A második világháború óta az amerikai dollár uralja a globális pénzügyi rendszert: a nemzetközi fizetések fő eszköze, a világ vezető tartalékvalutája és a devizapiacok koronázatlan királya. Idén azonban a „zöldhasú” több mint tíz százalékot veszített értékéből a főbb valutákkal szemben. A gyengülés mögött az Egyesült Államok növekvő költségvetési hiánya, az államadósság gyors felfutása, a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika és a vámháború áll. A dollár váratlan esése újraélesztette a régi kérdést: eljöhet-e az idő, amikor a riválisok – mindenekelőtt Kína – komolyan megkérdőjelezhetik az amerikai pénz hegemóniáját?
Az euró mellett a legesélyesebb kihívó a kínai jüan (renminbi), amelynek „nemzetköziesítése” stratégiai cél Peking számára. A cél kettős: megszabadulni a dollárfüggéstől és szimbolikusan is kifejezni Kína látványos világgazdasági felemelkedését. Peking a dolláralapú globális pénzügyi rendet egyszerre érzékeli korlátozásként és sebezhetőségként. A közel kétbillió dollárnyi amerikai állampapír – a kínai jegybank kényszerű tartaléka az ország hatalmas exporttöbbletéből eredően – egyfajta dollárcsapda: függést jelent az amerikai monetáris politikától és Washington pénzügyi szankcióitól.
Geopolitikai értelemben a jüan térnyerése Kína globális státuszának bizonyítéka és Washington pénzügyi nyomásának korlátja lenne, például egy Tajvan elleni kínai katonai beavatkozás esetén. Az óhajtott multipoláris világhoz Peking szerint többpólusú pénzügyi rendszer illik, amelyben nincs helye semmilyen valuta egyeduralmának. A globális Dél országainak többsége – köztük a döntően Kína befolyása alatt álló BRICS – osztja ezt a nézetet. Donald Trump amerikai elnök viszont harciasan védi a dollárt és százszázalékos vámmal fenyegette meg a BRICS-országokat, ha saját közös valutát vezetnének be.
Kína egyszerre több területen törekszik a jüan nemzetközi szerepét növelni. A 2010-es évektől reformok sorával igyekezett korszerűsíteni a pénzügyi rendszerét. Jóval rugalmasabbá vált például az árfolyampolitika. A Stock Connect és Bond Connect programok Hongkongot (a világ harmadik legnagyobb pénzügyi központját) hídként használják a tőkeáramlás megkönnyítésére, biztonságos hozzáférést biztosítva a nemzetközi befektetőknek a szárazföldi Kína pénzpiacaihoz.
A külföldi befektetők ma már több mint 400 milliárd dollárnyi kínai államkötvényt tartanak, ami a jüant likvidebb tartalékeszközzé teszi. A Kínai Népi Bank (jegybank) létrehozta az offshore jüanpiacokat (elsősorban Hongkongban és Londonban), és elérte, hogy a jüant felvegyék az IMF Különleges Lehívási Jogok (SDR) valutakosarába. Ez jelképes mérföldkő volt: a jüan bekerült a globális pénzügyi architektúrába – és Kína külpolitikai eszköztárába.
A jüan egyre növekvő szerepet játszik Peking gazdasági diplomáciájában, különösen a nagyszabású Övezet és Út kezdeményezésen („Új Selyemút”) keresztül. A feltörekvő országok infrastruktúra projektjeit egyre gyakrabban finanszírozzák és számolják el jüanban.
Ennek több célja van: az árfolyamkockázat csökkentése a külföldön tevékenykedő kínai vállalatok és bankok számára, a pénzügyi összefonódás elmélyítése azokkal az államokkal, amelyek elfogadják a jüanban nyújtott hiteleket vagy „panda kötvényeket” bocsátanak ki (ez a külföldiek által Kínában kibocsátott, jüanban jegyzett kötvény). További cél az offshore jüanlikviditás bővítése, ami erősíti a kínai valuta globális jelenlétét.
Kína a világ legnagyobb hitelezője. Azáltal, hogy a partnerországokat jüan tartására és használatára ösztönzi, Peking szorosabb pénzügyi függőséget alakít ki velük. Ez a geopolitikai befolyás finom formája, ami „monetáris államrezonként” is jellemezhető. A BRICS-tag és nyíltan dollárellenes Brazíliában például 2023-tól a dollár után a jüan lett a második legfontosabb tartalékvaluta, harmadik helyre leszorítva az eurót. Kína és a krónikus pénzügyi válságban szenvedő Argentína között 130 milliárd jüanra (18 milliárd dollár) rúgó hitelkeret van érvényben, hogy Buenos Aires jüanhoz férhessen hozzá a devizatartalékok megerősítése, az import finanszírozása és az IMF-nek történő adósságfizetések teljesítése érdekében. A megaügyletben rejlő potenciális pekingi politikai befolyás miatt Washington nyomást gyakorol az argentin kormányra, hogy szüntesse meg a rendkívül magas kínai hitelkeretet.
