választás;Fidesz;Nemzeti Választási Iroda;ajánlóívek;Alapjogokért Központ;

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ fõigazgatója beszédet mond a #Szabad magyarok a megszorítások ellen munkacsoport alakuló ülésén a budapesti Bálnában 2025. december 10-én

Elkértük az Alapjogokért Központtól azt az NVI-dokumentumot, amely szerint a Fidesz több ajánlást gyűjtött a kampány első napján a Tisza Pártnál

Ellentmondások feszülnek a nyilvánosságban megjelent információk között.

Elkértük az Alapjogokért Központtól azt a dokumentumot, amelyre hivatkozva a Orbán-kormányhoz közeli agytröszt azt állította, hogy a Fidesz több ajánlást adott le a 2026 április 12-i parlamenti választást felvezető kampány első napján.

A szervezet főigazgatója, Szánthó Miklós egy szombati Facebook-bejegyzésében a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adataira hivatkozva azt állította, hogy a Tisza Párt délután négy óráig 110 ezer ajánlást adott le, szemben a Fideszével, amely számításai szerint 196 ezret jelent. Erre hivatkozva győzelmet hirdettek a Fidesz az első napon.

Az Alapjogokért Központ vezetője 17:58-kor posztolta a 16 órai adatokat, azt állítva, a Fidesz–KDNP 24 523, a Tisza Párt 13 806 ívet adott le. Egy íven 8 ajánlás szerepelhet, és ez alapján számolt úgy az Alapjogokért Központ, hogy a Fidesz 196 ezer, a a Tisza Pártnak 110 ezer ajánlást tudhat magáénak. Az NVI feltűnően sietett, a közérdekű adatigénylést két órán belül teljesítette, nem használta ki a törvény szerint rendelkezésre álló 15 napot. Mindez hétvégén történt, amikor jellemzően nem teljes apparátussal működnek a hivatalok. Ráadásul a közérdekű adatigényléseknél – ha az Alapjogokért Központ egyáltalán benyújtott ilyet – gyakori tapasztalat, hogy a válasz több nappal később érkezik meg vagy az utolsó napon meghosszabbítják a kiadás határidejét még 15 nappal. Ennek ellenére a közpénzzel kitömött, a Fidesz narratíváját visszhangzó Alapjogokért Központnak – amelynek az anyacége, a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. 2025-ben hatmilliárd forintot kapott a Batthyány Lajos Alapítványtól – lényegében azonnal elküldték a válaszokat.

Ezen felbuzdulva lapunk is közérdekű adatigényléssel fordult az NVI-hez, hogy megtudjuk, jelölőszervezetenkénti bontásban mennyi ajánlóív érkezett vissza a szombati napon. Kérelmünket vasárnap délelőtt küldtük el, azóta sem érkezett válasz - ennek fényében meglepő, hogy az Alapjogokért Központnak miért küldték el ilyen gyorsan a kért adatokat.

Szombat este az NVI egyébként azt közölte, hogy az ajánlások számára vonatkozó adat nem létezik. „Arra vonatkozóan nincs és nem is lesz adat, hogy az egyes jelöltek, jelölő szervezetek pontosan hány darab ajánlást gyűjtöttek vagy adtak le” - olvasható a Telexnek küldött válaszban, amely szerint egyéni választókerületi választási irodák 500 érvényes ajánlásig számolnak, a többi nem érdekli őket. 

Ennek fényében még inkább érdekes, hogy az Alapjogokért Központ milyen választ kaphatott az NVI-től. A fejleményekről a későbbiekben természetesen beszámolunk.

Hétfő délután megérkezett az NVI válasza, ugyanaz, amelyet az Alapjogokért Központ is kapott. E szerint a Fidesz vitte vissza a legtöbb ajánlóívet a választási kampány első napján. Ak 24 523 ívet adtak le, ezzel megnyerték a szombati számháborút. A Tisza Párt 13 806 ívvel a második helyre került, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 549 ívvel a harmadik. A Demokratikus Koalíció (DK) 200 vitt vissza.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Fidesz több aláírást adott le. A Telexnek az NVI megerősítette, hogy a jelöltek bármennyi ívet kikérhetnek, azokat félig kitöltve vagy üresen is visszavihetik.

Az elmúlt években több ezer nem nyilvános határozat született, ugyanakkor a Tisza Párt programja szerint felülvizsgálnák ezeket, és ahol nemzetbiztonsági ok nem zárja ki, feloldanák a titkosítást.