Arra kell kérnem Önöket: az istenért, ne ingereljék a fideszes politikusokat! Kéretik megérteni: az ingerküszöbük újabban nagyon alacsony, az idegeik tropára mentek. A tapasztalatok szerint ön- és közveszélyes lehet a reakciójuk. Két dologra különösen érzékenyek: a kritikára és a joghézagra. Ezt a kettőt egyszerűen nem bírják elviselni. A kritikára hisztériával, a vélt joghézagra azonnali betömési ingerrel válaszolnak. Ha kell, ha nem, hisztiznek és tömnek. Láthattuk a vértolulást Nyíregyházán vagy az amúgyis gyenge idegzetű egészségügyi államtitkárnál, a váratlan napszakokban rájuk törő, nem kevésbé hisztérikus joghézagtömést pedig a köztársasági elnökről szóló törvénymódosítás kapcsán.
Most üt vissza, hogy ez alapvetően macsó társaság. Azt pedig minden nőtársam tudja, hogy szemben az ellenkező híresztelésekkel, a hisztéria alapvetően férfitulajdonság. Jó, néha mi, nők is hisztizünk, drámázunk egy kicsit, de amit egy férfi tud produkálni valamilyen önérzeti sérelem, hatalom- vagy szerelemféltés, akár egy egyszerű náthaveszély vagy futballvereség esetén – az kérem, maga a tomboló vihar a szelídeden fújdogáló szellőcskéhez képest.
Súlyosbítja a helyzetet, ha az illető férfi politikus. Először Bibó definiálta pontosan a „politikai hisztéria” fogalmát. Olyan kollektív lelkiállapotról van szó, amelyhez, mint mondja, egy politikai közösség félelmei és kényszeres önigazolása vezetnek. Vele jár a kreált ellenségkép, a túlzó veszélyérzet (az ő sérelmeik a végső katasztrófát jelentik), a valóság eltorzítása. A legnagyobb veszélye a demokratikus fejlődés megakadályozása – így Bibó.
Stimmt. Stimmt és stimmt.
Ha feltűnik egy tekintélyes, köztiszteletben álló tiszás jelölt, mint a nyíregyházi állatkertigazgató, a helyi kormánypárt ”puhatestű, gerinctelen” árulót ordít, és lemondást követel. Hivatkozva arra, hogy az állatkert állami (valójában inkább uniós) támogatást kapott. Milyen váratlanul őszinte önvallomás ez arról, hogy szerintük az állami támogatás igazi funkciója a párthűség megvásárlása! A féktelen hiszti olyan kontraproduktívvá vált (pillanatok alatt megnövelte a tiszás jelölt táborát), hogy a felső szint volt kénytelen idegcsillapítót adagolni saját helyi hadainak.
Takács Péter bazmegezését (Bibó, finom lélek lévén, ezt a tünetet kihagyta), legújabban a felsőoktatási államtitkár kiborulását egy éles, tolvajozó hallgatói hozzászólás nyomán ismerjük. Azt is, hogy a mindig fegyelmezett Pintér Sándor hogy vesztette el stílusérzékét a kórházban rekedt kisbabák kapcsán. („Nem mi szültük őket..”). De a pénteki rádiómonológban már Orbán is azzal ijesztette meg híveit, hogy „kihullik a haja” (ő még nem tart ott, hogy kitépésével riogasson) a Tisza programjának olvastán. Ami természetesen hiteles, hiszen alá van írva, és ő papíron is látta. Eszerint az Index a kedvéért nyomtatott belőle egy példányt – kérdés, hogy utólag vagy már az alkotó folyamatba bevonva („a macskaadó nem elég, még a nyugdíjak elvételét is tegyétek bele, fiúk!”).
Bár Orbánt nem sorolnám a spontán hisztizők közé. Az övé inkább a céltudatosan előadott művi hisztik műfajába tartozik. Ugyancsak a politikai hisztéria sajátos válfaját képviselik a Bayer vagy Menczer-féle krónikus, idült hisztizők. Részükről egy kis szájhabzás és átkozódás bármikor produkálható, legfeljebb a habot-átkot most forrpontra hevítik.
Komolyabb ügy a friss törvénymódosítás a köztársasági elnök bebetonozására. Ez az, amit Jámbor András és a figyelmünket a manőverre először felhívó Tordai Bence „lex vesztes”-nek nevez, mert egy esetleges választási vereség utáni biztonsági övet építi be a kormánypárt fulladó motorú járgányába.
2011-ben a Fidesz - amilyen bohók és meggondolatlanok voltak! - maga fogalmazta meg azt a szabályt, hogy az elnök akadályoztatása esetén, ha ezt az országgyűlés kimondja, a házelnök veszi át feladatait. Most eszükbe jutott, hogy nem lesz ez így jó. Hiszen egy új összetételű parlamentben a házelnököt az új többség adja, ahogy meg Sulyokot ismerik, ő nem a legerősebb láncszem. Gyenge legény, még a végén képes lehet a konfliktusok elől pl. egy „tartós betegségbe” menekülni. Akkor meg ki fogja akadályozni az új kormány munkáját?! A 14 éves rendelkezésben most hisztérikus gyorsasággal felfedezték tehát a „joghézagot”. Amit oly villámsebességgel kell betömni, hogy a módosítást éjszaka adták be, hajnalra újra faragtak rajta, másnapra az illetékes bizottság fideszesei már meg is szavazták. Jövő hétre, a parlamenti kétharmad jóvoltából az állítólagos hézagot úgy bestoppolják, hogy még! Ezután a Polt Péter vezette és tisztán fideszes delegáltakból álló Alkotmánybíróság a székéhez kötözheti Sulyokot (vagy valaki mást?).
A „vagy valaki másnál” persze mindenki Orbánra tippel. Jogosak az ellenérvek is, hiszen az átüléssel előre beismerné a vereséget. Igaz. De mint lehetőséget végveszély esetére azért ezt is beépítették. Ha elkerülhetetlennek látszana a bukás, még mindig játszhatnak a négy éves hatalomnélküliség lerövidítésére. Ez a B terv. Amely szerint Orbán az államfői székből hónapok alatt tönkre teheti az új kormány munkáját.
Nyugodjunk meg: ő majd nem érzi magát „akadályoztatva”.