Jelentősen szintet lépett az Ukrajna elleni hangulatkeltés a kormány minapi, 30/2026. (II. 25.) számú, az „összehangolt védelmi tevékenység elrendeléséről és az ahhoz kapcsolódó intézkedésekről” – azaz a kritikus infrastruktúra védelméről - szóló rendeletével. Tartalmilag csak látványpékségről van szó: demonstrálni lehet a lakosság felé (lesz erről elég tudósítás a kormánymédiában), hogyan őrzik az egyenruhások a kiemelt „objektumokat”.
Valós ukrán fenyegetés azonban nincs, két okból sem. Kijev a keleti front védelmével, azaz a honvédelemmel van elfoglalva. Bolond lenne újabb frontot nyitni. Különösen egy NATO-tagállammal szemben, amelyet véd a NATO szerződés 5., a kölcsönös védelemről szóló cikkelye. Bár ez utóbbi szempont – mint alább látni fogjuk – kiemelt lehet Orbán-kormány lépéseiben.
Eleddig azt gondolhattuk, hogy a miniszterelnök belenyugodott: április 12-én választás lesz, amelynek eredményeként elveszítheti hatalmát. Így egyre kisebbnek tűnt annak a valószínűsége, hogy valamilyen apropót felhasználva hadiállapotot vagy szükségállapotot vezetnek be, amely mellett – a törvény szerint – választások nem tarthatók.
Az idézett kormányrendelet elsősorban azt sugallja, hogy a kritikus infrastruktúra megerősített védelme az ellene tervezett támadás valószínűsége miatt szükséges. Fel kell készíteni a közvéleményt ilyen esemény, majd annak nyomán a hadi-/szükségállapot bevezetésének lehetőségére.
Mivel az ukránoknak alapból nem érdekük, hogy bármit is megtámadjanak Magyarországon, egy „provokáció” vagy „szabotázs” bekövetkezte két rezsim vezetőjének lehet csak az érdeke: Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak.
Nevetséges az orbáni felvetés, hogy Ukrajna megtámadná Magyarországot, most már az önmerénylet is csak egy borzasztó ostoba akcióként sülne elIrracionálisnak tűnhet, hogy egy NATO- és EU-tagállamban a legfelső politikai vezetés ilyesmire vetemedjen. Azonban érdemes felidézni az Ukrajna elleni orosz invázió előtti hónapokat. Az amerikai és a brit hírszerzés folyamatosan a készülő orosz támadásra figyelmeztette az európaiakat, köztük az ukrán vezetést is. Az utolsó pillanatig szinte senki sem hitt nekik. Elsősorban azért, mert annyira irracionálisnak tűnt a támadás lehetősége, és sorakoztatták az érveket, hogy ennek milyen pusztító hatása lenne hosszú távon Oroszországra nézve. Ám az orosz birodalmi gondolkodás mindent felülírt...
A kormányrendelet azt mutatja, az Orbán-rezsimben a racionalitással szemben kezd felülkerekedni az irracionalitás, amikor a hatalom megőrzése – akár orosz támogatással – minden egyebet felülírhat, ha a pánik azt diktálja. Az irracionalitás megerősödését mutatja, hogy a feladatok koordinálását nem a korábban nemzetbiztonsági területen mindenható, ám mára kegyvesztetté vált Pintér Sándorra, hanem az ugyan hozzá nem értő, de teljesen lojális Szalay-Bobrovniczky Kristóf védelmi miniszterre bízták. Neki nem lesznek skrupulusai bármilyen intézkedés meghozatalára is, ha azt várják tőle.
A fentiek miatt egy Ukrajnára kent provokáció lehetősége megerősödött. A végrehajtás módja lehet „látványpékség” jellegű. A kiemelten védett objektumok valamelyikét „támadhatják meg ukrán diverzánsok”, találhatnak „szabotázs előkészítését szolgáló” fegyver- vagy robbanóanyag-lerakatot, sor kerülhet „ukrán drónok berepülésére”. De lehet ezt nem látványosan is csinálni. A magyar informatikai rendszerek sérülékenysége miatt megzavarható, leállítható egyes kritikus infrastruktúra-elemek működése is.
A „ki hajtja végre?” kérdésére többféle válasz lehetséges. A magyar polgári titkosszolgálatok aligha. Kevés az esélye, hogy erre ott megvannak a szükséges képességek – alapvetően soha nem voltak ilyen feladataik, a TEK pedig inkább beavatkozó erő. Ha a kétségbeesett kalandorságot tartjuk szem előtt, szóba kerülhet, hogy a honvédség és/vagy a katonai szolgálat erre elkülönített, eddig igen titokban tartott, szűk kör által ismert képességét vetik be. Ám, akik igazándiból rendelkeznek egy provokáció végrehajtásával szükséges valamennyi képességgel, azok az orosz szolgálatok. Kérdés, lehet-e e téren orosz-magyar együttműködés, vagy csak „összekacsintós” alapon történne minden.
Van azonban ennek a történetnek egy eddig nem feszegetett szála. A szakértők már eddig is felhívták a figyelmet arra, hogy ha hazánkat külső fenyegetés éri, akkor erről tájékoztatni kellene a NATO-t és aktiválni a NATO szerződés 4. cikkelyét, amely ilyen esetekre konzultációt tesz lehetővé, ír elő a szövetségesek között. Úgy tűnik, az Orbán-kormánynak egyelőre ezt esze ágában sincs megtenni.
De nem is érdeke. Ugyanis, ha mégis elszánja magát egy szabotázsra vagy provokációra, akkor mondhatja azt, hogy Magyarországot külső támadás érte. Akkor pedig nem a 4., hanem az 5., a közös védelemről szóló cikkelyt sietne aktiválni – Ukrajna ellenében. Ezzel legalább akkora zavart okozna a NATO-ban, mint Donald Trump tette Grönland átengedésének követelésével. Orbán így két legyet ütne egy csapásra. Lehetőséget kapna a választás elhalasztására, és tálcán kínálná Vlagyimir Putyinnak a NATO további jelentős meggyengítését, megosztását.
Gulyás Gergely: Nem merült fel szükségállapot bevezetése, az április 12-i választást rendes, törvényes rendben megtartják