Sokan lekicsinylően legyintettek a hírre, hogy szakértői bizottság felállításáról született döntés az Egyesült Államok, valamint Dánia és Grönland között a vita kezelésére, miután külügyminiszteri szinten „csupán” abban sikerült egyetérteni, hogy a felek nem értenek egyet. A szkeptikusoknak igazuk van abban, hogy a diplomácia története tele van olyan vegyesbizottságokkal, amelyek nem megoldották, csak „jegelték” a problémákat.
A jelenlegi geopolitikai környezetben azonban érdemes ezt a korántsem szokatlan diplomáciai lépést más szemszögből vizsgálni. Napjainkban az élesedő nagyhatalmi rivalizálás közepette ugyanis a diplomáciai lassúság alternatívája sok esetben nem a gyorsabb politikai megoldás, hanem a nyers erő alkalmazása vagy annak nyílt kilátásba helyezése. Donald Trump korábban Venezuelával és Iránnal szemben is megmutatta ezt az arcát, és Grönland kapcsán is tett már fenyegető kijelentéseket. Ebben az összefüggésben a bizottság felállítása nem a gyengeség jele, hanem felelősségteljes döntés nemcsak az érintett felek, hanem Európa, a NATO és végső soron az egész nemzetközi közösség számára is.
Érdemes belegondolni, hogy hol tartana a világ, mennyi szenvedést, emberéletet és anyagi pusztítást lehetett volna megelőzni, ha az orosz és ukrán vezetés, vagy tágabban Oroszország és a „Nyugat” már 2022 előtt létrehoz egy vegyesbizottságot a vitás kérdések kezelésére. Még akkor is, ha mind a mai napig egyetlen kérdésben sem született volna megállapodás, a békés viszonyok fennmaradása önmagában felbecsülhetetlen értéket képviselt volna.
Ezért a mostani döntést inkább megkönnyebbüléssel kellene fogadnunk, nem pedig cinizmussal.
Bízzunk abban, hogy a bizottsági munka, akár lassan, akár részleges eredményekkel, de mégiscsak konstruktív és békés irányba mozdítja el a feleket.
A vegyesbizottságok ugyanis nem pusztán tárgyalóasztalok. Fontos csatornái a békés kommunikáció fenntartásának, sokszor kvázi „forródrótként” működnek, és ezzel érdemben hozzájárulnak az eszkaláció megelőzéséhez. Emellett alkalmas fórumot biztosítanak a bizalomépítéshez, amely a tartós béke egyik alapfeltétele.
A szakbizottságok további előnye, hogy a rendszeres egyeztetések során a résztvevők jobban megismerik egymás érvelésének valódi hátterét, és leválaszthatják a politikai retorikát a tényleges érdekekről. A konfliktus objektív gyökereinek feltárása pedig elengedhetetlen a kölcsönösen elfogadható megoldások kidolgozásához.
A „bizottságosdi” pozitívuma az is, hogy szakmai szintre tereli a politikai döntéshozatalt. Ezzel lehetőséget ad a politikai vezetőknek arra, hogy a szakértői javaslatokra hivatkozva, presztízsveszteség nélkül lépjenek ki egy elmérgesedett politikai konfliktusból. Ez különösen értékes olyan helyzetekben, ahol a közvélemény vagy a belpolitikai dinamika szűk mozgásteret hagy.
Ha kissé távolabbra tekintünk, aligha kétséges, hogy az orosz–ukrán háború lezárásához, valamint egy hosszú távon stabil európai békerend kialakításához is elkerülhetetlen lesz valamiféle „bizottságosdi”. A hidegháborút lezáró helsinki folyamat is hosszú, technikai jellegű egyeztetések sorozatára épült, amelyek megelőzték a politikai áttörést. Ebben az értelemben a szakértői megbeszélés nem a kudarc jele, hanem a realista konfliktuskezelés eszköze.
A valódi veszély nem a bizottságok létrehozásában rejlik, hanem abban, ha a politikai vezetők gyors és „tökéletes” megoldást várnak tőlük, vagy ha valamelyik fél pusztán időnyerésként tekint rájuk a végső győzelem reményében. Reméljük, hogy ezúttal Donald Trumpot is sikerül lebeszélni az erőpolitika eszközeiről, és belátja, hogy a lassú párbeszéd többet ér a gyors pusztításnál.
Összességében, inkább bizottságosdizzunk, mint háborúzzunk!
A szerző nyugalmazott diplomata.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
