Van Budapesten egy hetvenegy éves asszony, akit özvegy Jónás Jánosnénak, Juditnak hívnak. Egy év alatt ötvenhatról harminc kilóra fogyott. Naponta nyolc-tizenkét órát dolgozott és dolgozik egy budai bevásárlóközpontban, takarítóként. Minden fillérjét egy omladozó, nyolc éve üresen álló önkormányzati lakás felújítására költötte. Soha életében nem kért, nem panaszkodott. Annyit akart, ami minden állampolgárnak járna: hogy legyen hová lehajtania a fejét. És legyen majd hol meghalnia — méltóságban.
2025 február végén, amikor a Noszlopy utcai lakás felújítása még javában folyt, a kőbányai önkormányzat már eldöntötte: Jónásnét kilakoltatja, mert „időre nem tett eleget a helyreállítási kötelezettségének”. Erről a bíróságot és a végrehajtót tájékoztatta. Jónásnénak a bírósági végrehajtó szólt ez év szeptember 26-án, hogy pakoljon ki, mert három nap múlva a rendőrség fogja kirakni - a saját erejéből lakhatóvá és széppé varázsolt otthonból.
És 29-én Judit már a szomszéd asszonynál alszik, egy földre terített paplanon.
A KŐBÁNYAI PUTRI MINT DRÁGA KELEPCE. A kőbányai vagyonkezelő 2024 tavaszán „helyreállítási kötelezettséggel” adta bérbe a 28 négyzetméteres, komfort nélküli romot Jónás Jánosnak és feleségének. A lakásnak sem fűtése, sem fürdőszobája nem volt. A bérleti szerződés kimondta: fél év alatt, saját költségen kell komfortossá tennie; a teljes villany-, gáz-, vízvezeték-hálózatot ki kell cserélni; fürdőszobát kell építeni; nyílászárót cserélni; első osztályú hideg burkolatokkal ellátni valamennyi helyiséget; konyhaszekrénnyel, fűtőtestekkel kell felszerelni az ingatlant; mindezt műszakilag dokumentálni (pl. érintésvédelmi jegyzőkönyvet írni, de arra is ügyelni kellett, hogy „Az eltakarásra kerülő szerkezeteket eltakarás előtt a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. megbízottjával kell átvetetni, és az eltakarást engedélyeztetni.”).
A vagyonkezelő 2023-as költségbecslése szerint mindez 3,58 millió forint. Az idős házaspár a megtakarított pénzéből látott hozzá a felújításhoz. Szakembert fogadtak, aki megvetette a vagyonkezelő által meghatározott első osztályú anyagokat. A munkadíjat készpénzben fizették, számlát nem állított ki a vállalkozó.
Új csöveken hozták be a vizet az udvarról, egészen a konyhából leválasztott fürdőszobáig; az új betonalapra a konyhába 60x60 centis divatos kerámiát, a szobába kicsit hagyományosabb laminált parkettát raktak. Hogy ne költsenek albérletre, de bútorra sem, egy ágybetétet tettek a parkettára, szeptemberben beköltöztek. A többi munka már a bentlakás alatt is elvégezhető – gondolták ők. De a szigorú műszakis figyelmeztetett: ki kell menni a lakásból, oda csak a felújítás után, annak lepapírozása és elfogadása, majd az új szerződés megkötése után költözhetnek be.
A TRAGÉDIA: A FÉRJ HALÁLA, AZ ÖZVEGY MAGÁRA MARADÁSA. A családfő, János, 2024 októberében meghalt - kétoldali tüdőgyulladásban. Az özvegy szerint ehhez hozzájárulhatott az utcán töltött éjszaka is. Mert miután kiköltöztek, pár napig a szabadban aludtak, nehogy önkényesnek nyilvánítsák őket. János két héttel később elhalálozott. Judit összetört: 53 évig élt együtt az első és utolsó férfival.
A temetés elvitte a félretett pénzüket. Az özvegyasszonyt november 18-án behívták a vagyonkezelőbe, és kötöttek vele egy új szerződést, amelyben csak ő a bérlő, a polgármester a bérbeadó. A városvezető nevében eljáró vagyonkezelő most is 2024. december 31-i határidőt szabott meg a felújítási kötelezettség határidejéül. Sem a férj halála, a temetés költségei, sem a megemelkedett anyag- és munkadíj-költségek, de a közelgő ünnepi leállások sem befolyásolták az önkormányzati lakások gazdáját. A szerződés szerint Judit kérhetett volna határidő hosszabbítást. Elmondása szerint a műszakis fiatalasszonynak szóban többször elmondta, nem lesz kész az év végére.
