lakáshitel;módosítás;Családi Otthonteremtési Kedvezmény;Otthon Start Program;

Mától több ponton is módosul az Otthon Start

Lazábbak lettek a feltételek.

Két, az Otthon Start Program és a CSOK Plusz részletszabályait módosító rendelet is november 15-én lép hatályba. A változások a támogatott lakáshitelek feltételeinek lazításaként értelmezhetők, így ezentúl olyan ügyfelek is jogosultak lehetnek a szóban forgó támogatási formákra, akik korábban nem, illetve azokat olyan esetekben is igénybe vehetik majd, amikben eddig nem lett volna rá lehetőségük – írja a Bank360.

A portál összefoglalója szerint az Otthon Start Programmal kapcsolatos módosítások értelmében

  • ezentúl már nem számít a programból való kizáró tényezőnek, ha az igénylő az igénylést megelőző 10 évben legfeljebb olyan lakóingatlannak rendelkezik vagy rendelkezett, amely bontásra került, vagy amelynek a lebontását már elrendelte az építésügyi hatóság.

  • az sem jelent problémát, ha a hiteligénylőnek egyszerre két belterületi ingatlanban is 50 százalékot meg nem haladó tulajdonrésze volt, feltéve, hogy a második ingatlan megszerzését követő 180 napon belül megszűnt az első ingatlanban bejegyzett tulajdonjog.

  • módosult a haszonélvezettel terhelt ingatlanok szabályozása: eddig azok az ingatlanok nem zárták ki az igénylőket a jogosultak köréből, melyeket haszonélvezettel terhelten szerzett a tulajdonos, és ugyanaz a haszonélvező a hitel igénylésekor is ott lakik. Ezt a mostani módosítás kiegészíti azzal, hogy „elidegenített ingatlan esetében az elidegenítéskor ugyanazon haszonélvező lakott”. Ez azoknak jelent segítséget, akik korábban már eladták a haszonélvezettel terhelt ingatlanjukat, ugyanis a rendelet korábbi szövege értelmében ők kiestek a jogosultak köréből.

  • a 2022 előtt egyszerű bejelentéssel, véglegessé vált építési engedéllyel megkezdett építkezésekre is felhasználhatóvá vált az Otthon Start Program lakáshitele.

  • a 2022-es határidő az új ingatlanok vásárlásával kapcsolatos szabályozásból is kikerül (korábban ugyanis csak a kérdéses dátumot követően kiadott végleges használatbavételi engedéllyel rendelkező ingatlanok vásárlására lehetett felvenni az Otthon Start lakáshitelt).

  • az építési hitelek esetében további változás, hogy a szakaszos folyósítás során az egyes részletek kifizetésére akár már előzetesen is sor kerülhet. Megfelelő értékű pótfedezet nyújtása esetén, illetve amennyiben az első részlet összege nem haladja meg a teljes hitelösszeg 30 százalékát, úgy akár a teljes önerő beépítését megelőzőleg is történhet majd az első részlet folyósítása.

  • a kedvezményes hitelt igénylőknek a jövőben is kétéves TB-jogviszonyt kell majd igazolniuk, ugyanakkor a módosítás értelmében a jövőben az EGT-államok területén európai uniós intézményben dolgozó magyar állampolgárok is jogosultak lesznek a kedvezményes hitelre. Az érintettek ugyanis külföldi munkahelyük miatt külföldi TB-jogviszonnyal rendelkeznek, emiatt pedig eddig kívül estek a jogosultak körén.

  • ezentúl olyan esetek is lesznek, amikor nem kell megfelelni a TB jogviszonyra vonatkozó feltételeknek. Ilyen esetek, ha a hiteligénylő gyerekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesül, vagy ha az igénylő megváltozott munkaképességűnek minősül.

  • korábban nem volt jogosult az Otthon Start lakáshitelre az a személy, akinek az elmúlt 3 évben vissza kellett fizetnie egy korábban igényelt támogatott hitelét, vagy vissza nem térítendő támogatását. A módosítás alapján ez már nem fog kizáró okot jelenteni, feltéve, hogy a visszafizetést nem teljesített gyerekvállalás miatt rendelték el, és az igénylő igazolni tudja, hogy a kormányhivatal helyt adott a korábbi támogatás visszafizetésével kapcsolatos méltányossági kérelmének.

  • nem csak a hiteligénylő házastársa és a szülei, hanem a testvére is adóstársként bevonható lesz az otthon startos lakáshitelbe. A testvér adóstársak esetében lazább elvárások lesznek érvényben, mint a hiteligénylők esetében – a testvérnél nem elvárás, hogy első lakásszerzőnek minősüljön, továbbá a TB-jogviszonnyal kapcsolatos elvárásokat sem kell teljesítenie. Az a személy, aki valakinek már valamilyen formában adóstársa egy OSP-hitelügyletben, a későbbiekben már nem fog tudni ilyen hitelt felvenni.

  • ezentúl akár jelentős árengedménnyel is megvásárolhatók lesznek OSP-hitel felhasználásával az önkormányzati lakások. Erre korábban azért nem volt lehetőség, mert a főszabály szerint OSP-hitelnél az ingatlan forgalmi értéke és a vételár között nem lehet 20 százaléknál nagyobb eltérés.

  • ezentúl résztulajdon megvásárlására is felhasználható lesz az OSP lakáshitele, amennyiben az igénylő öröklés útján szerezte meg a résztulajdonát. Ebben az esetben az sem lesz kizáró ok, ha az adós közeli hozzátartozója lenne az eladó. Elvárás lesz ugyanakkor, hogy az ügylet végére az adós váljon az ingatlan egyetlen tulajdonosává.

A rendeletben még inkább összehangolták a CSOK Pluszt és az Otthon Start Programot: amennyiben a jövőben valaki mindkét támogatott hitelt szeretné felvenni egy ingatlan megvásárlásához, úgy a módosítás értelmében már kimondott elvárássá válik, hogy a megvásárolni kívánt ingatlan megfeleljen a CSOK Plusz által elvárt minimális alapterületre vonatkozó elvárásoknak. Hogy ez pontosan mit takar, az az ingatlan jellegének és a gyerekek számának függvénye.

Ugyancsak a CSOK Pluszt érintő változás az első közös lakásszerzők definíciójának módosítása. A november 15-től életbe lépő változás szerint azok a házastársak lesznek első közös lakásszerzők, akik a lakás építésére vagy vásárlására irányuló hitelkérelem benyújtásakor, valamint azt megelőzően sem rendelkeztek ugyanabban a magyarországi lakásban mindketten tulajdonjoggal. Erről teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatot is tenniük kell.

Az amerikai és brit szankciók miatt az orosz kőolajóriás már októberben jelezte, hogy megszabadulna külföldi érdekeltségeitől.