Énekelve érkeznek a terembe a Kőbányai Bem József Általános Iskola negyedikesei. Szép sorban, közös ritmusban lépnek át a küszöbön: „Hej-hó, szóljon a dal…” majd hirtelen elnémulnak – superaros énektanáruk, Hanza Rolanda csendet intett. A játék lényege minél pontosabban reagálni az apró utasításra. Sikerül vagy nem, az énektanárral együtt mindenki nevet, és elfoglalja helyét a körbe rendezett székeken. A jól ismert jelentés helyett már számolják is magukat a gyerekek. A szám egy mozdulatsorral jár körbe – mint damilra a gyöngy, szépen felfűződik az osztály figyelme.
Aki még keveri a jobb és bal kezét, csinos kis matricát kap a jobb oldalira – persze így már a fél terem dezorientálttá válik. Ám amikor felkerültek a pillangók és mosolygó arcok a kézfejekre, indul is tovább a következő dal a következő koreográfiával. Elvégre a Superar-énekóra szinte végig mozgásban telik. Összetett, ritmusos taps vagy lábdobogás kíséri a különféle nyelveken gyorsan váltakozó dallamokat. Több másik mellett spanyolul és héberül is énekelnek, hol rappelve, hol kánonban. – Ki az, aki hallott benne szépséget? – kérdezi Hanza Rolanda, hiszen a jót keresik mindenben. Mégis fontos az őszinte reflexió, – hogy egymást is tudják értékelni. A jövőjük szempontjából meghatározó, hogy el tudják helyezni magukat egy közösségben, és értsék: van hatásuk arra, hogyan működik a csoport – fejti ki. Emellett fontos, hogy mindenki hozzátegyen valamit. A kőbányai óra ugyanis egy olyan rendszer része, amely a hozzáférés kérdésére ad választ.
A Superar Magyarország olyan iskolákban és tanodákban működik, ahol magas a hátrányos helyzetű tanulók száma. Az Ausztriából átvett program lényege, hogy a közös zenélés lehetőségét alapjoggá emeli. A hangsúly a rendszeres, magas színvonalú kórusmunkán és a közösségi élményen van, amelyben céljuk nem csupán a zenei készségek fejlesztése, hanem a koncentráció, az együttműködés és az önbizalom építése biztonságos és következetes keretben. Rengeteg a nyugtalan SNI-s gyerkőc az ilyen iskolákban, akik – Hanza Rolanda szavaival élve – mint egy falat kenyérre, úgy várnak erre az énekórára.
A program hat és fél éve indult mintegy hatvan gyerekkel, ma csaknem négyszázan vesznek részt benne.
– Ez nekünk is sokkoló fejlődés volt. Így most az elsődleges cél a konszolidáció: megerősödni ott, ahol már jelen vagyunk, és stabilizálni a programot. Szeretnénk bővülni, de ennek pénzügyi és humánerőforrás-korlátai vannak. Felmerült az is, hogy milyen jó lenne, ha minden iskolában lenne egy Superar-tanár, de ez nyilván nem reális. Inkább azon dolgozunk, hogy minél több pedagógusnak adjuk át a módszereinket. – mondja Bándi Gergely szakmai vezető, aki épp ezen a kőbányai órán hospitál.
– Sokszor megyünk egymáshoz hospitálni, ilyenkor mindig beül valaki vagy a gitár mögé vagy a zongorához, és úgy segít, hogy a dalok alá játszik. Ezt is tudatosan váltogatjuk, hisz más az, amikor az ember ott van köztük, és más, amikor kívülről vezeti őket. Közben nagyon eltér a hagyományos rendszertől, hogy sok nonverbális eszközt használunk. Olyan is van, hogy a tanár egyáltalán nem beszél. Így sokkal koncentráltabb figyelmet lehet elérni – magyarázza Hanza Rolanda, szemezgetve a megszámlálhatatlan pedagógiai trükk közül. – A módszertan központi alapokra épül, de közben teret ad az egyéni erősségeknek – teszi hozzá.
A Superar nemzetközi hálózat része; közös repertoár, rendszeres szakmai találkozók és továbbképzések fogják össze a tanítókat. Így elképesztő mennyiségű tapasztalat csatornázódik be a rendszerbe – majd csapódik le például egy Miskolc melletti tanodában.
– Alapvetően csoportos a foglalkozás, megtanítjuk őket reagálni, figyelni, felelősséget vállalni. De nagyon figyelünk az egyénekre is. Ha valaki visszahúzódóbb, akkor felnagyítjuk akár a legkisebb előrelépését. A fejlődést mindig önmagához viszonyítjuk,
elvtelenül nem dicsérünk. Nem azt mondjuk, hogy „ügyes voltál”, hanem elmondjuk, miért volt ügyes.
Így a gyerekek megértik azt is, hogy nem amiatt kell csinálni valamit, mert a tanár azt akarja, hanem mert attól jobb lesz – emeli ki Bándi Gergely.
A magyar indulásban a Sziget Fesztivál nagy szerepet vállalt; a nagyszínpados fellépés évről évre célt és szereplési lehetőséget kínál. Olyannyira, hogy a nyári táborban más országok superaros gyerekei is részt vesznek emiatt. – Az interkulturalitás fontos téma. Különböző nyelveken énekelnek, különböző kultúrák dalaival találkoznak. És ez lehetőséget ad külföldi koncertekre is. Tavaly Szlovákiában és Bécsben léptek fel. Sok gyerek először jut így el külföldre, de volt olyan, aki először látta a Balatont, amikor a Paloznaki JazzPikniken léptünk fel – meséli a szakmai vezető.
Közben a szülők ahogy tudják, igyekeznek támogatni a kórust. – Nagy számban eljönnek a koncertekre, még akkor is, ha nehéz elhozni a gyereket. Volt, hogy egy család már elköltözött más városba, de visszajöttek a Budapest Parkba – idézi fel Hanza Rolanda. Viszont a tehetséggondozás már egészen más kérdés. – Látjuk, hogy vannak kiemelkedően ügyes gyerekek.
Gondolkodunk haladó csoport indításán, de az is már nagy eredmény, ha továbbtanulnak
– józanít ki Bándi Gergely.
Amikor a negyedikesek a végén ismét sorba rendeződnek, és énekelve lépnek ki a teremből, olyan intézményes keretet hagynak el, amely manapság szinte egyedülállóan képes nekik saját helyet ajánlani a nagy egészben.
Infó: A zene összeköt. Superar Gyermekkórus és Gitárzenekar, valamint a fiatalok által vezetett Névtelen Ritmus. Közreműködik: Falusi Mariann, Gyémánt Bálint, Járai Márk és Karasszon Eszter. 2026. március 12., Magyar Zene Háza
A jegybevétel teljes egészében a program ingyenes közösségi zeneoktatását támogatja.
