Rosszkor született, rossz helyre. A szomorú sorsú asszonyt negyvenéves koráig titokban, de annál veszettebbül utálta a nép. Irigyelték kivételezett helyzetét, féltek tőle, pletykáltak róla, hogy azután az első adandó alkalommal, amikor már kockázat nélkül megtehették, gyáván rágalmazzák. Hiába áhítozott hétköznapi életre, sohasem adatott meg neki. Meghurcolták, rajta akarták megtorolni halott szüleinek bűneit. Sok millió honfitársához hasonlóan áldozat volt ő is, csak a maga különleges módján: a gyűlölt diktátor lánya, Zoia Ceaușescu (1949–2006).
Már a Román Népköztársaság kikiáltása után jött a világra. Pártkáder apja az új kommunista kormányban volt miniszterhelyettes a mezőgazdasági, majd a honvédelmi tárcánál. A háború előtti „hősi időket”, amikor Nicolae, az ifjú cipészsegéd illegális szervezkedésért börtönben ült, csak hírből ismerhette. Viszont tanúja volt a felkapaszkodásának, annak, ahogy a „tábornok” terrorizálja az erőszakos téeszesítés ellen tiltakozó parasztokat, és az állampárt főtitkáraként Románia mindenható ura lesz (1965). Zoia szülei könyörtelenül leigázták a szerencsétlen országot. Odahaza az asszony, Elena parancsolt, és feltétlen engedelmességet várt el aranykalitkába zárt lányától is.
Zoia fogoly volt, nem kárpótolták a drága ajándékok, mint az iráni sahtól kapott Mercedes sportkocsi. Szekusok „vigyáztak rá”. Ha megtetszett neki egy rangon aluli fiú, eltüntették a közeléből. Így járt a szintén kádergyerek Petre Roman – a Ceaușescu házaspárt majdan agyonlövető puccsisták miniszterelnöke –, egy erdélyi magyar orvos, illetve Petru Popescu író, akit direkt azért engedtek ki Amerikába, hogy vissza se menjen. Zoia nem vállalt tisztségeket, ellentétben a fivéreivel: Valentin (1948) a központi bizottság tagja és a Steaua futballklub főnöke volt, a hírhedt Nicu (1951–96) megyei párttitkár. Ő inkább olvasott, művészekkel és tudósokkal barátkozott.
Matematikusként végzett, de a conducător lánya a kollégái között sem vegyülhetett el; a kutatóintézetet, ahol menedéket remélt, bezárták. Otthon is megfigyelték, az előkelő villában a bukaresti Győzelem sugárúton, ahová már férjével, Mircea Opran műegyetemi tanárral költözött. Petre Roman szerint Zoia megvetette a diktatúrát, „a Kárpátok géniuszának” beteges személyi kultuszát. Ám a drámai bukás, szüleinek kivégzése után őt is letartóztatták. Ellene heccelt az állami tévé, luxuséletét leleplezendő bemutattak egy videómagnót, egy pakli nyugati cigarettát és egy réz konyhai mérleget – ez utóbbiról azt hazudták, hogy színarany.
Zoia Ceaușescu nyolchavi vizsgálati fogság után amnesztiával szabadult 1990-ben, a gazdasági bűncselekmények bizonyítatlan vádját csöndben ejtették. A házából kitették, munkát ezzel a baljós névvel sehol sem kapott. Hátralévő éveiben szerény körülmények között élt, szinte bujkált az emberek elől. Láncdohányos volt, tüdőrákban halt meg ötvenhét évesen. Kívánsága szerint elhamvasztották. Porrá lett végül, ahogyan minden földi halandó – mintha nem is zsarnok lánya lett volna.