Kipirult arcú, nagykabátba burkolózott idősebb asszonyok, tréningruhás kamaszok, kisgyereket ölben tartó anyák, zselézett hajú fiúk, miniszoknyában didergő lányok toporogtak egy fázós napon Kerecsenden, a Fő út végén lévő épületnél, egy új bejárati ajtó előtt.
A helyszín – legalábbis az utcafrontra néző régi ház – sokaknak már ismerős lehetett. Volt, aki bokszedzésre, más a kamaszlány klubba vagy, utcaőr foglalkozásra, megint más matematika korrepetálásra, nyári napközibe, idősek klubjára járt ide, vagy kisgyermekét hordta mozgásfejlesztésre, de jócskán akadt olyan is, akit ügyes-bajos dolgai hoztak a házba, netán használt ruhákért, háztartási felszerelésért jött, vagy pénzügyi tanácsért arról, miként keveredjen ki az évek óta fennálló hitelcsapdájából. Most azonban valamennyien ünnepelni jöttek: a kis közösség életében nagy esemény történt azzal, hogy megépülhetett az udvar hátsó traktusában egy közösségi fürdővel, mosodával, kicsi raktárral kibővült, mozgássérültek számára is akadálymentesen használható új közösségi ház.
Másnak egy kisebb családi ház, megint másnak talán egyetlen jachtos utazás ára: ám ezen a meglehetősen szegény környéken leginkább csodaszámba ment összegyűjteni annyi pénzt, hogy szinte saját erőből vágjanak bele a hetvenöt milliós beruházásba.
- Benne vagyunk a Felzárkózó Települések (FETE) programban, ami 300 települést érint ma Magyarországon, nagyon sok megvalósító szervezettel. Mi komolyan vettük, hogy diagnózis alapon dolgozzunk, ezért alapos felmérések után állítottunk fel egy helyi szociális térképet, ami pontos látleletet adott a falu gondjairól. Sokan nem csupán itt dolgozunk, de itt is élünk, közvetlenül látjuk a bajokat. Amikor pedig nemcsak a kerecsendi lakosok, de az itt működő intézmények számára kiderült, hogy számos ügyben tudunk segíteni, egyre több problémával kerestek meg bennünket –mondta lapunknak E. Román Kata, a Világítani Fogok Egyesület szakmai koordinátora.
Szavai szerint az is nagyon gyorsan világossá vált számukra, hogy azok a források, amiket az állam a FETE-program keretében biztosít, e problémák kezelésének csak töredékére elegendők, ezért az egyesület a kezdetektől azon dolgozott, hogy pályázatokkal, gyűjtésekkel, s mindenféle más kreatív módon bővítse forrásait. Gyorsan megértették azt is: az egyre szaporodó feladatokhoz – közel tizenöt-féle csoport működik náluk, s emellett évi több ezres ügyfélforgalmat bonyolítanak – már kicsi az a régi családi ház, amit korábban sikerült megszerezniük.
- Nagyon komoly gyűjtést indítottunk azért, hogy bővíteni tudjunk, s azt hiszem,
a kisebb összegű állami támogatás mellett igazából a civil összefogás diadala, hogy ezt végül meg is tudtuk valósítani – mondta a szakember.
Az egyik hazai bankon keresztül nagyon kis tételekből gyűlt össze az első néhány tízmillió forint: aki levett a számlájáról pénzt, felajánlhatott 200 forintot közösségi célra. Ebbe a körbe került be a mi tervünk is, s ez alapozta meg az induló tőkét. De persze sok más csatornán is elindultunk – tette hozzá. Például a budapesti Áldás utcai Általános Iskola támogatásával jótékonysági hangversenyt szervezett az egyesület Budapesten, s egy fővárosi közintézmény dolgozói is gyűjtést indítottak a javukra és közben akadtak olyanok is, akik nagyobb magán adományokkal csatlakoztak a gyűjtés sikeréhez.
Születtek egészen különleges felajánlások is: egy festőművész egyik képét adta ajándékba, aminek árverési bevétele szintén az építkezést segítette. Az egyesület fiatal, fővárosi önkéntesei is gyűjtést szerveztek jelentős sikerrel. Valójában budapesti értelmiségiek és diákok vezetésével mozdultak meg nagyon sokan országszerte azért, hogy Kerecsenden jobb körülményeket teremthessenek a rászorulók számára.
Sajnos naponta tapasztaljuk, hogy a mélyszegénység, a lehetőségek hiánya rengeteg gondot okoz, s
teljesen nyilvánvaló, hogy ezekre csak nagyon kis részben van válasza a hatóságoknak, a központi szerveknek és költségvetésnek.
Ugyanakkor az így összeadódó problémahalmazzal a civil lakosságnak kell együtt élnie, és egy-egy leszakadó régió, vagy település sorsa nem önmagában álló tény, hanem a határainkon belül élő egész közösség életére hatással van. Tehát, ha mi a sorsunkon javítani szeretnénk, és egy jobb és normálisabb országban akarunk élni, akkor nekünk magunknak is meg kell tenni azt, amit tudunk – ez a messzebbre ható tanulsága a mi kis közösségi házunk történetének – taglalta E. Román Kata. Szavai szerint őszintén megrendítette, mennyire eredményes lehet egy olyanfajta hídépítés, amely a társadalom polgárosultabb, jobb módú része és leszakadó világ között esetükben kialakult. Úgy véli, egy ilyen történetnek mindig két megajándékozottja van: valóban sok segítséget kaphatnak a rászorulók, ez kétségtelen, de az is jól jár, aki a segítséget adja. Az a jó érzés, az az élmény adatik meg, hogy érdemben tud változtatni egy nehéz helyzeten, és nem tehetetlen haraggal kell szemlélnie, mi zajlik a távoli környezetében.
Nagyon sok, közel ötven fővárosi önkéntesünk van - folytatta. A táborok idején ők nálunk vagy más családtagjainknál laktak, ami hosszú távon nem fenntartható. Az volt a reményünk, vágyunk, tervünk, hogy ennek a közösségi háznak a padlástere az önkéntesek szálláshelye lesz. Épült egy nagy terasz is, aminek a lefedését szintén nem tudtuk elkezdeni most, pedig fontos lenne, hogy a gyerekek esős időben, vagy tűző napon is együtt tudjanak játszani a jó levegőn. Úgy képzeljük, hogy majd folytatjuk ezt a munkát, aminek most csak egy nagyon fontos állomáshoz jutottunk el. De ez az egész úgy épül föl, mint ahogyan egy pici hógolyóból lesz aztán egy egész nagy hóember.