A felújítás értelemszerűen csúszott — de az idős, megtört asszony folytatta a takarítást, és minden megkeresett fillért beletett a lakásba. Újabb szerződést nem kapott: az új évben már „önkényes lakásfoglaló” volt, aki ellen elindították a kiürítési eljárást. De még arról sem tájékoztatták a megözvegyült, pénzéből, egészségéből, hitéből kiforgatott asszonyt, hogy májusban döntött a bíróság, és a nyári szünet után – persze még a moratórium előtt - utcára fog kerülni .
A HELYI HATALOM EMBERTELENSÉGE ÉS CINIZMUSA. Két alkalommal mentünk be a polgármesteri hivatalba Judittal. Először október 22-én, de sem D. Kovács Róbert polgármester, sem a fogadóóráját tartó Weeber Tibor alpolgármester nem állt szóba velünk. Judit nagyon rosszul nézett ki: aznap hajnal 5-től dolgozott déli 1-ig, napok óta izgult, meghallják-e a már közös jajkiáltásunk: nem tudott enni, vizet is alig ivott, féltem, leáll a szervezete. Telefonáltam, nem vették fel, újabb e-maileket írtam a polgármesternek: életveszélyben van az idős asszony, legyen szíves lépni, nem konfliktust, fedelet szeretnénk. Hiába vártunk a hivatalban aznap délután 4-ig, nem volt válasz.
Maradt az egy héttel későbbi, a 29-ei időpont, amit Weeber korábban adott Juditnak. A lakhatásért felelős alpolgármester sajnálta a történteket, úgy fogalmazott, hogy őhozzá már későn jutott el az információ. Tárgyalást ígért a vagyonkezelő vezetőjével, hogy „találjunk valamilyen kiskaput a helyzetre, mert önkényes lakásfoglaló tíz évig nem kaphat lakást Kőbányán”. Önkényes lakásfoglaló lenne a 30 éve a kerületben élő, szerződéssel rendelkező, legalább hatmillió forintot az önkormányzat tulajdonában lévő lakásra költő özvegyasszony?
Nem, nem ő az önkényes, hanem a kilakoltató önkormányzat. Mégis, bizakodtunk. Mert egy embernek látszó alpolgármesterrel beszéltünk.
A lakhatási szervezetek szerint szociálisan érzékeny, hétgyerekes Weebernek azóta sem sikerült megszervezni az egy héten belülre ígért találkozót. Ellenben a polgármester november 20-án, negyven nap után válaszolt a levelemre. D. Kovács Róbert írásos válaszából világosan látszik, hogy Jónásné ügyében semmiféle emberiességi és jogi mérlegelés nem történt. Csak a hatalommal való kegyetlen visszaélés.
A város ura hosszan sorolja, miért tette földönfutóvá az özvegyasszonyt: a felújítás ugyan megtörtént, de Jónásnéék elmulasztották értesíteni a műszakist, és az ő engedélyét kérni az eltakarásra kerülő szerkezetek eltakarására. Ráadásul: életvitelszerűen tartózkodtak a lakásban a felújítás alatt, a törmeléket csak felszólításra szállították el, és nem készültek el a múlt év december 31-i határidőre a felújítással, így januárban nem tudtak 5 éves szerződést kötni. Ennek következtében Jónásné „önkényes lakásfoglalóvá vált”, amiből egyenesen következett, hogy a vagyonkezelő február 28-án elindította a lakáskiürítési eljárást. “A bíróság a 2025. május 20-án kelt végzésében érvényes lakásbérleti szerződés híján döntött az önkényesen elfoglalt lakás kiürítéséről. A végrehajtó 2025. június 24-én hagyott értesítést Jónás Jánosnénak, a végrehajtásra végül 2025. szeptember 29. napján került sor” – áll a polgármesteri válaszban.
A városvezető levelét azzal zárja, hogy „Bízom benne, hogy Jónás Jánosné lakhatása az Ön közreműködésével mielőbb megnyugtatóan rendeződik.”
Ekkora cinizmussal régen találkoztam. A Kőbánya honlapján “jász származású”-ként bemutatkozó D. Kovács Róbert polgármester úgy gondolja, nem az ő feladata a kerületben 30 éve élő, adót fizető, hatmillióból lakást felújító cigány asszonynak lakhatást biztosítani, hanem az ő rasszista szemében „cigány vajda”-ként látott roma polgárjogi politikusnak.
