Lokomat, Omego, Prodrobot, Eksoskeleton, Amadeo, Myro, Pablo, Diego, Tymo – nevük hangzása ellenére „ők” nem egy mariachi zenekar tagjai, hanem a budapesti Bethesda Gyermekkórház robotterápiás részlegének „munkatársai”. A legmodernebb technológiával felszerelt osztályon tavaly március óta fogadják az ország minden részéről hozzájuk érkező gyerekeket. Hazánkban ez az egyetlen olyan gyermekegészségügyi intézmény, ahol mindezért nem kell fizetni a szülőknek, a NEAK finanszírozza a kezeléseket.
Amikor belépünk a terembe, a tüneményes, hároméves Patrikon akad meg a szem, aki huncutul mosolyogva hagyja, hogy Pankotay Anna vezető terapeuta először egy biztonságos, ruganyos hevederrendszerbe segíti Patrikot, majd finoman rácsatlakoztatja a terápiás robotra. Mint megtudjuk, Patrik viszonylag új beteg, 1-2 hónapja kezdődött csak a kezelése, hetente egyszer jár ide. A Lokomat, a kezeléséhez használt gép tartja a törzsét és a lábát a helyes pozícióban, majd a különböző programok segítségével mozgatja a kisfiú lábait úgy, hogy neki is aktívan részt kell vennie a mozgásban.
„Patrik azért érkezett hozzánk, hogy a járásképét javítsuk, nála most az önálló járás elérése a cél, az izomerősítés, a fej- és törzskontroll, a lábak erősítése” – meséli Pankotay Anna, aki a beszélgetés során folyamatosan figyeli a kisfiút is, és amikor mond vagy jelez valamit, azonnal reagál rá. „A Lokomatot egyébként a gyerekek Transformersnek szokták hívni – teszi hozzá mosolyogva –, ez a gép a magas ismétlésszámmal abban segít, hogy Patrik a neki legmegfelelőbb járásképben a lehető legtöbbször gyakorolja az adott járásmintát. A kisfiú a gép nélkül is tud járni, de segítséggel.”
A terembe egymás után érkeznek a páciensek, fiúk, lányok, óvodások és kamaszok, nincs megállás, a gyógytornászok kedvesen duruzsoló hangja és a gépek halk, monoton zümmögése tölti be a teret, miközben Patrik sorra éli át a virtuális kalandokat a kezelése közben. Itt valamennyi eszköz egy nagy kijelzőhöz kapcsolódik, és a gyerekek a saját aktivitásukkal irányítják, befolyásolják a monitoron látható kedves, animált figurák mozgását, akik sétálnak vagy éppen futnak annak megfelelően, hogy a páciens mennyi erőt fejt ki, vagy például egy másik eszköznél a tűzoltó vízsugara olyan messzire lő ki, amilyen erővel szorítja az eszközt a gyerek. Éppen ezért is szeretnek ide járni, hiszen nemcsak hogy semmiféle fájdalmat nem tapasztalnak, de ráadásul még egy izgalmas játék részesei is lehetnek, miközben fejlődnek, gyógyulnak, regenerálódnak.
„Azt mindig elmondjuk a szülőknek, hogy a robotterápia nem csodaszer, de remekül kiegészíti a klasszikus mozgásterápiákat, mint például a gyógytornát – teszi hozzá a vezető terapeuta. – Itt a páciensekkel nagyobb ismétlésszámban, interaktív játékba ágyazottan, esetenként motoros rásegítéssel gyakoroltatjuk a mozgásokat. Többnyire központi idegrendszeri sérült gyerekekkel foglalkozunk, például akik a születés után kaptak agyvérzést, vagy bármilyen okból oxigénhiányos állapot lépett fel náluk, de érkeznek ide súlyos traumás esetek is, amelyeknél a rehabilitációban kapunk óriási szerepet” Minden korosztály megfordul náluk, az egészen kicsiktől a kamaszokig.
Hogy milyen sűrűn és mennyi ideig kell kezelésekre járni, az betegségcsoporttól függ, van, aki hetente egy alkalommal jön, de olyan is, aki kéthetes intenzív terápiában részesül. „A szülő, a gyerek, az orvos és a terapeuta közösen állítja fel a rövid és a hosszú távú célokat, és efelé dolgozunk a különböző terápiákon. Lényeges, hogy ezek a célok reálisak legyenek. Van, amikor nem a fejlődés, hanem az állapot megtartása a cél, és ez sem alábecsülendő. Mert vannak esetek, amikor már az is eredmény, ha nem romlik az állapot. Az apró célok elérése is hatalmas dolog, és minden gyereket csak saját magához mérünk. Nincs is értelme összehasonlítgatni őket, mert mindegyikük más – meséli Pankotay Anna. .”
Ezeknek a robotterápiás eszközöknek akkor van legjobb hatásuk, ha egyrészt a többi terápia mellé járnak kiegészítő kezelésként, másrészt ha a gyerek megérti, mi történik vele. Most például Patrik nagyon ügyesen felemeli a térdét jó magasra, aktív mozgást tesz bele, így begyorsul a figurája a képernyőn. Ez az azonnali visszajelzés nemcsak a gyereknek jó, hanem a terapeutának is segít. Látjuk, hol van esetleg elmaradás, miben tudunk még segíteni, és méréseket tudunk végezni.
Anna természetes, őszinte kedvessége láttán nem is kérdés, mennyire szereti ezt a munkát. „Mindig is segítő szakmában szerettem volna dolgozni, és amikor pályaválasztás előtt álltam, az édesanyám javasolta, hogy nézzem meg a konduktor szakmát. Elmentem a Pető Intézetbe megnézni, mit csinál egy konduktor, és ahogy beléptem, tudtam, hogy ez az én utam. A gyerekek nagyon sok erőt adnak, a boldogságuk, a motiváltságuk, amikor látom, mennyire szeretnék elérni a kitűzött kis céljaikat. De a csapatunk is annyira szuper, hogy humorral, nagy beszélgetésekkel segítjük egymást, ha kell, ventilálunk, vagy csak bohóckodunk. Nagyon sokat segít, hogy olyan környezetbe tudok bejönni minden nap, ami felemel. Persze ahogy nekünk is vannak jobb meg rosszabb napjaink, ez a gyerekekre is igaz. De alapból nagyon motiválja őket, hogy ide jöhetnek., ezt el is mondják, meg látjuk is rajtuk. Nem mindig az a cél, hogy mindenáron tökéletes feladatkivitelezésben végigcsináljuk a kezelés 45 percét, akkor is, ha a gyerek már az első tíz percben szétesett, hanem akkor kicsit beszélgetünk, megtaláljuk, mi az oka annak, hogy most nem érzi jól magát. Nagyon örültem, amikor nemrég egy tizenéves gyerek így fogalmazta meg: azt szereti, hogy hozzá beszélünk, nem a szüleitől kérdezzük meg, ő hogy van. Egyébként a szülőket is mindig megkérdezzük, hogy vannak, ami elképesztően jólesik nekik, mert nincsenek ehhez hozzászokva. Ahogy orvostól orvosig járnak, mindig a gyerek van fókuszban, nem ők. Van egy masszázságyunk, amit gyakran ők is használhatnak, amíg a gyereknek a kezelést nyújtunk, és végre egy kicsit ők is lazíthatnak, pihenhetnek” – teszi hozzá a vezető terapeuta.
Időközben Patrik kezelése is véget ér, a kisfiú aznap 327 métert tett meg az előtte álló hosszú úton.
