„A politika tapasztalati műfaj”. „A politika tapasztalatokra épül”. Ezeket a mondatokat Orbán többször is elmondta Rónai Egonnak adott interjújában. Ez az új imázs lényege, az új Kampányorbán, legalábbis ilyen az ingadozók felé mutatott arca.
Van neki több is, kell is, hogy legyen, ha már ő maga lett a végső és lassan egyetlen csodafegyver a Fidesz-kampányban. De most erre volt szükség, hiszen az atv közönsége nem az elkötelezett híveinek tábora. Mint Lázár, aki még mindig a legokosabb és leghasználhatóbb (bár nem feltétlenül a leghűségesebb) embere, mondta legutóbb: „A szavazóinkat kiskanállal kell összeszedni”.
A miniszterelnök hát fogta a kanalát, és elvitte az ATV-be. Hadd tegyem le a magam voksát az ilyenkor szokásos vitában: Rónai Egon komoly, jó interjút készített, udvariasan kérdezett, de valódi kérdéseket tett fel. (Nem ő tehet róla, hogy a miniszterelnök sajtósai, mint állítólag a szokásuk, előre kiköthették: a családjáról nem eshet szó. Márpedig a fél ország a családjáé és családi barátaié.)
Ha már kevésbé kezes közegbe ment, Orbán felkészült az alkalomra – nem a tényekkel, adatokkal (még a gyermekszegénységről sem), hanem a kelteni kívánt benyomással. Jó formában volt, tájékozottságával és koncepciózusságával villogott, önbizalmat kívánt sugározni. Utóbbihoz az is kellett, hogy az időpontot a Trump-vizit utánra időzítse. Akkor még nem tudhatta, hogy a szankciómentesség időtartama körüli egyre kínosabb vita megtépázza a sikert. Nem azért, mintha nem volna neki elég a választásokig akár az egy éves haladék is, inkább azért, mert a szavahihetőségét teszi kockára.
Ebben a közegben Orbánnak nehéz lett volna a hatalmas kormányzati eredményeivel érvelni. A fő érv saját maga, a saját személye volt.
Ő pedig kétségtelenül tehetséges, ravasz politikus, most is azt érzékeltette: jól kezeli a nemzetközi viszonyokat, kitanulta, melyik vezető milyen srófra jár. Egyszerre sugallta az elitben való bennfentességét (hja kérem, megint az a bizonyos tapasztalat) és a magyaros-székely góbés ravaszságát (újabb hja kérem: közületek való vagyok, csak okosabb nálatok). Most éppen „Ábel Amerikában”, aki a magyar rengeteg után elboldogul velük is.
Mára szinte egyetlen érve, hogy ő dörzsölt, tapasztalt, az évek minden hájjal megkenték, legerősebb kihívóját pedig nem.
Ebből kifolyólag ő az alkalmas személy megvédeni a „folyton bajban lévő” országot még több rossztól (mint amit jórészt ő maga hozott ránk), a másik viszont alkalmatlan zöldfülű, még rajta a tojáshéj, ugye tetszettek látni, kedves nagyérdemű, a zelenszkijes hirdetéseken is.
Ezzel az erővel persze Európa akkor legifjabb kormányfőjeként ő maga sosem jutott volna hatalomra. Sőt, legelviselhetőbb kormányzati ciklusa éppen ez volt, a legelső. Most (akkor még nem) legfőbb értéknek a „kormányzati stabilitást” tünteti fel. Amit csak az tenne még stabilabbá (ld. még gránitszilárdság), ha megint újrázhatna.
De vajon így van-e? A stabil kormány akkor előny, ha az jó. Márpedig nem jó, ha teljesen kiiktatná a váltógazdaságot, amelyre a nyugati világ nem véletlenül rendezkedett be. A politikai verseny korlátozása magával hozza a gazdasági és tehetségbeli verseny korlátozását is. A magát öröknek tekintő vezető körül nem a kormányzás erényei stabilizálódnak, hanem az a kliensi kör, amelyben a legfőbb erény a lojalitás. Előáll a kontraszelekció, nemcsak gazdasági, hanem morális értelemben is. Orbán arról beszélt (Matolcsyt mentegetve), hogy az általuk létrehozott gazdasági rendszerben minden a teljesítményről szól. De mi lett közben az ország teljesítményével? Mire mentünk Orbán sok tapasztalatával?
A „tapasztalatnak” természetesen az ő személye a kizárólagos hordozója. Ne beszéljünk sokat a kellemetlenné vált figurákról. A fogalmazás egyes szám első személyű. „Megállapodást kötöttem a nyugdíjasokkal”. „Odaküldtem a legjobb szakembereket a külügybe”. „Minden nap nézem, szemlélem” az árak-bérek adatait.
De van itt egy érdekes, kifejezetten a még átcsábítható, bizonytalanabb kormánykritikusoknak szóló üzenet is. Orbán tudja, ők már nem fogják megszeretni. De szavazni enélkül is lehet - 2026-ban én sem feltétlenül szeretetből fogok szavazni a váltóerőre. A miniszterelnök ebben a körben nem a szeretetre, megbecsülésre bazíroz. Az csak a fan-klubjában elég. Hanem arra, hogy egyedül ő ért hozzá. Váratlan vallomást tesz: nehogy azt higgye bárki, hogy 2010-ben szerették őt. Dehogy. Csak úgy gondolták, ő alkalmas a helyrehozásra. Nem a szívükre, hanem az eszükre hallgattak. Most is ezt kéri.
A Fidesz jelszava valaha ez volt: „Hallgass a szívedre!” A szív akkor nem az elvakult érzelmek hívószava volt. Hanem a tiszta arcok, a tisztesség, a változás ígérete iránti bizalomé és rokonszenvé.
A tiszta arcok bepiszkolódtak. Ezért kell a jelszón is változtatni.
Orbán most biztos kezű, tapasztalt hajóskapitányként jellemezte magát. Lehet, hogy goromba, és lazán kezeli a hajópénztárt, de vihar esetén benne bízhatunk. Csak azt nem mondta, kalózhajót vezet.
A fedélzetén viszi a rablott jószágot: javainkat és reményeinket.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.