szólam kamu, nyíltan magyarellenes pártokat támogat az Orbán-kormány

A Panyi Szabolcs, a VSquare újságírója által közzétett, 2020-ból származó lehallgatott telefonbeszélgetés egyik fontos része, amelyben a magyar diplomácia vezetője arra kéri orosz kollégáját, segítsen abban, hogy Andrej Danko Szlovák Nemzeti Pártja (SNS) átlépje az ötszázalékos parlamenti küszöböt a szlovák választáson. – Az is fontos, hogy a házelnök Andrej Danko Szlovák Nemzeti Pártja átlépje az 5 százalékos küszöböt. Reméljük, hogy sikerül nekik, de az egyetlen esély a koalíció folytatására ha a kormányzó párt megnyeri a választást – hangoztatta Szijjártó Péter.

Drámai, hogy az Orbán-kormány egy korábban nyíltan magyarellenes nézeteket hangoztató pártot támogat. Ehhez kapcsolódik, hogy a vasárnapi vajdasági, kúlai helyhatósági választáson az Orbán-kormány támogatását élvező Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a szintén magyarellenes gyökerekkel rendelkező Szerb Radikális Párttal (SRS) fog össze Aleksandar Vučić Szerb Haladó Pártján (SNS) kívül. Egy ilyen összefogás nem képzelhető el a magyar kormány jóváhagyása nélkül, a VMSZ rendre a budapesti vezetésre tekint a fontos döntéseknél. Ne feledjük azt sem, hogy a  2025. májusi román elnökválasztáson Orbán Viktor a nyíltan magyarellenes George Simiont támogatta.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) története az 1990-es évektől kezdve összefonódott a radikális nacionalizmussal és a szlovákiai magyar kisebbség elleni politikai fellépéssel. A párt retorikája hosszú ideig Ján Slota elnöksége alatt érte el csúcspontját, amikor a magyarok elleni uszítás a mindennapi politikai eszköztár részévé vált. Ján Slota hírhedt megnyilvánulásai közé tartozott az a kijelentés, amelyben a magyarokat „lovon érkező, görbe lábú embereknek” nevezte, akiket szerinte ki kellene űzni az országból. 1999-ben egy nagykaposi gyűlésen már tankokkal akart bevonulni Budapestre, hogy a földdel tegye egyenlővé a magyar fővárost. Ezek a kijelentések nem elszigetelt esetek voltak, az SNS hivatalos programja is a magyar nyelvhasználat korlátozására és a kisebbségi jogok szűkítésére épült. Az SNS aktívan támogatta az szlovák nyelvtörvény szigorítását, amely büntethetővé tette a magyar nyelv használatát a közigazgatás bizonyos szintjein, és folyamatosan támadta a magyar tannyelvű iskolák finanszírozását.

A szélsőjobboldali párt politikusai rendszeresen hivatkoztak a Beneš-dekrétumok érinthetetlenségére, fenyegetésként mutatva be minden olyan törekvést, amely a kollektív bűnösség elvének eltörlésére irányult. Andrej Danko elnöksége alatt a stílus ugyan mérsékeltebbé vált, de a politikai irányvonal alapjai megmaradtak. A szélsőjobboldali párt továbbra is ellenezte a kétnyelvű vasúti táblák kihelyezését, több ízben akadályozta a kisebbségi kulturális alap forrásainak bővítését. A nemzetiek retorikájában a szlovákiai magyar politikai képviselet rendszeresen az Orbán-kormány „meghosszabbított kezeként” jelent meg, amivel a párt a magyar közösséget a szlovák államiságra leselkedő állandó veszélyként láttatta. A feszültségkeltés eszköze volt a turulszobrok elleni kampány és a trianoni békeszerződés revíziójától való folyamatos riogatás is. Az SNS tevékenysége évtizedeken át meghatározta a szlovák-magyar kormányzati kapcsolatok dinamikáját, mivel a párt részvétele a koalíciókban szinte minden esetben a kisebbségi jogok csorbulását vagy a diplomáciai feszültség növekedését eredményezte. Ám most már Orbán-kormány számára barátnak számít a magyarellenes párt.

Jellemző az is, hogy az Orbán-kormány sokáig hallgatott a pozsonyi kormány legutóbbi allűrjéről, vagyis a büntető törvénykönyv szigorításáról, amelynek az értelmében fél évre is ítélhetnek valakit a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezéséről. Bár Gulyás Gergely bejelentése szerint Szijjjártó Péter tiltakozott a módosítás ellen a szlovák kollégája, Juráj Blanár előtt, az Orbán-kormánynak ebben az esetben fontosabb a felvidéki magyarok érdekeinél az, hogy Robert Fico kabinetje szövetséges az Európai Unió elleni uszításban.