ALAPJOGI KÉRDÉSEK. A polgármester hivatkozási alapja, a helyi rendelet önmagában is embertelen, de a végrehajtása még inkább. Erre azért van lehetőség, mert az állam alaptörvényi szinten lemondott a lakhatáshoz, a szociális biztonsághoz fűződő alapjogok érvényesítéséről. Jogászaink dolga megvizsgálni, hogy Kőbánya lakásrendelete ütközik-e a jelenlegi Alaptörvényben foglaltakkal. Vagy tényleg jogszerű lehet ma Magyarországon a kőbányai önkormányzati modell, az ingatlanfelújítás kiszervezésének alvilági módszere?
Ha időben sikerül a felújítás, az önkormányzat nyer: befektetés nélkül egy jelentősen magasabb értékű, komfortos lakást kap. Ha nem, akkor is nyer: ki lehet lakoltatni a bérlőt, és a lakást magas bérleti díjjal újra ki lehet adni. És akkor nyer a legtöbbet – mint ebben az esetben –, ha hagyja, hogy a bérlő szinte kulcsrakészre felújítsa a lakást, és csak azután lakoltatja ki.
AMI REMÉNYT AD. A Noszlopy utca 26-ban, amikor szúnyoghálón keresztül megnéztük a lakásbelsőt, beszélgettünk a szomszédokkal: felháborodtak az önkormányzat eljárásán, szeretik és nagyon sajnálják Jónásnét. Mind a négy szomszéd tanúsította, hogy: Judit rendesen fizetett, dolgozott, felújította, szebbé tette nemcsak a lakást, az udvari kiskertet is, és méltatlanul bántak el vele.
Ez azt bizonyítja, hogy a civil társadalom még él. Amíg ilyen szomszédok vannak, van remény arra, hogy ez az ország még életképes.
A TÖRTÉNET TANULSÁGA: RENDSZERSZINTŰ LAKHATÁSI ÖNKÉNY. Az önkormányzat romos lakásokat ad ki felújítási kötelezettséggel. A felújítást irreális határidővel, drága és bürokratikus feltételekkel terheli. A szegény, jogi kérdésekben járatlan bérlők így szinte biztosan „jogsértő helyzetbe” kerülnek. Innentől már csak idő kérdése a kilakoltatás.
Ez a kőbányai önkormányzati üzleti modell. Hol van a szociális ellátási kötelezettség? Melyik fontosabb, az ember vagy a pénz?
Jónásné esetében az önkormányzat felújított lakást kapott vissza. Ha a vagyonkezelő zrt. dolgozott volna az ingatlan felújításán (ahogy az ő dolguk lenne!), dupla annyiba kerülne, akkor is, ha nem korruptak. Ami Jónásnénak 6 millióba került, az a vagyonkezelőnek minimum 12 lenne. Ha a helyhatóság felajánlja a hat millió forint pénzkár megtérítését, akkor is munka nélkül, jogosulatlanul gazdagodott. Jónásnénak nem a pénz kell, hanem a lakás!
FELHÍVÁS KŐBÁNYÁHOZ - ÉS MINDEN FELELŐS DEMOKRATÁHOZ. Judit asszony ügye nemcsak az övé, hanem Kőbányáé és minden jóérzésű emberé. A helyhatóságokat nem azért hoztuk létre, hogy alantas módon üzleteljenek a közös vagyonnal, hanem azért, hogy a rászoruló emberek, családok szociális létbiztonságában, lakhatásában értő és érzékeny módon segítséget nyújtsanak.
Felhívom Kőbánya vezetését: térjenek vissza az emberség útjára, kérjenek bocsánatot Judittól, és kössenek vele szerződést a felújított Noszlopy utcai bérleményre vonatkozóan!
Ha erre nem hajlandóak, tüntetni fogunk, és pert indítunk Kőbánya ellen: a tisztességtelen szerződési kikötés, a méltányossági mérlegelés hiánya, a jogalap nélküli gazdagodás, a végrehajtás aránytalansága, a szociális jogok sérelme, a tájékoztatási kötelezettség megsértése, a joggal való visszaélés mind-mind alapot ad arra, hogy visszahelyezzük özvegy Jónás Jánosnét az őt megillető jogaiba és a lakásába. De ezek a joghelyek együtt sem fejezik ki azt a mérhetetlen kínt és szenvedést, amit a kőbányai vezetés ennek az idős házaspárnak okozott. És okoz ma is, özvegy Jónásnénak.
A szerző a Roma Parlament – Polgárjogi Mozgalom elnöke.
