Európa Torna Osztály

Előbb a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szervezésében Hidegkuti Nándor, az ETO edzője, az Aranycsapat (hátravont) centere tartott vetítéssel egybekötött élménybeszámolót. Az alkalomra a TIT megszerezte az angolok elleni londoni 6:3 és budapesti 7:1, valamint a nyugatnémetekkel szemben az 1954-es vb-csoportmérkőzésén elért 8:3 filmjét. Majd november 15-én, három nappal a Lokomotiv Szófia kisalföldi vendégjátéka előtt a tokiói diadalról mesélt 1964 két győri labdarúgó olimpiai bajnoka, Orbán Árpád és Palotai Károly.

A helyi lap sportszerkesztői azonban nem andalodtak el, és a bolgár csapat 5:3-as győri legyőzése után ilyeneket (is) írtak: „az ETO védelme katasztrofális dolgokat művelt”; „a támadósor tagjai közül Szaló és Keglovich nagyon gyenge teljesítményt nyújtott”. Igaz, arról is beszámoltak, hogy „a mezőny legjobb játékosa Korsós volt, de kívüle Povázsai nagy akarását, irányítókészségét, küzdőszellemét is feltétlenül meg kell dicsérni”. Annál inkább jogos lehetett a kiemelés, mert a szófiai együttes a 69. percben még 3:2-re vezetett, aztán a győriek – Győrfi László góljával, majd a „megénekelt” Povázsai László duplájával – fordítottak.

A visszavágó így is majdnem olyan nehéznek tetszett, mint az elszámolás az első találkozó után. Noha a győri meccsen 10-11 ezren drukkoltak, a fizető nézők száma mindössze 6874 volt. Nyilván sok – akkor még papír – tízes és húszas csúszott az aznap dőzsölő jegyszedők zsebébe... Mivel a feltűnő különbség szúrta a klubvezetők szemét, a következő nemzetközi kupamérkőzésen már nem lehetett – annyit – stiklizni, az amszterdami DWS (Door Wilskracht Sterk, az akaraterő folytán erős) legényei elleni találkozón 16 165-en szurkolták le a belépő árát.

A Lokomotiv azért parancsolt tekintélyt az 5:3 ellenére is, mert az előző BEK-fordulóban 8:3-as csapást mért Szófiában a Malmö csapatára. Nikola Kotkov, aki Győrött két gólt szerzett, ötöt rámolt be Nils Hult svéd kapus hálójába, s a 15 238 néző repesett a boldogságtól. (Teljes döbbenet fogadta viszont 1971-ben Bulgáriában, hogy a 32 éves Kotkov – válogatott csatártársával, a 28 esztendős Georgi Aszparuhovval együtt – autóbalesetben meghalt.)

A visszavágóra egyhetes társasutazást szervezett az IBUSZ győri kirendeltsége. A résztvevők vasúton, a Pannónia expresszel utaztak Bulgáriába, és a vasárnap délután egytől rendezett mérkőzés másnapján érkeztek haza. A bolgárok azért tették e korai órára a találkozót, mert Szófiában tombolt a tél, a pályát napközben is jégréteg fedte, a kapuk előtti területet fűrészporral és homokkal kellett felszórni.

De még ezen a talajon is öröm volt játszani ahhoz képest, amilyen viszontagságokat a hotelben éltek át a győriek. A harmadrangú szálló éttermében hullott a vakolat, az ételek minősége a falak állapotával harmonizált. Nem egy játékos akadt, aki a kinn tartózkodás során alig evett valamit. Mindennek tetejébe a Bulgáriában töltött éjszakák egyikén Keglovich László és Orbán kulcsra nem zárható szobájába bejutott egy részeg, aki alighanem a mellékhelyiséget akarta felkeresni, mert – a labdarúgók még nagyobb döbbenetére – a szoba közepén könnyített magán.

