Hányan hallottak a Venezuela közelében található, nagyjából Szeged területével megegyező méretű Curaçao szigetéről? A futballnak köszönhetően a törpeállam világhírű lett, miután válogatottja kijutott a világbajnokságra. Ilyen kis ország még sosem szerepelt vb-n. Igaz, a csapatban nincs szigetlakó, Curaçao Hollandia része, futballistái ott születtek, európai klubokban játszanak, már akinek van éppen csapata.
A miniállam élt a történelmi lehetőséggel, hogy a régió három legerősebb válogatottja – Egyesült Államok, Kanada és Mexikó – a rendező jogán résztvevője a világbajnokságnak, ezért nem vett részt a selejtezősorozaton.
Történelmi lehetőségekben a magyar futballban sincs hiány. Immár tizenöt éve az állam tartja el a csapatokat, üzemelteti a stadionokat, kiirtva itthon a valódi versenyhelyzetet, cserébe olyan anyagi jólétet és biztonságot biztosítva, hogy a kluboknak tényleg csak a minőségi szakmai munkára kell(ene) koncentrálni. Az akadémiák is úsznak az állami támogatásban, Felcsútnak a feje sem látszik ki a pénztengerből, mégsem sikerül a nemzetközi szinten versenyképes magyar labdarúgókat kinevelni. Orbán Viktor miniszterelnök a közpénz százmilliárdok futballba pumpálását azzal indokolta, hogy így lehet 50 magyar játékost olyan szintre hozni, hogy a nemzetközi csúcsbajnokságokban szerepeljenek. Hol van legalább az egy kezdőcsapatra való tizenegy?
Az MLSZ kétségbeesetten keres olyan futballistákat a nagyvilágban, akiknek a felmenői között lehet találni magyar vonalat, így leltek rá Willi Orbanra, Loic Negóra, Milos Kerkezre vagy Callum Stylesra. Lehet, érdemes lenne inkább családfakutatókra fordítani az állami forrást, ez több eredménnyel kecsegtet és olcsóbb.
Amíg nem sikerül még több magyar felmenővel rendelkező felnőtt labdarúgót találni a világban, marad a tévénézés a vb alatt, többek között Curaçao mérkőzéseivel.