Mojzes Ivrat: A csend hangjai

hányféle csend van?
és annak hányféle hangja?
a várakozásé, és a vágyakozásé,
a megszeppenésé, és a megrettenésé,
az elgondolkodásé, és az elvágyódásé,
a reményé, és a halálé.
és még hányféle?
ami bennünk lakik, és ami körülvesz,
amit kérünk, hogy magunk lehessünk,
és amit kapunk, hogy magunkra maradjunk,
és amit a némán kérdő tekintetre ad válaszul
elfordított fejünk ostorcsapása.

mert nincs harag, csak a bólintó közöny,
száj szélén apró rándulás,
szapora léptek, lehajtott fej,
igen, az élet megy tovább,
teendőink; ezer apró kényszer,
volt, hát volt,
de most már sietni kell.
egy gyors mosoly, hát szerbusz,
a kulcs elfordul,
önindító,
balra index,
besorolás,
(amott az őszi avarban
egy halott madár.
talán galamb.)
sajnálom,
meg nem állhatok,
bár lépésben, de mégis haladok,
még nem tudom, hová visz e sor,
csak azt, hogy ki megáll, halott,
hát megyek,
igazán
nagyon
sajnálom.