Amikor piacolok, mindig olyan érzés fog el, mintha visszamennék az időben. Nincs ez másképp a Fehérvári úti Vásárcsarnok esetében sem, habár maga az épület új (az eredeti csarnokot 1977-ben adták át). A kapun túl, hirtelen lelassul minden: a piac zsongása, a friss áru illata felpezsdíti fáradt érzékszerveinket, érdeklődéssel tölti el lényünket. Úgy működik ez a hely, mint egy városi oázis, ahol a napi rohanás megszakad, és az ember újra kapcsolatba kerül azzal, ami valódi — az ízekkel, az illatokkal, a látványokkal és embertársainkkal.
Jómagam rendszeresen szoktam piacolni. Szeretem megválogatni, mit honnan szerzek be, és természetesen odafigyelni az ár-érték viszonyok alakulására. Nagypapám bevásárlás előtt mindig listát ír. Valahogy nem érti az öreg, hogy én hogyan tudok elmenni vásárolni „haditerv” nélkül – hát úgy, hogy figyelmesen járok-kelek. Ahol éppen van valami leárazás, azt megjegyzem, elemzem és összehasonlítom más termékekkel. Sokszor már ránézésre „belelátok” az adott termékbe, látom, hogy mi mennyire friss, mennyire érett – és aztán megyek tovább…
Piacolni természetesen a reggeli órákban érdemes, amikor a kofák, árusok még rendezik a portékát, és a levegőben ott lebeg a frissen őrölt kávé illata a bejárat melletti kis büféből. A csarnok ilyenkor még ébredezik. A fény beárad az üvegfalakon, és ad egy lágy melegséget az egyre hidegebb novemberi napokban. Az első néhány vásárló csendesen járja a sorokat, mint akik még nem akarják megtörni a hely békéjét.
A zöldségespultok előtt mindig elidőzöm. Ezek azok a színek, amelyek a legszürkébb napon is visszahozzák a kedvem: a sötétzöld cukkini mellett rikít a paradicsom mélypirosa, a lilahagyma fényes héja mögött meg ott lapul a frissen szedett saláta harmatos levele. Sok árus évtizedek óta ugyanazon a helyen áll, és mára szinte családtagnak érzem őket. Van, aki már messziről int, mintha tudná, hogy „úgyis meg fogok állni előtte”. A piac szélén a virágárusok sora található. Ha végig haladunk rajta, szó szerint „rózsaszín ködben” láthatjuk a világot.
Résen kell lenni
A gyümölcsös résznél is szívesen nézelődöm. Jómagam inkább „gyümölcsösnek” tartom magamat, mint „zöldségesnek”: valószínűleg gyerekkori óvodai „zöldségtraumák” következménye, hogy így alakult. Lényegében minden gyümölcsöt megeszek és szeretek, de a hazai bogyós gyümölcsök egyértelműen a kedvenceim. Otthon mi magunk is termelünk jó párat, így itt is tisztában vagyok az ár-érték viszonyokkal.
Először is, ha nem megszokott helyről vásárolunk, és nem ismerjük az eladót, érdemes megkérdezni, honnan származik az áru, ha pedig termelő, elkérni tőle az igazolványt. A földiepernél különösen érdemes résen lenni: ennél a gyümölcsnél gyakran trükköznek ugyanis az árusok azzal, hogy a görög és spanyol epret áttöltik a magyar gyümölcs feliratú ládába.