A folyók városának futballistáit azon a BEK-visszavágón mardosta az élet rendesen, mert a Kisalföld tudósítása szerint a bolgárok a győri játékosokat „ott rúgták, ahol érték”. Direkt szerencse, hogy itthon nem láthatták a találkozót, miután az egyetlen tévé vezetősége közleményben tudatta: „A Nők Lapja és más hetilapok tv-műsorától eltérően a Szófiai Lokomotiv–Győri ETO labdarúgó BEK-visszavágót a televízió nem közvetíti.”

A bolgár fővárosban azt sem tudták, hogy a Győr játszik. A plakátok úgy hirdették: Lokomotiv–Vasas mérkőzés lesz a Vaszil Levszki stadionban. A kisalföldi klubot akkoriban Győri Vasas ETO-nak hívták, nyilván ez tévesztette meg a vendéglátókat. Az elírásra azonban nem fizettek rá, mert a cudar időben is 35 ezer néző topogott a lelátókon, a Vasas név – hajdanán – hírverésnek kiváló volt.

Az ETO viszont megdermedt az első félidőben, amelynek végén a Lokomotiv 3:1-re vezetett. Majd mindjárt a szünet utáni első percben Povázsai szépített, aztán a 67. percben Cvetan Lalov kezéből kicsúszott a labda, Korsós István az üres kapuval állt szemben, de a kapufára pattintott...

Nagy mulasztás volt, mindenekelőtt azért, mert szűk negyedórával később Cvetan Milev 4:2-re alakította az állást. „Magamban már belenyugodtam, hogy harmadik mérkőzés lesz” – mondta utóbb Hidegkuti edző. (Annak idején, ha azonos differenciával nyerte az egyik mérkőzést az egyik, a másikat a másik csapat, újabb másfél óra következett semleges pályán.)

De nem kellett túlórázni. Noha a helyszíni beszámoló szerint „4:2 után óriási nyomás nehezedett az ETO kapujára, időnként nyolc bolgár játékos tartózkodott Tóth kapuja előtt”, három perccel a lefújást megelőzően Palotai tért ölelő átadással szöktette Keglovichot, aki az indításhoz illő módon emelt a szófiai hálóba (4:3). December 6-án Mikulás-csomaggal ért fel e kontra... Az utóbb játékvezetőként is kiemelkedő, három világbajnokságon sípoló, két BEK- és egy KEK-döntőt dirigáló Palotairól így zengett a Népsport: „A mezőny legjobbjának bizonyult. Kitűnt nagy munkabírásával, szereléseivel, irányító készségével.”

A Rabotnicseszko Delo viszont ezzel a szalagcímmel jelent meg: „Keserű győzelem”. A Narodna Mladezs című lap pedig feltette a kérdést: „Nem volt még elég a győri csapattól kapott leckéből?”

Az 1964-ben hatvan éves ETO akkoriban a legszebb napjait élte, hiszen 1963-ban bajnoki címet nyert, majd a következő esztendőben bejutott a hazai kupadöntőbe, hogy aztán 1965 és 1967 között egymás után háromszor hódítsa el az MNK-t. A csapat 1965-ben BEK-elődöntőt vívott – a legjobb négy mezőnye így festett: Benfica, Győr, Internazionale, Liverpool –, és sokakban felvetődött, hogy a kisalföldi klub Egyetértés Torna Osztály elnevezését Európa Torna Osztályra kellene módosítani.

Elvégre efféle sikerek először fordultak elő a klub történetében, s a vagongyári sporttelepre azért is érdemes volt kimenni, mert 1964 és 1967 között hazai pályán 35-ször nyert, 12-szer döntetlent ért el, és csak 7-szer – 1964-ben és 1967-ben egyszer-egyszer – vesztett bajnoki mérkőzést az ETO. (Az otthoni teljesítmény 73,2 százalékos volt.)

Az együttest Az év sportolói ankéton 1964-ben az ország ötödik legjobb csapatának választották. Mielőtt bárki legyintene, hogy az nem is olyan nagy szám, tisztelettel közbevetem: az abban az esztendőben minden idők legjobb magyar Eb-szereplését produkáló, bronzérmes labdarúgó-válogatott szavazatot sem kapott...