Ma ezért végigtakarítottam a lakást, mert nyomott a kényszer, hogy csináljak valamit… A modern ember már nem mer lazítani, mert azt hisszük, hogy egy percet se vesztegethetünk el a semmittevés oltárán. Pedig semmit tenni is tud nagyon produktív lenni.
A város ilyenkor fényárban úszik, a boltok polcai roroskadásig telnek pirotechnikával,lencsével és túlárazott virslivel.. és a közösségi média azt sugallja: ha nem egy fergeteges, zajos partin búcsúztatod az évet, lemaradsz valamiről. Ez a jelenség ami a népbetegségünk lett az úgynevezett FOMO-jelenség, először a közgazdaságtanban volt és van fontos szerepel különösen a rövid és közép távú befektetésekben és a tőzsdén. Jelentése: fear out of missing, tehát a félelem abból, hogy kimaradunk valami jóból. Sajnos ez a szemlélet begyürűzött a mindennapjainkba, így már nemcsak attól félünk, hogy egy jó befektetésből maradunk ki, hanem egy flancos buliból vagy egy menő furikázásból… Valamiből amire talán nincs is szükségünk…
De mi van akkor, ha a valódi fejlődés nem a rakéták robbanásában, hanem a csendes szavak erejében rejlik? Mi lenne, ha attól félnénk, hogy kimaradunk a saját életünkből? A szilveszteri tűzijáték a modern ember egyik legpontosabb metaforája: látványos, drága, pillanatnyi eufóriát okoz, de végül csak füstöt és szemetet hagy maga után. Ez a „látványbulizás” kultúrája, ahol a hangsúly a külsőségeken van – azon, hogyan nézünk ki ünnepelés közben, nem pedig azon, hogy mi történik bennünk. Bár a tűzijáték az ókori Kínából ered és van mélyebb jelentése is, mégpedig az, hogy elűzze a démonokat, az ártó levegőszellemeket. A tűzijáték tehát eredetileg védelmi mechanizmus volt. Azért durrogtattak, hogy elijesszék a gonoszt, és megtisztítsák a teret az új év előtt. Ez a „tisztító rítus” az, ami mára üres látványossággá szelídült. A zajos partik és a látványos éjféli show-k sokszor csak elfedik a valódi magányt vagy a belső ürességet. A nagy tömegben, a dübörgő zene mellett nem kell szembenéznünk önmagunkkal vagy a társunkkal. Ezzel szemben egy közös, asztal melletti beszélgetés – ahol a telefonok a szoba másik végében maradnak – lehetőséget ad a valódi kapcsolódásra. Sok-sok téma van ami ilyenkor előjön, de egy mély, személyes és családi évértkelés felszínre hozhatja a működésünket mint egyénileg mint pedig családilag.
A pszichológia szerint a boldogságunk egyik legfőbb forrása az oxitocin (a kötődés hormonja), amelyet nem a villogó fények, hanem a mély, érzelmi biztonságot adó beszélgetések szabadítanak fel. Amikor valaki valóban ránk figyel, és mi is rá figyelünk, az építőbb bármilyen méregdrága bulinál. Ez a tisztelet legmagasabb foka: a figyelmünket adjuk önként a másiknak egy olyan világban, ahol mindenki a figyelmünket akarja ellopni.
Hogyan érdemes kezdeni, milyen kérdések segítenek elmélyedni? De minek elmélyedni, hiszen magammal és ezekkel az emberekkel élek, hát itt voltam velük, és tudom mi zajlik bennük… – teszi fel most sok-sok ember e kérdést. De ha belegondolunk, fogalmunk sincs, mi történik velünk.
Jó beszélgetésindító, kezdő kérdések lehetnek:
Milyen volt az elmúlt éved? És miért? Mondd el őszintén!
Melyek voltak az elmúlt év legnehezebb vagy legszebb, legviccesebb, legszomorúbb pillanatai?
Mondj 3 pozitív és 3 negatív szót az elmúlt évről!
