„Amit alkotok, az legyen kedves”

A Beléd estem romantikus komédia, mely azt kínálja, ami és nem többet. Mennyire nehéz elkészíteni egy olyan filmet, ami tulajdonképpen „csak” működik?

Igazából az a vicces, hogy pont azt kínálja, ami és nem többet, azaz széles közönségnek biztosan tetsző dolgot, azt a legnehezebb elérni, mert erre nincs recept. Most mondhatnám, hogy három filmemre kaptam már közönségdíjat de ez nem automatizmus. Pontosan emiatt volt nagyon nehéz az egyébként nagyon megtisztelő felkérésre rögtön igent mondani, mert az első pillanatban még ezt nem láttam garantálva. Ugyanakkor nagyon-nagyon jól esett, hogy a Futni mentem producerei, Kárpáti György és Berta Balázs engem kerestek meg a Herendi Gábor után, mivel ő egy olyan ember, aki nagyon érti mi kell a közönségnek. Rajta kívül még a Fonyó Gergő az, aki nekem nagyon sokat adott, illetve az, amit ők elkezdtek közönségfilmnek hívni, újra működőképes a magyar szórakoztató mozi. Amúgy meg hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem esett jól a felkérés, mert játékfilmeket évek óta nem készítettem, csak dokumentumfilmeket Pataki Ádám barátommal. Van saját nagyszabású filmtervem, de annak a fejlesztése több év, és nem gondoltam volna, hogy valakik csak úgy megkínálnak egy forgatókönyvvel, hogy „csináld meg”.

De, akkor ha jól értem, habozott?

Amikor elolvastam a forgatókönyvet, nem láttam a tuti szórakoztató filmet, mert egy amnéziás vígjátékot kaptam a producerekrtől, amit ők alapvetően szerettek, de egy olyan vígjátéki alaphelyzetet vázolt, melyben egy szereplő balesetet szenved, kómába esik és miután után felébred, másnak képzeli magát.

Tény, láttunk sok ilyet. Talán túl sokat is.

Igen, én nem tudtam, hogy miért kell ezt 2026-ban elővenni. Hogy lesz ez mai, és hogy lesz ez az én stílusomban működőképes? Mit fogok tudni én ehhez hozzáadni? Én nem szeretem azt, hogy „na, akkor csak hozzuk le”, szeretem hozzáadni magamat és valamit abból a filmjeimbe, ami én vagyok. Mindemellett a Beléd estem egy film a filmben sztori, mely nagyon könnyen bennfentessé válhat, ez viszont kihívás. Tehát, hogy nem azt éreztem, hogy ez egy nem jó könyv, hanem azt éreztem, hogy ez egy kihívásokkal teli izgalmas feladat, amit Ábrahám Ádám írt, csak éppen hiányoztam belőle. Én legjobban azt a magunkra ismerést szeretem, amit magyaros kis néplélekből fakadó vicces kis panaszkodásnak hívunk. Ezt a Nagykarácsonyban egy kicsit megmutathattam, a második helyen pedig a nosztalgia szerepel. Dubinyák Réka és Szántó Fanni forgatókönyvírókkal és Jakab Juli dramaturggal – aki Jolly Joker olyan szempontból, hogy ő főleg szerzői filmeket készít és a Nagykarácsonyban nagyon jó ötletei voltak – elkezdtünk közösen gondolkodni. Arra jutottunk, hogy ha már van ez az amnéziás alaphelyzet, aminek van egy ilyen ismerős 90-es évekből fakadó, azoknak a filmeknek a stílusából, szüzséjéből való élményanyaga, akkor miért nem tesszük ezt a film a filmet a 90-es évekbe?

Ezzel igencsak kinyitották a lehetőségeket.

