Aggasztó közvélemény-kutatást tett közzé a spanyol El País napilap, amiből az derül ki, hogy az ország fiatalságának negyede jobbnak látna egy autoriter vezetést Spanyolország élén. A felmérést Franco tábornok halálának 50. évfordulója alkalmából készítették.
A frankizmus iránti nosztalgiát egyes kritikusok a spanyol oktatási rendszer hiányosságaira is visszavezetik, de ennél sokkal összetettebb a dolog. A frankizmus a spanyol polgárháború után kiépült, Francisco Franco tábornok nevével fémjelzett diktatórikus rendszert jelenti, amely 1939-től 1975-ös haláláig tartott. A spanyol polgárháborúban a nacionalista erők győzelme után jött létre, és gyökereiben számolta fel a köztársaság intézményeit. Egy félfasiszta diktatúra volt, aminek csak egyes intézkedései és módszerei változtak az idő során. Leginkább a kisebbségek, a nők és a másképp gondolkodók elnyomása jellemezte.
Már korábban, októberben kijött egy olyan kutatás, ami azt mutatta, hogy a konzervatív Spanyol Néppárt (PP) szavazóinak nagy része gondol pozitívan a Franco-érára. Ám mégsem ők, hanem a még tőlük jobbra elhelyezkedő, szélsőjobboldali Vox szavazói azok, akik aggodalomra adnak okot: ők ugyanis nosztalgikus rajongással idézik fel a tábornok emlékét.
A fiatal felnőttek között a legkevésbé népszerű a Franco-nosztalgia, de az idősek mellett a 18-24 éves korosztály körében meglepően magas, 20 százalékos a rendszer támogatása. A kritikusok emiatt kritizálták a spanyol oktatási rendszert, mert szerintük nem megfelelően tanítják a Franco-rendszer bűneit,
a Vox pedig TikTokon, Instagramon és más közösségi oldalakon népszerűsíti a Franco-féle autoriter rendszert, az üzenet pedig el is jut a fiatalokhoz.
Ez komolyan befolyásolja a fiatal generációkat, melynek tagjai sokszor kizárólag ezekről az oldalakról tájékozódnak.
Ez rajzolódott ki a héten is, amikor a Franco halálának 50. évfordulójára az El País és a Cadena SER számára készített 40dB közvélemény-kutatás napvilágot látott. Összességében az derül ki, hogy a válaszadók 73 százaléka továbbra is inkább egy demokratikus berendezkedést szeretne, de 17,4 százalék úgy véli, hogy "adott helyzetben" egy diktatórikus vezetés lehet a jobb választás. A Vox szavazói között - amely jelenleg a harmadik legerősebb párt Spanyolországban - viszont már csak 48 százalék szeretne demokráciát, és "adott helyzetben" 38 százalék választana inkább autoriter vezetést az országba. Ami a generációk válaszadását illeti: a Z generáció tagjainak (18-28) 23 százaléka választotta a diktatórikus vezetést, az Y generáció (29-44) tagjainak 22,8 százaléka mellett.
A bulinak szó szerint is vége, Spanyolországban az új punk lett a szélsőjobbAmi a tudást és tájékozottságot illeti: a fiatalok közel fele nem tudta pontosan megmondani (annak ellenére, hogy pozitívként értékelte), pontosan mikor is volt a Franco-diktatúra időszaka. Amikor a 20. század egyik legnagyobb drámaírójáról, Federico García Lorcáról kérdezték az embereket, bár majd 95 százalékuk tudta, kiről van szó, de csak 10-ből hat spanyol "okolta" a fasisztákat 1936-os meggyilkolásáért. A Z generáció fele azt sem tudta, hogyan halt meg, de a baby boomerek 25,5 százaléka sem volt tisztában a homoszexualitása és az avantgárd-mozgalomban való részvétele miatt üldözött író kálváriájával.
A spanyol fiatalok egyébként más európai országokhoz hasonlóan a kilátástalannak tűnő jövőképük miatt fordulnak egyre inkább a szélsőségek irányába, akik (a spanyoloknál a Vox) ezt felismerve, ki is használják azt. A pandémia utáni bezártságból kiszabadulva, a felnőtt élet küszöbén azzal találkoztak, hogy a lakhatás és megélhetés megfizethetetlen, munkalehetőség kevés. Indokként felsorolják még többször a tömeges migrációt, amihez a megnövekedett bűnözést kötik, szerintük a "rasszizmust a tömeges bevándorlás erősítette fel, előtte nem volt." Az adatok azonban mindkettőnek ellentmondanak, kérdés, mennyi a saját tapasztalat a véleményben és mennyi a propaganda. Ami bizonyos: a fiatalok tabula rasát szeretnének, teljes mértékben elégedetlenek a két fő párttal, vagyis a szocialistákkal (PSOE) és a Néppárttal (PP).
Spanyolországban a fokozatos jobbra tolódás negyven éve zajlik, és egyedül a 15M mozgalommal állt meg kis időre, de akkor sem feltétlen balra indult el a spanyol politika. Ez 2011. májusában kezdődött, és a Los Indignados" (A Felháborodottak) néven is ismert. Békés tüntetésekkel indult, és lakótáborok felállításával hívta fel a figyelmet a gazdasági válság, a munkanélküliség, a korrupció, vagyis a teljes politikai rendszer problémáira. Hatására többek között létrejöttek olyan pártok, mint az újbaloldali, populista, antikapitalista Podemos, és nyomást gyakoroltak a törvényhozásra, például a lakáskiürítések megfékezésére. Tehát kicsit több szín került a spanyol politikai palettára.
Mostanra főleg három erő dominál: a szocialisták, a konzervatívok és a szélsőjobb.
A szocialista kormánypártot korrupciós ügyek sorozata cincálja, a szintén poros Néppárt pedig fut a Vox után. Ilyen politikai atmoszférában mondott beszédet a parlamentáris monarchia 50. évfordulóján VI. Fülöp király, aki érezve a feszültséget, azt mondta: – A szó a kiabálás előtt, tisztelet a megvetés előtt és az egyezség a gátállítás előtt. Nem győzte hangsúlyozni, hogy ideje visszatérni a párbeszédhez és egyetértéshez, hiszen - ahogy fogalmazott - ezek voltak a katalizátorai annak, hogy 1975-ben Spanyolország egy Francisco Franco vezette diktatúrából liberális demokráciába tudott átlépni. Itt említette a koronáról korábban lemondó apját, a nyugalmazott királyt, I. János Károlyt, mint akinek kulcsszerepe volt a demokratikus átmenetben. Ritkaság, hogy Fülöp király nyilvánosan szóba hozza apját, aki magánélete és pénzügyi turpisságai miatt kényszerült idejekorán lemondani a trónról fia javára.
Fülöp királyhoz is minden bizonnyal eljutottak a fiatalok szélsőjobbra tolódásáról szóló hírek, ugyanis külön figyelmet fordított rájuk a beszédében: – Talán azok a generációk, akik egy konszolidált demokráciába születtek nem tudják elképzelni, mi mindennel járt a korábbi időkben az együttélés és a szabadságért való „harag nélküli” vágy.
