A szlovák földalap, az SPF a magyarok kollektív bűnösségét rögzítő Beneš-dekrétumoknak megfelelően egy kitelepítési listára hivatkozva megfosztja örökségétől a Pozsony körüli autópálya alatti telkek magyar tulajdonosait - számolt be a Paraméter.
A kitelepítési lista az 1946-os csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményhez kötődik, vagyis a szlovák földalap erre hivatkozva is törekszik a határon túli magyarok tulajdonának lenyúlására, nem fizetve ki a Pozsonyt elkerülő D4/R7-es autópálya alatti telkek értékét. A lap szerint az egyik ilyen ügyben a szlovák földalap egy csaknem 170 ezer euró értékű ingatlant akar orozni magyar tulajdonosától, mégpedig arra hivatkozva, hogy a tulajdonosok nagyszüleit Magyarországra deportálták a negyvenes években, így a telek a szlovák államé.
Beneš-dekrétumok: a szlovák rendőrség beintett a Fico-kormánynak, nem bünteti meg az önfeljelentő magyarokatAz egészben hab a tortán, hogy a Paraméter szerint az SPF olyan dokumentumokkal érvel, amelyek valójában nem is igazolják, hogy az érintett családot kitelepítették volna a második világháború után, mivel a kérdéses korabeli okiratokat illetően azt állapították meg, hogy nem a valóban kitelepítettek névsorát tartalmazzák. Mellesleg az érintett család soha nem is költözött el Pozsonypüspökiről. A Szlovák Földalap azonban mégsem hajlandó fizetni a telek örököseinek jussát.
Az SPF a hagyatéki eljáráshoz nyújtotta be a „kitelepítésre kijelölt személyek listáját”, amellyel azt próbálta igazolni, hogy mivel magyarokról van szó, a családot a lakosságcsere-egyezmény alapján Magyarországra üldözték. „Az SPF megállapította, hogy Göndör Mária, ahogy a gyerekei is, a lakosságcsere-egyezmény hatálya alá estek. Mellékeljük a kitelepítésre kijelölt személyek listáját, ahogy a Göndör János nevére kiállított szállítási jegyzéket is” – írta a földalap az ügyben kiadott állásfoglalásában.
A fideszesek megbocsátják Orbán Viktornak, hogy eltűri a Beneš-dekrétumokat, az ellenzékiek még inkább megvetik a miniszterelnököt érteA Fórum Kisebbségkutató Intézet történésze, Popély Árpád a Paramétert arról tájékoztatta, hogy az SPF által hivatkozott „kitelepítésre kijelölt személyek listája” a Magyar Országos Levéltár jóvoltából az intézetük rendelkezésére áll, azonban
ez nem azok névsorát tartalmazza, akiket valóban elüldöztek a szülőföldjükről, hanem egy előzetes összeírás volt azokról, akiknek a korabeli csehszlovák hatalom ilyen sorsot szánt, közülük sokaknak végül nem kellett elhagyniuk az otthonukat,
azaz most sem lehetne a birtokaikat kompenzáció nélkül eltulajdonítani. A teljes listán egyébként mintegy 180 ezer név szerepel, akik közül 89 ezer embert telepítettek ki ténylegesen. Göndör Mária speciel Pozsonypüspökin élte le az egész életét, örökösei pedig szintén pozsonypüspöki lakosok mindmáig.
A hagyatéki eljárás egyébként még le sem zárult, amikor a földalap már el is adta a telkeket a szlovák Nemzeti Autópálya-társaságnak (NDS), amely pedig időközben engedélyt adott arra, hogy a telkeken megépítsék a pozsonyi autópálya-körgyűrű ottani szakaszát.
Mint ismert, Orbán Viktor szlovák szövetségese, Robert Fico kormánya tavaly decemberben iktatta törvénybe, hogy fél év börtönnel sújthatják azokat, akik vitatni merik a magyarok kollektív bűnösségét kimondó Beneš-dekrétumokat. Az Orbán-kormány egy időre hallgatásba burkolózott az ügyben és azóta sem volt hajlandó élesen elítélni, sőt, most is Szlovákiával szövetségben tesz keresztbe Ukrajnának a Barátság kőolajvezeték leállásával összefüggésben.
Gulyás Gergely a Beneš-dekrétumokról: Sajnálatos, hogy a szlovák kormány súlyos hibát követett elBeneš-dekrétumok: a szlovák rendőrség beintett a Fico-kormánynak, nem bünteti meg az önfeljelentő magyarokat
