„A temető nem színház, a sírunkon nem táncolunk!” – mondja Kruk a gettó könyvtárosa (Fandl Ferenc) Joshua Sobol Gettó című előadásában a Miskolci Nemzeti Színházban. Még ki is plakátolja ezt a mondatot, amit a gettóparancsnok (Harsányi Attila) nemes egyszerűséggel betilt. Az izraeli szerző 1984-ben egy trilógia első részeként írta a művet, melyet 1990-ben a Madách Színházban Mácsai Pál rendezett, 2010-ben pedig Béres Attila Pécsen vitt színre. Most a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója újra elővette és ő maga rendezte újra. A pécsi és mostani előadás zeneszerzője is Jávori Ferenc Fegya volt, de a 2025-ös változatban összességében kevesebb lett a zene, a dal, miközben egy-két új szerzemény bekerült az előadásba.
A jeleneteket, miközben beforog a színpadra az új helyszín, fülsüketítő sziréna hang vezeti fel. Ez a zaj szinte mindent elnyom, azt is, ami azután soron következik. Béres rendezése rendkívül komor, persze ezt a téma is megköveteli, de mintha a világban zajló események még reményvesztettebbé tennék a helyzetet. Az irodalmi Nobel-díjasunk Krasznahorkai László is erről értekezett a beszédében, ezért is szólt a remény helyett az angyalokról. Sobolnál az angyalokat a művészet, a színház jelenti. A darabban a vilnai gettóban 1942 és 1943 között működött egy színház. Ez szimbolizálta azt, hogy még ilyen időkben is lehet vigasz, a színház jelenthet némi gyógyírt akkor is, amikor sok zsidót küldtek a nácik a halálba. Béres mostani rendezése ezt a kérdést helyezi a középpontba. Meddig és milyen körülmények között lehet színházat csinálni? A kérdést sok szempontból most is aktuálisnak érezzük, olyan értelemben is, hogy milyen kompromisszumokkal lehet színházat csinálni, egyáltalán tehetünk-e bármilyen szakmai vagy ideológiai értelemben engedményeket.
Az egyes jelenetekben erősen nyomasztó díszletet, most is akárcsak Pécsen, Horesnyi Balázs tervezte, a jelmezekért pedig szintén akárcsak Pécsen, Pilinyi Márta felelt. Pécsen a Budapest Klezmer Band játszott élőben, most a Miskolci Nemzeti Színház zenekarából létrejött héttagú klezmer formáció kísérte a produkciót. Az előadásban közreműködött az énekkar és balettkar is. (Koreográfus: Kozma Attila)
Béres Attila rendezése mintha egyfajta összegzés lenne. Az elmúlt miskolci évek sikereinek és küzdelmeinek valamiféle esszenciája. Letisztult, finomkodás nélküli, olykor igencsak kegyetlen látlelet morálról, emberi tisztességről, a művészetbe, a színházba vetett elpusztíthatatlan hitről, ami sokszor a sok öröm mellett rettentő fájdalmakkal jár.
Harsányi Attila gettóparancsnoka rendkívül formátumos alakítás. Elénk teszi mindazt a drámát és kétséget, gyötrelmet, sokszor néma hallgatást, ami a pozíciójával jár. Szőcs Artur néma tisztje (már Pécsen is játszotta ezt a szerepet) méltó partnere, ellenfele a Harsányi által játszott figurának. Kittel ugyanis szintén művész, csakhogy váltott, katona, mai nézőpontból politikus lett. Így a pillanatnyi érdekei minden humánumot felülírnak, még akkor is, ha olykor meglágyul és úgy tesz, mintha a művészet és a színház lenne a fontosabb, ám ez igazából csak megjátszott, üres szerepjáték, néhány percig tartó érzelmi megingás. Czvikker Lilla énekesnője egyszerre távolságtartó és érzéki. Tehetsége messze kiviláglik ebben a sötét időben is. A Bábut (Lukács Ádám) mozgató Börcsök Olivér nagyon jól együttműködik színpadi partnerével és az előadás végi Hitler paródiájában pedig megmutatja a gyűlölet elvakult, fékevesztett, őrült extázisát. Egészen felkavaró, amit látunk tőle. A társulatot alakító Fazakas Júlia, Máhr Ágnes, Baranyi Emma, Keresztes Sándor és Zalányi Gyula valamennyien fontos résztvevői a miskolci együttestől már megszokott magas színvonalú összjátéknak. A gettóban működő szabóságot vezető üzletember szerepében Rácz János jól példázza, milyen, amikor valaki teljesen beleszédül abba, ami az ölébe hullt. Kincses Károly és Puskás Balázs is markáns karaktereket formál meg.
Az előadás legvégén, miközben szinte mindenkit legyilkolnak, a Jóisten kárpótlásul babesőt bocsát a színpadra. A német tiszt korábban hat deka eltűnt bab miatt fenyegette meg a gettólakókat. Csakhogy a kárpótlás későn jön, valami, a már emlegetett remény, mintha végleg elveszett volna. Maradnak az angyalok!
Infó: Josuha Sobol: Gettó. Rendező: Béres Attila. Miskolci Nemzeti Színház
