gyilkosság;letartóztatás;Angyalföld;Fővárosi Főügyészség;emberölés;

Képünk illusztráció

Indítványozták a 29 éves angyalföldi nő gyilkosának letartóztatását

A Fővárosi Főügyészség szerint a 33 éves férfi előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítható megalapozottan. Úgy tudni, az áldozat egy ismert fitneszmodell volt.

Az angyalföldi gyilkosság miatt indult ügyben a Fővárosi Főügyészség megállapította, hogy a gyanúsított előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítható megalapozottan, és indítványt tett a letartóztatására – áll a főügyészség lapunkhoz is eljuttatott csütörtöki közleményében. 

Azt írták, csak így lehet kizárni, hogy a férfi elszökjön, megnehezítse a bizonyítást, és újabb szándékos bűncselekményt kövessen el. Hozzátették, az indítványról a nyomozási bíró várhatóan a holnapi napon, azaz pénteken dönt.

A 24.hu úgy tudja, hogy az áldozat egy ismert fitneszmodell volt, akivel gyilkosa több tucat szúrással végzett. A lap információi szerint a férfi azt mondta a vallomásában, hogy találomra választotta ki áldozatát, azért végzett vele, mert elvesztette az állását, és így akart pénzhez jutni.

Mint arról beszámoltunk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán közölte, hogy elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit. A rendőrségre kedden délután érkezett bejelentés, hogy egy XIII. kerületi lakásban élő 29 éves nőt két napja nem érnek el az ismerősei. A bejárati ajtót a katasztrófavédelem munkatársai nyitották ki, a rendőrök pedig holtan találták az ingatlan lakóját.

A nyomozók a szemle során idegenkezűségre utaló körülményeket tártak fel, majd azonosították a feltételezett elkövetőt, aki után hajtóvadászat indult. A férfit január 7-én 1 óra körül, Budapest XIX. kerületében fogták el.

A bajba jutott 95 éves ember a háza udvarán esett el, de a lába növényekbe akadt bele, így felkelni sem tudott, csak segítségért kiáltott.