A vajdasági politikai palettán sajátos helyzetet teremtett a kúlai önkormányzati választásokra létrejött nagykoalíció, amelyben a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) közös listán szerepel a Szerb Radikális Párttal (SRS). A megállapodás értelmében a VMSZ a Szerb Haladó Párt vezette „Kúla, a mi családunk” elnevezésű tömörülés részeként indul, amelynek tagja a Vojislav Šešelj nevével fémjelzett radikális alakulat is. Ez az együttműködés éles ellentétben áll az SRS múltbéli, kifejezetten magyarellenes megnyilvánulásaival, amelyek évtizedeken át meghatározták a délvidéki magyar közösség biztonságérzetét.

A Szerb Radikális Párt retorikájának központi eleme volt a homogén szerb állam megteremtése, amelyben a nemzeti kisebbségeket destabilizáló tényezőként kezelték. Vojislav Šešelj hírhedt „szendvics-politikája” a kilencvenes években vált ismertté, amikor nyilvános gyűléseken kijelentette, hogy a lojális magyarok maradhatnak, de a többieknek két szendvicset kell adni, és útnak indítani őket Magyarország felé. 

A pártvezető parlamenti felszólalásaiban rendszeresen „idegen testnek” nevezte a magyar közösséget, és megkérdőjelezte jogaikat az anyanyelvi oktatáshoz vagy a kulturális autonómiához. Az SRS aktivistái a kilencvenes évek közepén több településen, például Herkócán vagy a környékbeli magyar és horvát falvakban, fizikai fenyegetésekkel és névcédulák bedobálásával próbálták távozásra bírni a nem szerb lakosságot. A radikálisok programja hosszú ideig tartalmazta a tartományi autonómia teljes felszámolását is, amit ők a magyar szeparatizmus melegágyának tekintettek.

Bár a szerbi politikai fősodor az utóbbi évtizedben a kisebbségi béke felé mozdult el, az SRS ideológiája hivatalosan nem változott meg. A párt továbbra is elutasítja a kisebbségi jogok bővítését, és képviselőik időről időre felemlegetik a „Nagy-Szerbia” koncepcióját, amelyben a kisebbségi közösségeknek alárendelt szerep jutna. A kúlai választási szövetség így egy olyan politikai realitást tükröz, ahol a helyi szintű hatalmi stabilitás érdekében a VMSZ és az egykori elnyomó ideológiát képviselő radikálisok közös platformra kerültek.

Az erdélyi magyarság körében is megütközést keltett, hogy Orbán Viktor közvetve, de egyértelmű támogatást nyújtott George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetőjének tavaly májusi román elnökválasztás előtt. A miniszterelnök egy tihanyi beszédében „teljes egyetértését” fejezte ki George Simion keresztény Európáról és a nemzetek önrendelkezéséről szóló gondolataival, amit a román politikus azonnal kampányfegyverként használt fel, magyar feliratos videókban hirdetve az összefogást. Ez a gesztus mély felháborodást váltott ki az erdélyi magyar közösségben és az RMDSZ vezetésében, mivel az egykori futballhuligán AUR-elnök politikai felemelkedése éppen a durva magyarellenességre épült.

George Simion hírnevét az úzvölgyi katonatemetőnél elkövetett provokációkkal alapozta meg. 2019-ben ő volt az egyik főszervezője annak az akciónak, amely során román nacionalisták erőszakkal benyomultak a sírkertbe, feltépték a székelykaput, és az élőláncot alkotó magyar temetővédőkkel szemben fellépve, magyar sírokon taposva ünnepeltek. Ő és pártja, az AUR ezután szisztematikus hadjáratot indított a magyar szimbólumok ellen: tucatnyi pert kezdeményeztek a székely zászlók eltávolításáért és a kétnyelvű feliratok megszüntetéséért. A politikus rendszeresen „szeparatista törekvésnek” nevezi a magyar kulturális autonómiát, és többször hangoztatta, hogy Romániában a magyaroknak nincs joguk különleges státuszra vagy saját intézményrendszerre.

A román elnökválasztás második fordulójában George Simion úgy próbált magyar szavazatokat szerezni, hogy Orbán Viktort példaképének nevezte, miközben korábban irredentizmussal vádolta a magyar kormányfőt. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor ezzel szemben arra figyelmeztetett, hogy  „minden porcikájában” a magyarok romániai jelenléte ellen küzd, és megválasztása közvetlen veszélyt jelentene a kisebbségi jogokra. A budapesti kormányzat azonban a közös szuverenista platform és az európai fősodorral szembeni szövetségkeresés érdekében hajlandónak mutatkozott túllépni ezen a konfliktuson. Ez a stratégia azt jelzi, hogy a magyar diplomácia a nemzetközi szövetségépítést immár előbbre valónak tartja a határon túli magyar közösségek védelménél, még akkor is, ha ezzel olyan erőket legitimál, amelyek a délvidéki és szlovákiai példákhoz hasonlóan a magyar kisebbség elnyomására építették karrierjüket.