Pontosan, mert 90-es években, ahogy ábrázoltak egy nőt, az adott kor tekintetében ugyan ártatlannak mondható, de a mai szemmel már sértő. Gondoljunk csak a Jóbarátok sorozatra. De a legtöbb mozifilmben férfiak voltak a főszereplők, a nők csak a szexi kiegészítők voltak a plakáton, ha családját játszottak, akkor az volt a feladatuk, hogy főzzenek és várják haza otthon a férjüket, tehát hogy mindig ők voltak a felvállaltan másodhegedűsök, ezek klasszikus filmes sztereotípiák szerint, ami egy ártatlan dolog. Viszont hogyha ezt egy olyan nő játssza, illetve egy olyan karakter alakítja a filmben, aki egy felvilágosult 21. századi, szinte már woke nő, akkor sokkal nagyobb lesz a kontraszt.

Mit szóltak a producerek az újításhoz?

Tetszett nekik. Azt, hogy jó. „Drágább, de jó.”

Azért ez egy félelmetes válasz!

Mivel a költségvetés továbbra is kicsi volt, elkezdtünk agyalni, hogy lehet megoldani olcsón a 90-es éveket. Végül is a turkálók tele vannak régi ruhákkal, rengeteg korabeli tárgyat lehet szerezni és manapság amúgy is visszaköszön a retro. A producerek is meglátták a lehetőségeket és amennyire tudták kibővítették a kereteket és meglátták a lehetőségét a kicsit retro romantikus komédiában, melyben azért ügyesen elkerüljük a giccset. Rekord kevés idő alatt hoztuk létre a Beléd estemet. Szerencse volt, hogy a legjobb színészekkel agyaltunk közösen, számos stábtag jött a korábbi filmjeimből így nem kellett semmit sem túlmagyarázni, megbíztunk egymásban és nyomtuk a forgatást. Minden jelenetet a legtöbbször csak kétszer vettünk fel, ami nem túl ideális, de ez nem látszik meg a vásznon. Az, hogy a varázslat létrejött, csapatmunka és itt muszáj megemlítenem Pataki Ádám operatőrt és Hujber Balázs látványtervezőt.

Szóval akkor mi is a közönségfilm?

Minden mozinak közönségfilmnek kellene lennie. Olyan alkotásnak, amit széles közönség is értékel és ért, és tartalmaz olyan magunkra ismerést, ami miatt, ha beül az ember a moziba, akkor közösségi élménye is lesz azáltal, hogy egyszerre nevetnek, együtt lélegeznek a filmmel, és ez hozzáad az élményhez. Nagyon jó lenne, ha egy jól sikerült művészfilmnél is ez lenne. Az Érzelmi érték ilyen volt, telt házas vetítésen láttam és elképesztőek voltak a csöndek. Ám tény, a közösségi élményt a legtöbbször vígjátékra tudjuk elsütni, mert az a legnyilvánvalóbb, hogyha a nevetést halljuk, látjuk, együtt értjük, éljük meg. Akár több generáció együtt.

De hát vígjátékból is sok silány fércmű készül. A romantikus komédia pont egy életveszélyes műfaj.

Ez egy elképesztően szubjektív dolog. Létezik egészséges giccs, csak ezt nagyon nehéz elérni. Arányérzék és szerencse is kell egyszerre, és az együttható, hogy kiket sorsolt össze éppen az adott produkció – nagyon sok összetevőnek kell klappolnia. A tökéletes, egészséges giccs mondjuk a Tornatore filmek, vagy mondjuk az Igazából szerelem, csöpögnek és mégis mindenki imádja. Én legalább azt szeretném elérni, hogy amit alkotok, az kedves legyen. Aki utálja a romantikus filmeket, lehetek bármennyire jó, nem fogja szeretni a műveimet, de aki ki akar kapcsolódni és egy időre elfeledkezni a világ bosszantó dolgairól, annak nem szabad cikit nyújtani. Ott van a jelenet a Beléd estemben, melyben Rujder Vivien és Szabó Kimmel Tamás Amerikából jöttemet játszik. Ez egy annyira melegszívű szcéna, hogy ha ez valaki szerint rossz, akkor ott valami más baj van. Méghozzá nagy.