Kártérítési pert indít Donald Trump amerikai elnök a brit közszolgálati média, a BBC ellen, amelyik a magazinműsora, a Panarama 2024 októberében vetített epizódjában két nem egymás után elhangzó részből úgy vágta össze az ő a 2021. január 6-i beszédét, mintha azon a hírhedt napon a Capitolium épülete elleni erőszakra szólította fel híveit. Az amerikai elnök pénteken az Air Force One fedélzetén beszélt újságíróknak a kártérítési perről, azt állítva, kötelessége perelni, hogy ez mással ne történhessen meg, egy- és ötmilliárd dollár közötti összeget követel a BBC-től a sérelemért.
A BBC egyébként a Donald Trump által kitűzött pénteki határidő lejárta előtt bocsánatot kért az amerikai elnöktől, beismerve, hogy „cserben hagyta az ítélőképessége”, egyben megígérve, hogy az akkor sugárzott műsor ebben a formájában többé nem lesz elérhető egyetlen platformján sem, Azt azonban a BBC „nagyon erősen vitatja”, hogy a történtek „kimerítenék a rágalmazás fogalmát, így a Donald Trump ügyvédei által a héten kilátásba helyezett egymilliárd dolláros követelést elutasította.

Csütörtökön a BBC elnöke, Samir Shah személyesen is megkövette Donald Trumpot, elismerte, hogy a szerkesztésbe döntési hiba csúszott, a Panorama tévesen azt a benyomást keltette, mintha Donald Trump erőszakra uszítana.
Az amerikai elnök 2021. január 6-án, a washingtoni Capitolium öt ember életét követelő ostroma előtt tartott demonstrációt, amelynek az egyik pillanatában azt mondta: We're going to walk down to the Capitol, and we're going to cheer on our brave senators and congressmen and women. Ötven perccel később jött a következő kijelentés: And we fight. We fight like hell. A britek ezt a következőképpen vágták össze: We're going to walk down to the Capitol... and I'll be there with you. And we fight. We fight like hell.
Bocsánatot kért Trumptól a BBC, de kártérítést nem hajlandó fizetniA botrány következtében a héten lemondott Tim Davie főigazgató és Deborah Turness hírigazgató. Jogi szakértők a héten figyelmeztettek, hogy egy kártérítési per mind az Egyesült Államokban, mind az Egyesült Királyságban akadályokba ütközhet. Ráadásul miután az ominózus műsor az USA-ban soha nem került adásba, az amerikai választók véleményét aligha befolyásolta.
Lemondott a BBC főigazgatója és a BBC News vezérigazgatója
