Magyarországon nem lesznek kisatomerőművek – vélekedett lapunk megkeresésére Perger András. Az Energiaklub szakpolitikai intézet programvezetőjének megjegyzése némiképp azért meglepő, mert a múlt hét pénteken Orbán Viktor és delegációja Washingtonban 20 milliárd dolláros felső határral szerződést kötött legfeljebb 10 úgynevezett kis moduláris reaktorra (SMR). Ráadásul ezt – az USA orosz kőolajat sújtó szankciói alóli állítólagos felmentésünk határidejével szemben – a felek utólag is egyformán látják. Az SMR először is egy kiforratlan, kísérleti fázisban lévő atomreaktor-típus – rögzítette. Így most egyszerűen nincs kitől ilyet venni.
De szerinte az Orbán-kormány sem kockáztatná, hogy Magyarország nukleáris ötletek kísérleti terepévé váljon. Bár világszinten több tucat típus fejlesztése zajlik, a szakember nem biztos abban, hogy bármelyik beváltja az iparág által most neki tulajdonított, az alacsonyabb ártól a gyorsított engedélyezésen át például az egyszerűbb üzemeltetésig tartó előnyöket. Kétségeit arra alapozza, hogy a nukleáris ipar évtizedek óta ígér újabb és újabb, a korábbi problémák egy részének kiküszöbölését ígérő fejlesztéseket, ám ezek a kísérletek eddig a gyakorlatban hamvába holtak: az eredetileg ígért költségek elszálltak, az engedélyeztetés és a kivitelezés elnyúlt. (Bár Paks 2 már egy kifejlesztett típus, szintén riasztó példa, hogy az előkészítés közel egy évtizedes csúszása, a pénzügyi keret elengedése és a kapcsolódó számos feszültség közepette, közel ezermilliárdnyi közpénz elköltése után az Orbán-kormány nukleáris mintaberuházásából egyelőre egy letört szélű munkagödör készült el - fogalmazott.) Mivel a biztonsági követelmények az SMR-eknél sem lazíthatók, ez esetben is szükséges a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szigorú előírásainak betartása, például a megfelelő telephely, a hűtés, az őrzés, a hálózati csatlakozás és hulladékkezelés megoldása, a folyamatos termeléshez igazodó értékesítés megszervezése, kiesés esetére tartalék biztosítása, vagy akár a felettük érvényes repülési tilalom érvényesítése.
Csak földrajzi, számtani, jogi és közgazdasági szempontból semmi értelme annak, amit Orbán Viktor mond a Trump-találkozórólOrbán Viktor: Teljes szankciómentességet kaptunkBár Lantos Csaba energiaügyi miniszter már kedden törvénymódosítást nyújtott be az SMR-ek jövőbeni hatósági feladatairól, az ebben rögzített, fél éves, egyszerűsített jóváhagyás csak akkor alkalmazható, ha már korábban engedélyezték a „típust”, ami pedig 18 hónapig is eltarthat. Paks 2 létesítésiengedély-eljárásának határideje papíron 12+3 hónap volt, a gyakorlatban a végső, érdemi hozzájárulást az Országos Atomenergia Hivatal azonban csak tavaly, a kérelem beadása után több mint négy évvel adta ki: a szép számú hiánypótlások alatt ugyanis a hatóság órája nem ketyeg. Annak kapcsán, hogy az Orbán-kormány az SMR-eket a szerinte bővülő áramigények jövőbeni kielégítésére használná, a programvezető úgy fogalmazott, hogy
a magyarországi villamosenergia-rendszer jövőbeni kihívásainak kezelésére az SMR-eknél minden ismert módszer jobb. Bejáratottságuk folytán még a fejlett gázblokkok is célravezetőbbek,
bár a jövő főbb irányait szerinte más térségekhez hasonlóan a – nálunk is örvendetes bővülést mutató – naperőművek, valamint a melléjük telepített szélturbinák, akkumulátorok, a hálózatfejlesztés és a hatékonyságnövelés határozzák meg.
Perger András figyelemre méltóbbnak és kézzelfoghatóbbnak tartja a Paks 1 atomerőműhöz 114 millió dollárért vásárolt amerikai fűtőelemeket. A nukleáris alapú áramellátás biztonsága szempontjából mindenképp üdvözli, hogy Magyarország az oroszon kívül más gyártóval is szerződik, még ha az esetleg kissé drágább is. De hosszú távon az uniós és amerikai szankciók is érinthetik az orosz fűtőelemeket. (Ebből a szempontból a magyar kormány érdeklődését szintén kiváltó francia, de orosz alapú fűtőelemek szintén problémásak lehetnek.) Az amerikaiak évtizedek óta gyártanak a régi paksi VVER-440-es blokkokba való fűtőelemet. Ugyanakkor Paks nem teljesen a bevett, hanem immár 15 havi üzemre tervezett fűtőelemeket használ. A legalább 2-3 éves tesztelési és engedélyeztetési idő után becslése szerint az új amerikai kazetták az e célra kiválasztott paksi blokkot 4-6 évig üzemeltethetik. A szakember – a nukleáris logikán belül – nem lát kivetnivalót a kiégett kazetták tárolását célzó amerikai eljárások szintén bejelentett alkalmazási tervében sem. Az pedig, hogy a Paks 2-es kivitelezés elszámolását bénító amerikai szankciók alóli felmentésünk Orbán Viktor és Donald Trump tárgyalásai nyomán ideiglenesből véglegessé vált, jelentősen nem mérsékli a beruházást akadályozó tényezők nagy számát – vélekedett Perger András.
Az Orbán-kormány bízik az SMR-ekben
A gyártók egy-három év múlva juthatnak el a végleges SMR-típusok kifejlesztéséig – közölte csütörtökön az ügy kapcsán a kormányinfón Gulyás Gergely. Egy későbbi beszerzés után egy kisatomerőmű 3-4 év alatt építhető fel – vélekedett a kancelláriaminiszter.
