Gisèle Pelicot: Egyesek szemében az áldozat a bűnös, én pedig 51 „áldozattal” álltam szemben

Interjút adott a Telexnek Gisèle Pelicot, Franciaország történetének egyik lesúlyosabb, legelvetemültebb nemierőszak-sorozatának áldozata, akit saját férje, Dominique Pelicot mintegy tíz éven át rendszeresen elkábított nagy dózisú nyugtatóval, majd öntudatlan állapotában vagy saját maga erőszakolta meg, vagy interneten toborzott férfiakkal erőszakoltatta meg. A bűncselekményekről Dominique Pelicot videókat is készített, több mint 20 ezer videó és fénykép került elő.

Az interjúban - amely annak apropóján készült, hogy Gisèle Pelicot Himnusz az élethez – Nem az én szégyenem címmel kiadta könyvét - elmondta, számos újságíró végigkísérte az igazságszolgáltatásban megtett útját, attól a pillanattól kezdve azonban, hogy szembeszállt a zárt ajtós tárgyalásról szóló döntéssel, számított rá, hogy turkálni fognak a magánéletében. „Nagyon mélyre ástak, azt kutatva, hogy hol lehettem én a bűnrészes, a beleegyező. Egyesek számára ebben az ügyben az áldozat automatikusan bűnös volt, velem szemben meg 51 ”áldozat„ állt, akik ”természetesen„ semmiben sem bűnösek” - mesélte. Könyvéről szólva elmondta, ez is egy módja annak, hogy elmondja az élettörténetét, fontosnak tartotta, hogy azok az emberek, akik minden reggel nézték, ahogy bemegy a tárgyalásra és kijön onnan, megismerjék, megtudják, hogy ki is ő valójában, miért áll ki a mai napig. „Azt szerettem volna a könyvemben közvetíteni, elmagyarázni, hogy az életben átélt összes szenvedés ellenére van lehetőségünk a talpra állni” - mondta, hozzátéve, „nem azt mondom, hogy minden áldozattal az történik, ami velem, mert az én perem némileg egyedi volt. Nekem minden a rendelkezésemre állt, hogy bebizonyítsam az igazságot. Ellentétben más áldozatokkal, akik számára nem feltétlenül állnak rendelkezésre bizonyítékok, és akik éppen ezért nem mernek feljelentést tenni.” Szerinte ők nehezebb dolgokon mennek keresztül, mert ott van nekik a szégyen és az áldozatként megtapasztalt szélsőséges magány is.

Gisèle Pelicot felidézte, tisztában volt azzal, hogy maga a tárgyalás sem kellemes, keresték benne a hibát, annak igazolását, hogy igazából beleegyezett az aktusokba, rosszakaró és exhibicionista. „Azt hiszem, hogy már minden jelzőt hallottam, amit egy áldozatra rá lehet aggatni, amivel azt akarják elérni, hogy ő bűnösnek tűnjön, az elkövető meg áldozatnak. Talán ez nem derül ki annyira a könyvből – mert kitartottam a döntésem mellett, és nem is bántam meg –, de szenvedtem azoktól, amiket mondtak rám” - mondta, hozzátéve, kimerült is volt, három és fél hónapig tartott a tárgyalás, minden nap reggel 9 órától néha este 7-ig. 

Mint mondta, teljesen igaznak gondolja azt az állítást, hogy ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Ezt a hozzáállást a szüleitől, nagyszüleitől örökölte, akik szintén tragédiákat éltek át, de mégse látta őket soha összeomlani. Gisèle Pelicot elmondta ugyanakkor azt is, hogy Dominique Pelicot-val közös gyerekeik esetében minden romba dőlt, mert ők „mindent el akarnak dobni, semmit sem akarnak megtartani abból, amit az apjuk tett.” Ezért szerinte téves azt gondolni, hogy a tragédiák összehozzák a családot. „Mindenki a maga módján építi fel újra az életét. Mostanában a lányommal közeledünk egymáshoz, és remélem, hogy képesek leszünk majd később is közösen összeülni. Nagyon remélem” - fogalmazott. Tervezi egyébként, hogy Dominique Pelicot-t is meglátogatja, elsősorban azért, hogy válaszokat kapjon tőle és szembesíthesse, hogy miért tette tönkre a családot. Abban bízik, hogy könyve révén a gyerekei talán egy kicsit jobban megértik majd édesanyjuk útját.

Könyve legfontosabb üzenetének Gisèle Pelicot azt tartja: „Bármi is történjen, remélni kell. Csak rám kell nézni, min mentem keresztül. És aztán a másik, hogy az áldozatoknak soha nem szabad szégyenkezniük. Nem szabad elszigetelődni áldozatként, mert magányos leszel. Merni kell felszólalni, és megosztani a történetüket. Azt hiszem, hogy ez a két legfontosabb üzenet: hogy nem szabad elszigetelődni és szégyenkezni.”

Végezetül Gisèle Pelicot arról is beszélt, hogy bár visszavette leánykori nevét, a könyvét mégis Pelicot néven adta ki, elősorban a családtagjai miatt részint megtartotta a felvett nevet. Emellett a médiavisszhang miatt is fontos volt, hogy ezen a néven adja ki művét. „Ezzel helyreállt az egyensúly is, már nem csak a szégyen tapad hozzá” - fogalmazott.

Gisèle Pelicot mintegy 51 erőszaktevőjét kivétel nélkül bűnösnek találta a bíróság. Dominique Pelicot a maximálisan kiszabható 20 éves börtönbüntetést kapta. A francia törvényszék 47 elkövetőt nemi erőszakban, kettőt nemi erőszak kísérletében, kettőt pedig szexuális zaklatásban talált bűnösnek. A vádlottak egyike nem Gisèle Pelicot-t erőszakolta meg, hanem Dominique Pelicot segítségével a saját feleségét. A bíróság őt is 12 év börtönbüntetésre ítélte nemi erőszakért. A legenyhébb ítélet három év volt, amit hárman kaptak, közülük két vádlott esetében felfüggesztve.

Gisèle Pelicot Himnusz az élethez – Nem az én szégyenem című könyve február 17-én, azaz ma jelenik meg világszerte, Magyarországon az Open Books Kiadó gondozásában.