Ha eltévedtél, menj vissza a legutóbbi elágazásig – ezt a stratégiát látni pillanatnyilag a Fidesznél, legalább is a kommunikációban (érdemi kormányzás régóta nincs már, elegendő a kommunikációra koncentrálni). A pánikszerű témakeresgélés öt hónappal a parlamenti választás előtt legalább is szokatlan. Sokáig úgy tűnt, hogy az ukrángyűlölet lesz a központi pártüzenet, de arról kiderült – mármint nekik, a belső méréseikből –, hogy tipikus kisebbségi ügy: körülbelül annyi embert hoz lázba, mint a jogállam (nekünk is fáj, de ez az igazság), csak épp a spektrum másik szélén. Jobb híján tehát előrántották a rezsit, ám az csak addig tűnt jó ötletnek, amíg világossá nem vált, hogy Washingtonban Orbán Viktor 18 ezer forintos MAGA-sapkáján kívül nem nagyon sikerült mást aláíratni Trumppal. Azóta egyre kevesebben beszélnek róla – ebből megint csak nem lesz áprilisig elzakatoló gőzhenger. Mit tesz ilyenkor az egyszeri politikus? Megnézi, mivel sikerült legutóbb győznie, merthogy még a felmelegített leves is sokkal jobb az üresen korgó gyomornál.
Egyszóval 2025 novemberében visszaállították az órákat 2022 februárjára: a sztori ismét a háború vagy béke, és mivel – szintén a nem nyilvános kutatásaik alapján – nem félünk eléggé, most megpróbálják csúcsra járatni a rettegtetést. Nem aprózzák el: a közvetlenül a Cinege utcából (illetve, ha a nyomokat jól követjük, sokszor már Hatvanpusztáról) szerkesztett pártlap a minap címlapsztoriban híresztelte, hogy Európa a háború küszöbén áll, egy másik fideszes orgánum pedig azzal a hírrel próbálta uralni a pillanatot, hogy „kiszámolta”, hány nap van hátra a harmadik világháború kezdetéig.
Nem is az a legnagyobb baj, hogy három évig tartó gondolkodás után – a Fideszben a következő választási kampány mindig az előző urnazáráskor kezdődik – ennyit tudott kiizzadni magából az évente nagyjából ezermilliárd adóforintunkból működő, a világ legjobb politikaimarketing-szakértőit is megfizetni képes gondolatgyár (bár sok mindent megmagyaráz, részben a kormányzás nívójáról, részben pedig arról, mennyire reménytelen vállalkozás lehet ezt a csődtömeget eredményként eladni). A többség szempontjából sokkal komolyabb probléma, hogy ez az egyre inkább a korábbi kormányzati összeomlások előtti kaotikus pillanatokat idéző kapkodás tényleg a legtöbb, ami jelenleg a NER szellemi agyközpontjától telik – mert ha képesek lennének jobb teljesítményre is, azt a rezsim működési logikájából adódóan biztosan a kampányban látnánk először, és nem mondjuk egy kórház- vagy iskolareform környékén.
Ez a háborús béketerv annyira fantáziátlan, hogy kizárólag akkor működhet, ha a gondolkodásra legkevésbé képes honpolgárokat veszik vele célba. Azokat, akiknek 2022 óta nem tűnt fel az ellentmondás, hogy háborús veszélyt, ameddig a szem ellát, egyedül az a putyini Oroszország jelent, amellyel Orbánék sokkal szorosabb barátságban (és finanszírozói kapcsolatban) vannak, mint bármelyik európai NATO-szövetségesünkkel. Vagyis azokat, akiknél ideológiai vagy szervi akadálya van annak, hogy átlássák: ha még a mi életünkben bomba hullik ránk, azt orosz repülőből fogják ledobni, ha pedig Európát netán valóban atomtámadás éri, ahogyan azzal most már naponta riogatnak, azt sem Soros, Von der Leyen vagy Brüsszel, hanem nyilvánvalóan Moszkva fogja ránk küldeni. Az Orbán-kormány barát-ellenség felismerő radarja olyan végzetesen összezavarodott, hogy azt már lehetetlen megreparálni: a legnagyobb kormánypárti hírportál orosz nemzeti színekbe öltözve terjeszti az orosz háborús propagandát, a „közmédia” FSZB-közleményeket hoz le szó szerinti fordításban, a miniszterelnök első számú tanácsadója pedig kikotyogja, hogy orosz offenzíva esetén szerintük az jár el helyesen, aki kapitulál.
Egyszóval tényleg útelágazódáshoz érkeztünk, de nem a háború és a béke között kell dönteni: Vlagyimir Putyinon kívül, aki most éppen a törökországi béketárgyalásokat offolja, senki nem akar háborút. A választás tétje, hogy megpróbáljuk megőrizni a józan eszünk maradékát, vagy inkább a tömeges agyhalálba menekülünk a valóság elől.