Ugyanakkor a kínai pénzpiacok korlátozott átláthatósága, a jegybanki függetlenség hiánya és a tőkemozgási akadályok a nyugati befektetőket továbbra is óvatosságra kényszerítik. A tőkekorlátozások, az irányított árfolyam és jegybank státusza miatt a jüan még nem tekinthető teljesen konvertibilis, szabadon lebegő valutának, ami nélkülözhetetlen követelmény egy globális valuta számára.
A nemzetközi kereskedelemben fokozatosan növekszik a jüan súlya, de még mindig korlátozott. Bár Kína a világ legnagyobb exportőre, a globális kereskedelem viszonylag kis részét számlázzák jüanban. A BRICS-országok közötti kereskedelemben azonban gyorsan nő a nemzeti valuták – főként a jüan – aránya. Orosz olajért ma már jüanban fizet Kína. Peking a közel-keleti szénhidrogén exportőrökkel is „petrojüanban” való elszámolásra törekszik. A shanghaji energiatőzsdén is egyre több ügyletet bonyolítanak le petrojüanban.
A Kínai Népi Bank már félszáz ország központi bankjával – köztük az MNB-vel – kötött devizacsere-megállapodást, ami jüanlikviditást biztosít a kétoldalú kereskedelemhez. A jüan jelenleg a világ hivatalos devizatartalékainak csupán három-négy százalékát adja – messze a dollár és az euró mögött –, de aránya fokozatosan nő, főként a globális Délen és Oroszországban. Peking saját nemzetközi fizetési hálózatot (CIPS) is kiépített, amely már ötezer külföldi pénzintézettel áll kapcsolatban. A cél világos: csökkenteni a függést a nyugati ellenőrzésű fizetési rendszertől (SWIFT). Ehhez társul a digitális jüan aktív fejlesztése, amelyet Hongkongon keresztül már nemzetközi fizetésekben is tesztelnek. Az e-jüan a jövő digitális kereskedelmében adhat új lendületet a dollártalanításnak és a kínai valuta nemzetköziesítésének.
A jüan kétségtelenül jelentősen előrelépett a világporondon, de még távol áll attól, hogy valódi alternatívát jelentsen a dollárral szemben, főként strukturális okok miatt: a tőkeáramlás kontrollja, túlszabályozott árfolyam, a külföld geopolitikai gyanakvása és a dollár mélyen beágyazott globális dominanciája. Maga Peking is ambivalens: csökkenteni akarja ugyan a dollárfüggést, de fél a gyors pénzügyi liberalizáció okozta belső instabilitástól, például az esetleges jüanleértékelési várakozások által kiváltott masszív tőkekiáramlástól.
Ez a kettősség a jüant félúton tartja: már elég nemzetköziesített ahhoz, hogy jelentős regionális szerepet játsszon – főként Ázsiában és a BRICS-ben –, de még nem eléggé globalizált és érett ahhoz, hogy világszinten sikeresen versenyezzen a dollárral, s netán másfél-két évtizeden belül domináns kulcsvalutaként a helyébe lépjen.
Reálisabb forgatókönyv, hogy a kínai valuta erősebb regionális, illetve kiegészítő globális fizetési eszközzé és tartalékvalutává válik, hozzájárulva egy kiegyensúlyozottabb, tripoláris monetáris rendszerhez, ahol a dollár és az euró mögött harmadik pillérként jelenik meg. A jüan nem annyira a nehézsúlyú dollár és az euró rovására növeli majd világszerepét, hanem az alacsonyabb súlykategóriába tartozó jen, font, svájci frank és más marginális valuták számlájára, amelyek együttesen a globális tartalékok nem elhanyagolható hányadát – egyötödét – adják.
Kína kiemelkedő gazdasági súlya önmagában nem elég a globális valutastátuszhoz. Ehhez nyitottabb piacok, átláthatóbb intézmények, nagyobb jogbiztonság és nemzetközi bizalom szükséges – mindaz, amiben az ázsiai szuperhatalom elmarad Amerikától és Európától. Amíg Peking nem hajt végre mélyrehatóbb pénzügyi liberalizációt, addig a jüan aligha tudja kihasználni a dollár átmeneti meggyengülését. A zöldhasú birodalmát megrendíthetik a repedések, de a trónja nincs veszélyben a belátható jövőben.
A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.