„Nem muzsikus – csak zseni”. Ezt írta állítólag Otto Klemperer egy emlékkönyvbe, de az elveszett. Nem az 1889. november 3-án Józsefvárosban született Spitzer Rudolf a legismertebb magyar zeneszerző, de az biztos, hogy az ő kompozícióját ismerik a legtöbben a világon. Mennyi esély adott volna az AI, hogy a zeneszerzést sosem tanult, a kottát nem ismerő autodidakta zongorista, Seress Rezső dalát Sarah Vaughan, Branford Marsalis, vagy Marianne Faithfull és Elvis Costello is műsorára tűzi? A Szomorú vasárnap híres standard lett, megszületését és első rögzítését azonban a mai napig néhány különös legenda övezi.
Seress házasságon kívül született, anyja, Spitzer Blanka idővel férjhez ment Purgesz Béla komáromi pékmesterhez. A fiú Pestre szökött, súlyos artista balesete után sem tért vissza, a szórakoztatóipar vonzotta. Bilicsi Tivadar egy Üllői úti vendéglőben ajánlotta fel neki, hogy beprotezsálja Rákosi Szidi magántanodájába. A városligeti Műszínkör igazgatója emléktáblát érdemelne, mert látva a színfalak mögött talált zongorán előadott „produkcióját”, felvette a műsorkínálatukba. A komponista Nádor József javasolta végül a Dohány utcai Kulacs vendéglő zongoristájának.
1925 táján nyílt ki a „szelence”, a „Még egy éjszakát”, „Szeressük egymást, gyerekek” meg a „Ki volt az az asszony, akinek a szíve” népszerűsége után a Lehár, Ábrahám és Zerkovitz operett triumvirátussal kezdték együtt emlegetni, de a világválság miatt a „Szerelem az egész vonalon”, melynek zenéjét és librettóját is jegyezte, esélyt sem kapott a bemutatóra.
Mikor diplomások pakolták a zsákokat, seperték az utcát, Párizsba költözött. Gobbi későbbi emlékirataiból tudjuk (éttermi törzsvendég volt a visszatérése után), hogy kint miért nem volt sansza: „a kicsi, a ványadt, a repedtfazék hangú, a csúnya Seress Rezső, ült egy pianínónál, ütötte-verte, mert zenélni nem tudott, énekelni nem tudott – mégis milliomos lett külföldön”. (Az Irving Trust banknál valóban 370 000 dollár szerzői jogdíj várta, de a repüléstől való rettegése miatt sosem ment el érte). Mivel még 1932 végén sem nyíltak meg előtte az előkelő klubok ajtajai, a vele tartó örök szerelme egy bánatos adieu-vel kisétált az életéből. Curtiz Casablancájában találta magát a Rick’s Cafe bezárása után, az opus születésének első verziója szerint ott a párizsi lakásban csendült fel először a c-moll akkord kíséretében az ég felé kapaszkodó, sötét tónusú, hívogató dallam. Kotta persze – lévén, hogy „nem ismerte a hangjegyeket, csak a hangokat” – nem bizonyítja. A másik változat főszereplője Jávor László, a 8 Órai Újság bűnügyi tudósítója, civilben „költő”, aki besétált a Kulacsba, és asztalára téve az aktuális szakítását megörökítő poémát felkérte a megzenésítésre. A törzsvendégek rebesgették, hogy a Fórum kávéházban lezajlott első premier előtt már létezett egy az európai események miatt armageddont jövendölő Seress-opus, a „Vége a világnak” kezdetű és című, aminek Jávor csak átírta a szövegét. Az biztos, hogy öt pengőért egy betérő zeneakadémista, Arányi Kornél lekottázza ott helyben, miután Seress újra eljátszotta és elfütyülte neki. Előbb a Lovag utcai kottamásolóhoz, majd a Csárdás kiadóhoz vitte Jávor rögtön, de a válasz sokáig mindenhol hasonló volt: „túl szomorú, kétségbeesést sugalló”. Hogy lett a „halálballada” mégis világsiker?
A 30-as évek közepétől naponta játszotta a rádió. Miért? Először egy cseléd, majd egy taxiban magát főbe lővő minisztériumi tanácsos holtteste mellett találták meg a kottát. Az európai lapok az „öngyilkosok himnuszaként” emlegették, Amerikában a dal hatására Dunába ugró tömegekről tudósítottak. 36-os párizsi koncertjén Ray Ventura horrorvarieté dramaturgiával adta elő, a dobos pisztollyal, a szaxofonos méreggel, a pisztonos késsel végzett magával, a magányos zongoristának meg a végén leengedtek egy kötelet. De lehet az is, hogy a bűnügyi riporterek a rendőrség előtt érkeztek a helyszínre néha, így kerülhetett a holttestek mellé a „bűnjel”. A nóta népszerű bárstandard lett, Seress új lakásba költözött, Jászonyiné Helén pedig otthagyta gazdag katonatiszt férjét a kedvéért.
Az első felvétel története jól illene Rejtő kiadatlan novelláinak kötetébe. Lehet szerepe a véletlennek egy dal rögzítésében? Martiny Lajos aláírt egy szerződést az Odeon kiadóval, hogy Svájcba visszatérése előtt kislemezre rögzít néhány jazzes tánczenei slágert a stúdiójukban. Délután a technikusok szóltak, hogy maradt egy „előmelegített” sellak, ami másnap már nem használható. „Mi lenne, ha felvennénk a dalt, amit senki nem hajlandó rögzíteni?” – nézett a zongoristára az énekes Kalmár Pál. Mivel már csak ketten maradtak a stúdióban, így lett a Szomorú vasárnap legelső felvétele egy duóváltozat.
A későbbi számtalan adaptációt Presser Gábor elég jól ismerte: „Egy ideig egy házban laktam Seress Rezsővel, épp az alatta lévő emeleten. Emlékszem, mindig a Szomorú vasárnapot hallgatta, kettőtől hatig, egyik feldolgozást a másik után”. Seress akkor már a VII. kerület határát sem szívesen lépte át. Mikor Oscar Peterson megbízott egy menedzsert anno, mert szeretett volna New York-i koncertjén a Gloomy Sunday eljátszása után együtt meghajolni vele, nem tudták meggyőzni. Lélekben már a legendák földjén járt.
